Fogaskerekű svájci csokival
A Gornergratbahn építése 1896-ban kezdődött, és két éven keresztül összesen 2400 munkásnak adott elfoglaltságot. Csupán az első kilométeren négy alagutat kellett fúrniuk, de még ennél is nagyobb kihívás elé állította az építtetőket a 90 méter széles Findelbach-völgy áthidalása. 1898-ban végre elindult Svájc első elektromos fogaskerekűje, amely az Alpok korábban csak profi hegymászóknak elérhető világát nyitotta meg a turisták (és később a síelők) előtt. Száz évvel ezelőtt, 1909-ben a hegyi megállót még 70 méterrel magasabbra tolták, ezzel ez lett Európa legmagasabb, szabadban (vagyis nem alagútban) futó fogaskerekű vasútja. Az 1600 méter magasan fekvő Zermattból mindennap 24 percenként indul a 3086 méter magasan fekvő Gornergrat-csúcsra. Kilenc kilométeres útja lélegzetelállító hidakon, sűrű erdőkön és festői tájakon át vezet. De nem olcsó mulatság: Zermattból oda-vissza 78 svájci frank, ám vannak különleges ajánlatok ebéddel, csokoládéval vagy naplementével is. (I. E.)