Szalamandralesen a Mátrában
Kirándulócsapatunk nyirkosködös napot fogott ki indulásként, de kár lett volna emiatt megfutamodni. Az erdők sejtelmes-rejtelmes hangulata mellett farönkök tetején melegedni vágyó szalamandrák tucatjaival örvendeztetett meg a Mátraházától Parádfürdőig vezető turistaútvonal. Gyereket-felnőttet lázba hozott és fotózásra ingerelt a különböző árnyalatú sárga foltokkal tarkított fekete, védett (10 ezer forint eszmei értékű), mérgező bőrű állatok becserkészése. Annál is inkább, mert az éjjel aktív szalamandra ritkán látható nappal, főleg ilyen sok.
Szálláshelyet interneten keresztül találtunk bőséges választékból merítve. Hasznosnak bizonyult az erre specializálódott oldalak mellett a kiszemelt települések honlapját is átböngészni. Magánházaknál szállást a Mátra szívében fejenként és éjszakánként már 3000, a hegység peremvidékén 2000 forinttól lehet találni. Ezeknek a varázsa az olcsóság mellett az, hogy a házigazdák betekintést engednek a helyi életbe, sőt egy részük rávehető arra is, hogy némi felárért meleg házi étellel, helyi specialitásokkal várja a megfáradt csapatot.
A mi választásunk Mátraderecskére esett, az ország egyetlen mofettája, azaz széndioxidos szárazfürdője miatt. Már a római kori orvoslásban, majd a népi gyógyászatban is felismerték az ilyen, vulkáni utóműködésként jelentkező gázkiömlések áldásos gyógyító hatását, de mi keveset tudtunk róla. A mátraderecskei, 1000 m mélységből feltörő nagy szén-dioxid- és radontartalmú gyógyhatású gáz a leírások szerint igen jó hatásfokú egy regiment ér-, csontés idegrendszeri, valamint reumatikus és nőgyógyászati betegségre.
Mint kiderült, a modern és elegáns egészségcentrumban lévő mofettába hétvégén a kora reggeli órákban lehet bejutni, a hivatalos nyitvatartási renddel szemben akár vasárnap is. Az érdeklődők 1400 forintért vehetnek „próbafürdőt” az amúgy kúraként ajánlott gyógygázban. Egy rövid tájékoztatás és vérnyomásmérés után mindössze 20–25 percet lehet eltölteni utcai ruhában egy földbe mélyesztett, szaunához hasonlatos helyiségben, ahol az a gyanúja támad az embernek, hogy átverésshow-ba került. Az asztalszintig töltött gázból ugyanis semmi nem látható és érzékelhető. A kuncsaftokat felügyelő egészségügyi személyzet azonban kész szappanbuborékokkal és a gyertya lángjának elalvásával bizonyítani a kétkedőknek, hogy az egyébként belégzés esetén veszélyt jelentő gáz jelen van, és tilos felkavarni.
Ezek után delejezett végtagokkal jártuk a Mátra jól jelzett turistaútjait, meghódítva az ország legmagasabb pontján lévő Kékest is. Végül egy időutazással felérő, a recski munkatábortól a siroki várig tartó kirándulással zártuk a hosszú hétvégét.
Recsktől pár kilométerre a csákánykői kőbánya közelében, hegyek közé rejtve működtették 1950–1953 között a magyar „Gulagként” is emlegetett, hírhedt kényszermunkatábort. Az itt raboskodó 1500 fogolyból sokan nem élték meg a szabadulást, a többieket pedig titoktartásra kényszerítették. Az előző rendszer tagadta a tábor létét, és eltüntette nyomait, így csak a rendszerváltás után készülhetett el az emlékhelye. A régi beszámolókból, eszközökből, ruhákból kicsi, de megrázó kiállítás látható a rekonstruált tábor egy mementóként újraépített barakjában.
Innen turistaút vezet fel a Mátra gerincére, ahol országos kéktúraútvonal visz Sirok felé. A védett területek mentén, változatos tájakon haladó kirándulóösvény egy-egy csupasz sziklaszirten szívet dobogtató kilátással is megörvendeztet.
Sirok közelében viszont kilométeren át, cseppet sem kellemesen, a közút mellett halad, mire eléri a vulkáni hegycsúcsról csalogató, az avarok idejére visszanyúló történelmi várat. Volt itt magánvár, végvár, királyi vár, majd a Rákóczi-szabadságharc után lerombolták az építményt. Ma a romos falak és a vár zegzugos átjárói, alagútrendszere járható be, és ragyogó körpanoráma nyílik a környékre. A Mátra gerincvonala, a Tarna-völgye, vagy a Barát- és Apáca-szikla mind azt sugallja, akad itt még több hétvégére való élmény.
