Ha ránk szakad a baj…

A pillanatnyi emlékezet a magunk mögött hagyott évet valószínűleg a katasztrófák évének tartja, annyiféle csapás érte a Föld lakosságát, s a „jóból” mi, magyarok sem maradtunk ki.

Ha valaki azt hiszi, számszerűsíthető definíciója van a katasztrófának, téved. Sehol nem írták le, mondjuk, a halottak számával vagy az anyagi károk pénzben mérhető értékével, hogy egy emberi tevékenység nyomán bekövetkező szerencsétlenség vagy egy természeti csapás honnan kezdve számít katasztrófának. A közmegegyezés mégis többé-kevésbé működik, s a hatóság vagy a média ritkán téved a tragédiák effajta minősítésénél. A most megkérdezett szakértők abban is egyetértettek, hogy 2010-et nyugodtan nevezhetjük a katasztrófák évének. Igaz, ha beütjük a keresőbe, az internet 1998-at, 2007-et és 2008-at is ilyennek dobja ki, sőt a jövőre kezdődő napkitörési csúcs hatásai miatt egyesek 2012-t már előre ezzel a jelzővel illetik. Akárhogy is, kiemelkedően katasztrófadús évet hagyunk maga mögött.

– Valami történt az idén, amitől a média hangsúlyosabban kezelte az egymás utáni katasztrofális eseményeket, mint az elmúlt öt-tíz-tizenöt év hasonló tragédiáit – tűnődik Harangi Szabolcs, az ELTE kőzettan-geokémiai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Ebben minden bizonnyal szerepet játszhatott az az esemény, ami földtani értelemben nem is volt igazán katasztrofális, mégis több embert érintett, mint akármelyik, tömérdek halálos áldozattal járó szörnyűség.

Az április 14-én kitört izlandi Eyjafjallajökull vulkán ugyan nem követelt egyetlen emberéletet sem, mégis olyasmit idézett elő, amire a második világháború óta nem volt példa: le kellett állítani Európa légi forgalmát. A világ egyik legfejlettebb régiója érezte meg néhány nap alatt a természet erejét, jóllehet ez csak amolyan baráti figyelmeztetés volt. Sokan ekkor szembesültek először a vulkánok működésével, még ha ennek hatása egészen más volt is, mint az indonéz Merapi tűzhányó október végi, valóban katasztrofális kitörésének, amely miatt ugyan csak néhány légi járatot kellett törölni, ám több mint 300 ember vesztette életét és több százezernek kellett elhagynia otthonát a vulkán oldalán lerohanó izzó felhőben.

A természeti katasztrófák sorában mindig kiemelt helyen lévő vulkánkitörések között az izlandi még a közepes szintet sem érte el, és csupán a légitársaságok számára lehetett katasztrofális, bár tönkre egyik sem ment miatta – mondja a professzor. Viszont még most is nagy a sárdobálás az érintettek között, hogy szükség volt-e a légtérzárra – legalábbis ez derült ki egy a történteket értékelő őszi izlandi konferencián. Pedig elég lett volna egyetlen, hamu miatt lezuhanó repülőgép, hogy ez a kérdés fel se merüljön – állítja a geológus, aki szerint az ismerethiány miatt helyes volt a légtérzár, azonban ma már nem lenne ilyen esetben akkora fejetlenség. Az azóta összegyűlt tapasztalatok miatt már árnyaltabban mérnék fel, merre nem és hol lehetne repülni.

