Tél eleji tervek

Most a téli ünnepek előtt újra szeretnék utazásra buzdítani. Vannak ugyanis, akik eldöntik: kiszabadulnak a vásárlási, ajándékozási őrületből, és inkább élményekkel gazdagítják családjukat és magukat. Van persze, aki ezt úgy oldja meg, hogy jó előre befizet egy üdülőhelyre, szállodába. Ezt leginkább magányosok teszik, nekik igazán jó megoldás, hogy a hotelban gondoskodnak róluk, s ráadásul nincsenek egyedül. Sokakat sújt a kényszerű magány, nem csak felelőtlen szinglik vannak – tudjuk.

Másik, családok által választott megoldás, amikor az ünnep előtt egy-két nappal útnak erednek külföldre. Nem akármilyen élmény, különösen, ha déli tájakra, enyhébb időjárásba utaznak. Ráadásként még az ottani karácsonyi szokásokat, étkeket is megízlelhetik. De ez sok pénzbe kerül, lássuk be. Így aztán azt ajánlom, keressünk magunknak hazai úti célokat. A mostani Utazásban több jó ötletet is találunk. Érdemes lehet elutazni Vörsre, ebbe a Kis-Balaton közeli faluba, ahol a lakosok évről évre hatalmas betlehemet építenek templomukban. És, ha már ott vagyunk, más látnivaló is akad a környéken. Ott van mindjárt a Kis-Balaton, kilátóiról izgalmas a betekintés a téli madárvilágba. Másik cikkünk a Szórakaténusz játékmúzeumba invitál. Azt hiszem ez gyerekeseknek kihagyhatatlan, mert alkalom van arra is, hogy a kicsik maguk készítsenek játékot.

Egy ilyen pedig nagy öröm mindenkinek. Ne hagyják ki!

 

Top cikkek