Csillagtúra Hippokratész szigetén

- Szerinted akkor most megvettük? - pislogunk egymásra, miközben ülünk a bőrkabátüzlet közepén lévő fotelekben, s szorongatjuk az ihatatlanul forró, a betérőket ezért legalább negyedórára a boltban marasztaló almateát.

Év végi kalandok a Balatonnál

A Balaton ősszel látványként, vagy hajózva pazar élmény, de nem kell lemondani a fürdőzésről sem.

Varázsszőnyegen, vagy inkább metróval?

Isztambul eszményi hely a turistáknak, hiszen azon kívül, hogy lenyűgöző látványosságokban lesz részük, a várost könnyű megközelíteni, és viszonylag egyszerű benne kiigazodni.

Korzika: vadmalacok a szerpentinen

Napóleon állítólag azt mondta, hogy már az illatáról felismerné Korzikát.

Város a fok közelében - Fokváros

Fokváros alighanem bajban lenne, ha nem emelkedne a hátterében a Tábla-hegy.

 

Poroszlói esélyhajó, fogyatékkal élőknek

Különleges hajót avatnak fel június közepén a Tisza-tavi poroszlói Csicsman kikötőben. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, a kikötőt működtető kft. beruházásával egy olyan speciális kialakítású, felszereltségű kiránduló kishajót tesznek vízre, amely a fogyatékossággal élők igényeit is figyelembe veszi - így nekik is élményszerűen tudják bemutatni például a Tisza-tavi madárrezervátum természeti értékeit.

A hajó csendes, környezetbarát, korszerű beépített elektromos motor hajtja, így nem zavarja az erős zúgó hangra érzékenyeket, illetve megmarad az élmény azok számára is, akik a látásukban sérültek, és főleg a hangokat azonosítják. A beépített monitor és a fedélzeti számítógép segítségével az élőben látott madarakat megtekinthetik a képernyőn is, s így információkhoz juthatnak anélkül, hogy jeltolmácsot kelljen igénybe venniük.

A fejhallgatókat állítható hangerősítéssel szerelik fel, így a hallássérültek a környezet zavarása nélkül, nagy hangerővel is hallgathatják a túravezetőket. Nagyméretű látcső, biztonsági övekkel felszerelt kerekesszék-rögzítők is részei a tartozékoknak.

A Magdaléna nevű elektromos sétahajó segítségével a fogyatékkal élők is természetes környezetükben ismerhetik meg a fokozottan védett, Európában is ritkaságnak számító madarakat és növényeket, a Világörökség részét képező Tisza-tavi madárrezervátum természeti értékeit. Június 16-án az avató kulturális és zenei programok mellett esélyegyenlőségi fórumot is tartottak, ahol a fogyatékkal élők érdekszervezeteinek képviselői a Tisza-tavi turisztikai szolgáltatókkal találkozhatnak. A beszélgetés célja, hogy a szállásadók, programszervezők megismerjék e vendégkör speciális igényeit.

Info

A hajó igény szerint közlekedik, egyelőre nincs konkrét menetrendje.

Vezetővel együtt bérelhető (1+11 személyes), óránként 8000 forintért.

Túravezetők:

Csicsman Sándor 30/953-5328

Domán Zoltán 30/958-4405.

Top cikkek