Smaragdsziget türkizkéken
A bizánciaktól templomokat és erődöket, Velencétől a paradicsomot és Korfu óvárosát, csodálatos reneszánsz lakóházakat, az angoloktól úthálózatot, csatornarendszert és az első görög egyetemet, a franciáktól könyvtárat, az első nyomtatott újságot, az Osztrák-Magyar Monarchiától néhány fenséges palotát örököltek.
Még a sziget jelképének számító négymillió olajfát is hódítóknak köszönhetik, az olajligetek módszeres telepítését Velence rendelte el (minden századik élő olajfa után pénzjutalmat osztva a parasztoknak). S bár a félezer éves velencei, francia és brit megszállás nem múlt el nyomtalanul, a szigetlakók életformája (valami csoda folytán) többnyire érintetlen maradt. Megmaradt a viselet, az ünnepek bensőséges intimitása (a szigeten háromezer [!] templom és kápolna található), de századok óta változatlan az olajszüret és a halászat rendje is. Változatlanok a legendák is. A legismertebb monda szerint Kronosz, a legifjabb titán boszszút esküdött apja ellen, s egy sarlóval levágta Uránusz férfiasságát. A kicsorduló vérből megszületett Aphrodité, a szépség istennője, a tengerbe hullott sarlóból pedig sziget lett (Kerkira ógörögül sarlót jelent).
De táplálják a sziget hírnevét más történetek is. Tízéves bolyongása végén itt vetődött partra (és találkozott "hókarú" Nauszikaával) a csalafinta Odüsszeusz, itt játszódik Shakespeare mesejátéka, A vihar és számos mai regény is. A modern hírverésről mégis a Durrell fivérek gondoskodtak leginkább (a harmincas évek második felében töltötték itt gyermekkorukat), Gerard humorral és öniróniával meséli kalandjaikat (Családom és egyéb állatfajták című kötetében), Lawrence villája pedig ma is zarándokhely az Albániától mindössze három kilométerre fekvő északi halászfaluban, Kálámiban. (Ő Prospero cellája címmel írt beszámolót a szigetről.)
Korfu vonzerejét leginkább az adja, hogy szinte minden vágynak megfelel. Aki idillikus homokos tengerpartot óhajt, annak Mirtiotisszá strandja kínálja magát (erről az aranyló fövenyről írta Lawrence Durrell, hogy "talán a világ legszebb tengerpartja"), vagy Sidari homokdűnéi, a "Szerelmesek csatornája", ami a legenda szerint varázserővel bír, hiszen akik közösen átúsznak egyik partról a másikra, örökké együtt maradnak. A romantikusok úti célja Roda, a hangulatos halászfalu lehet, vagy a már betegeskedő Erzsébet királynő kastélya, az Akhilleon-palota (a depressziós Sisi itt próbálta feledni fia öngyilkosságát és Ferenc József hűtlenségét). A csúszdák megszállottjait a palotától nem messze fekvő Aqualand, Európa egyik legnagyobb vízi vidámparkja várja. A hegymászóknak a Pántokrátor-hegység (Korfu legmagasabb pontja, ahonnan jó időben Olaszországig ellátni), amatőr ornitológusoknak a Koriszion-lagúna a kihagyhatatlan.
Ami mindenki számára kötelező, Korfu óvárosa. Elég pár órát bolyongani a szűk utcácskákban, megmászni néhány velencei lépcsőt, átbújni a Liszton francia árkádsora alatt, felnézni a tipikusan olasz zsalugáteres ablakokra, francia erkélyekre, az angolok által emelt királyi palota homlokzatára, betérni valamelyik bizánci templomba, az Artemisz- szentélybe, megcsodálni a Régi Erőd (bevehetetlen) bástyáit, s máris megérint bennünket a Földközi-tenger viharos történelme. A macskaköves, ódon sikátorokban középkori kalmárok, kalózok szelleme köszönt ránk, a pálmafákkal övezett terecske padján Ciceró ül Néróval (hiszen ez volt az első görög sziget, amit Rómához csatoltak és a császárt a filozófus kísérte el a smaragdszigetre), az utcai árusnál pedig Marco Polo alkudozik néhány halom kumquats nevű törpenarancsra, amit koktélnarancsnak is neveznek, s amit a héjával együtt fogyasztunk.
S talán ez a sokszínűség az oka annak, hogy más szigetlakókkal ellentétben a korfuiak - többnyire - soha nem hagyják el otthonukat. Minek mennének? Eljön hozzájuk az egész világ.