Gombok helyett gesztusok

Nem kisebb újság, mint a New Scientist temeti a billentyűzetet és az egeret a többpontos érintőképernyők, a mozdulat- és beszédértelmezők eljövetelével. Lássuk hát, igaza van-e.

Az a Microsoft, amely a Kinectet adta nekünk, most egy másik elvvel kísérletezik, a neve Humantenna. Mint ismeretes, a Kinect az Xbox játékgép érintés nélküli vezérlője: digitális kamerák, infra-távérzékelők és ügyes szoftver segítségével ismeri fel mozdulatainkat, újabban arckifejezéseinket is. Verekedős és sportjátékokban a legjobb...

A Humantenna projektben mintegy 90 százalékos sikerrel ismer fel a berendezés 12 jellegzetes mozdulatot annak alapján, hogy az emberi test mennyire és hogyan zavarja a körülötte levő elektromos teret.

Jól hangzik, de a Humantennának három hátránya van: az a bizonyos 10 százalékos pontatlanság, az 5-10 cm-es felbontás (ennél kisebb mozdulatokat nem tud megkülönböztetni, talán csak egyelőre), és hogy érzékelőt kell viselni. SoundWave a neve egy olyan szoftvernek, amely a laptopok beépített hangszóróit és mikrofonját használja. Nem hallható hangot bocsát ki, amelynek jellege megváltozik, ha a hangszórók közelében mozgatjuk a kezünket.

Ezt a változást érzékeli és értelmezi a szoftver. Kidolgozója szerint 80-90 százalékos biztonsággal ismer fel néhány, nagyobb ívű mozdulatot, például a jobbra-balra, fel-le, illetve a képernyő felé vagy attól távolodó irányuló legyintéseket.

Pont elég egy ablak görgetéséhez, „elhessentéséhez”, visszahúzásához, avagy a kattintás pótlására. Úgy tűnik, a Disney Research felmelegíti az IBM 1997-es Personal Area Network (PAN) ötletét, amely az emberi test vezetőképességét használta ki – adatátvitelre. Kellően érzékeny, rendkívül kis áramerősségű adó- és vevőkészülékekkel soros adatkapcsolatot lehet létesíteni úgy, hogy a két személy egyszerűen kezet fog. 15 évvel ezelőtt mintegy 1200 bit/mp-es sebességet értek el a kutatási célú kialakítással.

Egy súlycsoportban: Amy Williams olimpiai bajnok és Graeme Swann cricketjátékos egymás ellen bokszol az Xbox segítségével
Olympic gold medal winner Amy Williams and England cricketer Graeme Swann compete against each other in a virtual boxing match during an event to promote the Kinect Sports interactive game for the Xbox 360 in London April 14, 2011. REUTERS/Luke MacGregor (BRITAIN - Tags: SPORT CRICKET SKELETON SCI TECH SOCIETY)

A Disney kicsit más úton jár – most. Ugyancsak rendkívül gyenge jeleket engedve a testbe, majd érzékelve az általuk a testben létrehozott elektromos mezőt, megállapítható, hogy a személy milyen testhelyzetben van.

Ennek változásával készülékeket lehet vezérelni, például ha az alany az ujját az ajkához érinti, a Disney Touché nevű érzékelőjével felszerelt okostelefon csendes módba kapcsol. A szerkezetet bármilyen készülékbe be lehet építeni, és az, hogy érzékeli az érintés erejét is (hogy a személy mennyire szorítja a tárgyat), további alkalmazási lehetőségeket nyújt. Megjegyezzük, hogy manapság a PAN már mást jelent: olyan megoldásokat, amelyek a használó összes „okos” kütyüjét –telefonját, laptopját, tabletjét, PDA-ját stb. – vezeték nélkül egyetlen hálózatba kapcsolja.

Sajnos egy-egy új ember-gép kapcsolati módszert nem az visz sikerre, hogy mennyire innovatív vagy magától értetődő, hanem az öl meg, amikor hibáz. Amikor Belmondo a Betörő című filmben pofozza gonosz partnernőjét, és a luxuslakosztály tapskapcsolója fel-le kapcsolgatja a villanyt. Amikor a tökéletes beszédértő PC-hangvezérlő a törlés megerősítésére várva a háttérben más által mondott „igen”-re letörli a fájlt. Ez még Siri őnagyságával, az iPhone beszédvezérlőjével is megeshet. Nem tudom, hogy a most megjelent starwarsos Kinect játékban a lézerkardja meg tudja-e sebesíteni magát a játékost – ha igen, tanulságos lenne megfigyelni, hányan vagdalják le pillanatok alatt a saját, illetve a játékbeli végtagjaikat. Bizony a padawanoknak (jeditanoncoknak) évekig tartott megtanulni, hogy elkerüljék ezt – szerencsére csak a mesében.

Remélem, a fegyvereket soha nem lehet majd a „tűz” szó ordításával elsütni, legföljebb közvetlenül a lövés előtt egy kapcsolóval élesítve – de akkor minek még ordítani is? Nem lenne jó a kapcsoló? Ravasznak hívják… Egyértelmű, pontosan időzített, és kiadója számára megerősített, visszaigazolt elektronikus parancs kiadására legjobb a gombnyomás. Emiatt – szerintem – örök életű lesz a billentyűzet.

A Microsoft munkatársai készítik elő a cég felhőalkalmazásának bemutatását a 2012-es hannoveri vásáron
Staff members touch screens on cloud computing software to operate airlines, at the booth of Microsoft during preparations at the CeBit computer fair in Hanover, March, 5, 2012. The biggest fair of its kind open its doors to the public on March 6 and will run to March 10, 2012. REUTERS/Fabrizio Bensch (GERMANY - Tags: BUSINESS TELECOMS SCIENCE TECHNOLOGY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.