Gólya Big Brother a déli határon

Béda-Karapancsa.

Dráva-völgy bucóval és sellőlánnyal

A nomád életmód kedvelőinek számtalan örömöt kínál a Kelet-Dráva tájegység.

Jekatyerinburg: séta a 'zárt városban'

Az egykori Szverdlovszkot zárt várossá nyilvánították: külföldit csak ritkán engedtek be - a KGB tudta nélkül akkor sem tehetett egy lépést sem.

Ha hétvége, akkor esti fürdés

A mórahalmiak nehezen tudnak betelni azzal az érzéssel, hogy immár nemcsak a kemény mezőgazdasági munkából, hanem az idegenforgalomból is áramlik a pénz a településükre. A fő vonzerő, a 4 csillagos Erzsébet gyógyfürdő.

Ünnep Phnompenben

A kambodzsai főváros harminc éve vietnami segítséggel szabadult fel a vörös khmerek terrorja alól. Phnompen január óta ünnepléssel várja a turistákat: a térség erőteljesen fejlődő, büszke városa. Szinte elképzelhetetlen, hogy harminc éve üres volt, lakosait megölték vagy száműzték a rizsföldekre.

 

A Gemenc titkos arca: Karapancsa

Az ezerarcú Gemenc újabb arcát mutatja meg a látogatóknak. Baja alatt, Hercegszántó közelében található Karapancsa, ahol a nem mindennapi épített örökséget, a kiskastélyt a Gemenc Zrt. felújította, s benne múzeumot rendezett be. A közönség által eddig ismeretlen kiskastélyt 1879-ben Habsburg Albrecht főherceg kezdte építeni. 1896-ban fia, Frigyes fejezte be. Ugyanekkor építették föl a majorság többi épületét is. Rudolf trónörökös Alfred Brehmet, a híres természettudóst is elkísérte Karapancsa környékére, hogy tanulmányozhassa a környék állatvilágát.

Négy alkalommal is ott cserkészte a gímszarvasokat II. Vilmos német császár, de I. Ferenc József osztrák császár és magyar király is többször megfordult ott, s szintén több alkalommal is a kiskastélyban tért nyugovóra a korszak legnagyobb magyar vadásza, Széchenyi Zsigmond.

A vadászatokon készített képek közül több is fennmaradt. Ezek nagyításai is láthatóak az új múzeumban. De eredeti bútorokban is gyönyörködhetünk, így abban a házi asztali oltárban, ami hatvan esztendőt a hercegszántói plébánián vészelt át. A jelenlegi plébános visszaadta Gemencnek. A bemutató részei a világrekord trófeák másolatai, de érdekesség az a XIX-XX. század fordulóját idéző hajómakett is, amiből akkoriban több is járta az Al-Dunát.

Érdemes a karapancsai programot néhány napra tervezni, s részt venni a Duna-Dráva Nemzeti Park kalandos programjain. Június 1. és augusztus 31. között minden pénteken - csoportoknak más időpontokban is - kenutúrákat indítanak, s bejárják a Duna hullámterén található mellékágakat, s megcsodálhatják az ártér madárvilágát, mint például a barna kányákat, a szürke gémeket és a jégmadarakat. Érdemes benevezni a három különböző hoszszúságú kerékpártúra egyikére is, akár a helyszínen bérelhető biciklivel bejárni a festői szépségű árteret. (V. H. M.)

Top cikkek