Szatmárcseke fejfái
A hátulról templomba siető, fejkendős öregasszonyoknak, szemből bajszos gazdáknak tűnő, arccal nyugat felé néző fejfák annyira életszerűek, hogy az embernek először nem is az jut eszébe, hogy sírkertben jár. Még azt a borzongató hideget sem érzi, amit egyébként nyáron is szokott, ha márvány- vagy kőemlékek között lépdel. A jellegzetes, Európában is egyedülálló fejfák formájáról több elképzelés él. Van, aki a finnugor rokonsággal hozza összefüggésbe, mások Kháron ladikjával, megint mások a Tiszával és a gyakori árvizekkel. Egészen sokáig tartotta magát a "csónak alakú" verzió, dacára annak, hogy a tiszai halászok ladikja sosem volt olyan formájú, mint ezek a fejfák. Más szerint emberalakot formáznak: fejük, törzsük és lábuk van.
Tiba Zsoltnak, a szatmári településen szolgáló református lelkipásztornak azonban mind közül az a változat tetszik a legjobban, amit vagy hat éve hallott a temetőben. Bartha Gyula, a Szatmári Református Egyház esperese látogatókat vezetett a temetőben, s minden változatot elmondott nekik, amit a fejfák eredetéről tudott. Egy közelben kaszáló férfi is végighallgatta ezt, majd így szólt:
- Esperes úr! A légyeget kihagyta - mondta, majd megkérte az esperest, álljon oldalt az egyik fejfa mellé, s dőljön meg úgy, ahogy a fejrész dőlésszöge adja. (Ha oldalról nézzük a fejfát, az előre hajló, hegyes vége tényleg egy ívet formáz.)
Az esperes úgy is tett, de ki kellett lépnie az egyik lábával, hogy az egyensúlyát megtartsa.
- Érti-e? - kérdezte a kaszás ember, aki egyszerű paraszti logikával meg is magyarázta: a halál után mindig van egy lépés: a feltámadás. Majd a fejfákon olvasható üzenetre mutatott: A B F R A - A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. Vélhetően ez az elmélet is nélkülözi a tudományos megalapozottságot, de kétségkívül szellemes.
A fejfák mérete a temetőben szinte mind egyforma. Egyetlen kivételével, amelynek felállításához tizenkét emberre volt szükség. Ez a legnagyobb: 55 évesen elhunyt édesanyjának állíttatta a fia, aki így akarta kifejezni szeretetét. Egyébként az egész temetőt az egyszerűség és a puritánság jellemzi. "Sokkal több virág az élet útjára, mert a sírokon már hiába" - idéz ismeretlen német költőt Túrmezei Erzsébet fordításában Tiba Zsolt, akivel még egy klasszicista síremléket is felkeresünk a temető közepén: Kölcsey Ferencét.
Itt nyugszik, a Himnusz költője, Szatmár megye főjegyzője, országgyűlési követe. A Himnuszt 1823. január 22-én itt, Szatmárcsekén fejezte be. Azon a csendes, eldugott helyen, mely körül "egyfelől a Tisza foly, másfelől a Túr,... a látóhatárainkat pedig a máramarosi bércek határozzák".
Különösen az iskolaév végén élénkül meg a forgalom Szatmárcsekén, sokan keresik fel tanulmányi kirándulásuk során a Himnusz költőjének nyughelyét. Érkeznek vendégek külföldről is, mert látni akarják a falut, ahol a nemzeti ima született. Bár a Kölcsey-ház már nem áll, a helyére épített művelődési házban emlékszobát rendeztek be a költő személyes tárgyaival.
Az év minden szakában érdemes felkeresni az ország legkeletibb szegletében fekvő takaros települést, amely tiszta portáiról is nevezetes. Megyei országgyűlési képviselők kezdeményezésére tíz éve a Himnusz születésnapja a magyar kultúra napja, amelyet a január 22-ét megelőző vasárnap ünnepelnek Szatmárcsekén. Februárban cinkefőzőversenyre, nyáron zenei fesztiválra, ősszel szilvalekvárfőzésre várják a vendéget. A Tiszában itt is lehet fürödni, remek szálláshelyet is könnyen találunk, mert sokan élnek a falusi turizmusból.
Szatmárcsekét Vásárosnamény felől érdemes megközelíteni, a hídról jobbra, Gergelyiugornya felé letérve Jánd, Gulács, Nagyar után érkezünk Szatmárcsekére. Ne siessünk, ne mulasszuk el a kis falvakon áthaladva a paraszti építészet szépségeit is megcsodálni! A temető mindig nyitva áll. Ha a Kölcsey-emlékszobát zárva találnánk, szólítsuk meg az első helybélit, tudni fogja, kitől kaphatjuk meg a kulcsot. Ne felejtsük el megkóstolni a szatmári szilvapálinkát se!