A következtetések levonására már csak azért is szükség van, mert a jövőben ennél sokkal súlyosabb esetek is előfordulhatnak. Az elmúlt kétezer évben legalább tucatnyi olyan tűzhányókitörés volt, amely még a történelem menetében is nyomot hagyott. Legutóbb a Fülöp-szigeteki Pinatubo 1991-es kitörésének volt globális hatása, hiszen a magas légkörbe – sztratoszférába – jutó kén-dioxid-gázból kialakult kénsavas felhő visszaverte a napsugarakat, ami egy évre néhány tized Celsius-fokkal az egész északi féltekét lehűtötte. Ám ez meg sem közelíti az 1815-ös indonéziai Tambora vulkán robbanásszerű feléledését, aminek következtében 1816-ban a Föld északi felén „elmaradt” a nyár. Egy ilyen, az egész Földön érezhető hatású kitörésnek ebben a században húsz százalék az esélye – „nyugtat meg” a tanszékvezető.

A Föld életjelenségei négy és fél milliárd éve zajlanak, és semmi okunk nincs azt hinni, hogy ez a jövőben megváltozna. És ugyan a vulkánkitörések némileg előre jelezhetők, a földrengések már nem, ahogy a január legelején kipattant haiti földrengés is váratlanul rombolta szét a fővárost és követelt 250-300 ezer emberéletet. Pedig ez a Richter-skála szerint „csupán” 7,3-es erősségű volt, miközben február végén egy hihetetlenül nagy, 8,8-es földrengés egész Chilét, sőt egy kicsit még a Föld forgástengelyét is megrázta. (Két erősségi fokozat között harmincszoros a szorzószám.) A földmozgás kereken három méterrel tolta el Concepcion városát, mégis „mindöszsze” hatszáz halottat követelt, ami főleg a régió kis népsűrűségének volt köszönhető. Az ilyen hatalmas rengések szerencsére ritkák, bár az eddig feljegyzett legerősebbet, a Richter-skála szerinti 9,6-est is Chilében, a mostanihoz nagyon közel mérték, 1960-ban.

Az idei rengés után a Csendes-óceán menti partoknál óriási területen rendeltek el cunamiriadót, de az igazán katasztrofális szökőár nem itt, hanem Szumátrán pusztított az október végén kipattant tenger alatti rengés után, ahol több mint 400 halottat és százhatvan eltűnt embert jegyeztek fel.

A pár évvel ezelőtti óriási cunami után mindenki hatékony előrejelző rendszer felállításáról beszélt, ám úgy tűnik, ahogy elült a baj, a döntéshozók már nem tartották olyan fontosnak a dolgot, ami gyakori eset katasztrófák után.

Juhász Árpád 1991-ben kiadott, Katasztrófák évtizede című könyvében azt írta, ha a biztosítótársaságok minősítése szerinti húsz áldozat és hatmillió dollár kár feletti eseményeket vesszük alapul, akkor egy átlagos évtized alatt mintegy 1500 katasztrofális esemény történik Földünkön, és ezek 95 százaléka természeti csapás. A neves tévés ismeretterjesztő geológus hosszú évtizedek óta gyűjti a katasztrófákról érkező hírügynökségi filmanyagokat, amelyekből mára 154, kilencvenperces kazettát archivált. Statisztikai elemzése szerint a földrengéseknek és vulkánkitöréseknek nincs semmilyen trendje, ezek esetlegesen pattannak ki a veszélyövezetekben. A katasztrofális következményekkel járó időjárási események száma viszont növekszik.

Egyre több a nagyobb energiájú hurrikán és tájfun, emellett a szezonjuk is kitolódott. – Holtbiztos vagyok, hogy van klímaváltozás, s ez elsősorban felmelegedést jelent, ami ezeket az időjárási szélsőségeket okozza – állítja 200-250 gleccser bejárása és megörökítése után. Ezek ugyanis a Föld legjobb hőmérői, amelyek több évtizedes hatásokat tükröznek. Az ENSZ környezetvédelmi programja körülbelül százezer kisebb-nagyobb gleccsert tart nyilván, és néhány kivételtől eltekintve mindegyik drasztikusan fogy.

