Színek, ízek, harmónia

A Világörökség védelmét élvező Andrássy úti klasszicista palotasor egyik legcsodálatosabb műemlék épülete a KOGART Ház.

Tiszta sor

Sauska Krisztián neve ismerősen csenghet a hazai borbarátok fülében.

Tokaj mindent tud

A Royal Tokaji Borászati Zrt.

Vádoljanak elfogultsággal!

Három dán úriember körülnézett Hegyalján, s látták, hogy az jó.

Végül is ketten maradnak

Hívő és istentől elrugaszkodott borivók abban azért egyetértenek, hogy Hamvas Bélának bizony kijárt volna annak idején egy Nobel-díj A bor filozófiája című, 1945-ben írt tanulmányáért.

 

A kézműves borok szószólója

A vendéglátó-ipari szakközépiskola mellett a Légrádi testvérek vendéglőjében gyakornokoskodott, ahol Pusztai Ferenc vette szárnyai alá.

A világlátott szakember mindennap mesélt valami újat, hol a borokról, hol a kaviárról, és ez felkeltette az akkor tizenéves Kovács Antal érdeklődését a gasztronómia mesés világa iránt. A világ boraival az ausztriai Rust nemzetközi borakadémiáján ismerkedett meg. A háromszoros magyar sommelier-bajnok, a kézműves borok elkötelezett híve ma már a jövő borértőit tanítja.

Hogyan került a borok közelébe?

A Légrádi testvéreknél eltöltött tanulóidő után évekig pincérként dolgoztam, és nagyon zavart, hogy nem tudom szakszerűen ajánlani a borokat, nem ismerem a megfelelő kifejezéseket. 1992-ben egy szaklapban olvastam, hogy sommelier-képzés indul, Magyarországon először... Azonnal jelentkeztem, bár a szó jelentésével sem voltam igazán tisztában. Már az első előadás után tudtam, hogy szoros barátságot fogunk kötni – én és a bor. A kurzus elvégzése után megszállottan jártam a borbemutatókra, olvastam az itthoni és külföldi szakirodalmat. Éreztem, hogy ez az én világom.

Mit tett hozzá mindehhez a rusti Nemzetközi Borakadémia?

Ott tanultam meg a borkóstolás alapjait. A Master of Wine tanárok remekül tanítottak és kiválóan szemléltettek. Külön tantárgy volt a világ borainak elméleti ismerete és kóstolása, ami a későbbiekben nagyon hasznosnak bizonyult. Bejártam Európa borvidékeit, és hazatérve megértettem, hogy legjobb boraink semmivel sem maradnak el a kiváló külföldi versenytársakétól, csak gyengébb a marketingjük.

Világlátott, jól képzett szakemberként hol volt szükség a tudására?

A Zwack Unicum Nyrt.-nél, ahol fejleszteni kívánták a boros üzletágat. Arra kértek, vállaljam a borház szaktanácsadói feladatait. Én döntöttem el, milyen borok kerüljenek a választékba, és a bemutatókon is én képviseltem a céget. De a java csak ezután kezdődött. Egy idő után saját borokat is kértünk a pincészetektől, amelyeket kizárólag nekünk palackoztak. Ezek többségében házasítások voltak. Elutaztam a pincészethez, együtt dolgoztam a borászokkal. Gál Tibortól és társaitól tanulhattam, nincs ennél jobb iskola.

2009 nyarán csatlakozott a KOGART-csapathoz.

A holdingnál mindenben részt veszek, „ami bor”. Az egyik legfontosabb feladatom a KOGART étterem borlapjának összeállítása, amiben szabad kezet kaptam, így az én elképzeléseimet tükrözi. A kézműves borászatokat részesítem előnyben: azokat a pincéket, ahol a bor természetes úton, tisztán, szőlőből, adalékanyagoktól mentesen, kézműves módszerekkel készül. Úgy is fogalmazhatunk, hogy borlapunkon „a borvilág kortárs művészeinek alkotásai” szerepelnek, ezeket kínáljuk a vendégeinknek.

Tulajdonosunk, Kovács Gábor nemrég betársult a Gróf Buttler borászatba, így a pincészet sommelier-jeként is tevékenykedem, és borismereti képzéseket tartok a KOGART Akadémián. Azt tervezzük, hogy jövőre elindítunk egy magas színvonalú sommelier-iskolát is. A lehetőség adott hozzá, bízunk benne, hogy létrejöhet.

Jó ideje figyeli ezt a világot. Van fejlődés?

Egyértelműen. Hihetetlenül sokat fejlődtek a borok, a borkultúra, és már a borfogyasztó közönség is alakul. Azon dolgozom, hogy az emberek látókörét még egy kicsit tágítsam, hogy nyitottak és fogékonyak legyenek mindarra, ami a magyar borászatban új és értékes.

Kovács Antal sommelier
Top cikkek