2010 hazánkban is kiugró időjárási eseményeket produkált – erősíti meg a távozó év katasztrofális jellegét Vissy Károly meteorológus. Ennyi csapadékot ilyen nagy területen és ilyen erős szélviharokkal valóban elvétve jegyeztek fel. Az utóbbi napokban a Kab-hegyen mért 170 kilométeres óránkénti széllel megdőlt az országos szélrekord is. Ami persze nem jelenti, hogy nem fordulhatott elő valahol ennél erősebb is, csak ott éppen nem volt mérőkészülék. Egyébként ma már könnyű a kivételes helyzetek megörökítése, elegendő a jelenlévőknek előkapniuk a kamerás mobilt. Magyarországon különben az időjárási jelenségek közül leginkább a csapadék és a szél idéz elő katasztrofális következményeket, ahogy a hatalmas borsodi árvizet okozó tavaszi csapadékrekord vagy a két májusi ciklon, amihez hasonló nagyjából tízévenként fordul elő.

Az árvizek hatása globálisan amúgy is többször teremt súlyos helyzeteket, mint korábban – teszi hozzá a szakember. Többen vagyunk, és az emberek olyan helyekre, így rendszeresen árvíz járta völgyekbe is építkeznek, ahol korábban az apáról fiúra szálló figyelmeztetések miatt soha.

Juhász Árpád listáján is a csapadék okozta árvizek és a hirtelen keletkező, tornádó jellegű forgószelek vezetik a hazai katasztrófákat, de előkelő helyen állnak a nedvesség következtében felerősödő talajmozgások, partfalomlások is. Adott esetben ezek másodlagos hatásokat kiváltva válhatnak katasztrófákká, mint a kolontári vörösiszap-tározó, amelynek agyagos medre alatt a Torna patak és mellékvizeinek érhálózata haladt keresztül. Nehéz kijelenteni, hogy az évtized óta történt beavatkozások közül melyik vezetett a katasztrófához, de az agyagos talajnak vízzel való átitatódása önmagában is képes drámai hatású mozgást elindítani – állítja a geológus, akinek a filmarchívumában szereplő hazai események közül a vörösiszap-ár mellett a szintén zagytározó eredetű tiszai ciánmérgezés váltott ki nemzetközi visszhangot.

A katasztrófafilmek bevált kliséje a felelőtlen, kapkodó hatóság, a veszélyeket eltussoló politika és az önfeláldozóan bátor civil, aki sok esetben megmenti a helyzetet. Juhász Árpád szerint ez nagy vonalakban ma is igaz. A civil szervezetek sokat fejlődtek és képesek felhívni a társadalom figyelmét a katasztrófahelyzetek megelőzésére és a veszélyekre. Az állam ugyanakkor sok helyütt csak akkor mozgósít, ha már megtörtént a baj. Ez a tanulsága a Katrina New Orleans-i pusztításának, de az idei mexikóiöbölbeli olajfúró torony felrobbanásának is, ahogy a legtöbb, emberi eredetű ipari katasztrófának. Pedig jó szervezéssel, megfelelő oktatással, felkészítéssel a veszteségeket minimalizálni lehet.

Egyes összehasonlítások pontosan rámutatnak, hogy amíg egy örmény vagy iráni földrengésnek 25–40 ezren estek áldozatul, addig egy ugyanakkora erősségű kaliforniai földmozgásnak csupán néhány ember. Japánban nemcsak az épületeket tervezik földrengésállónak, de mindent megszerveznek, és például az iskolákban havonta gyakoroltatva a diákokkal tennivalóikat, tudatosan felkészülnek egy esetleges katasztrófára. Meghatározott erősségű rengés felett például automatikusan leállítják a gyorsvasutakat.

Sajnos, hazánkban még nem ez a helyzet. A Katasztrófavédelmi Tudományos Egyesület 2008-ban végzett felmérésében négyezer embert kérdezett meg Békés megyében és Budapesten, de 80 százalékuknak, kellő tájékoztatás híján, semmilyen információja nem volt a teendőkről és védekezési lehetőségekről vészhelyzet esetén – világosít fel a vörösiszap-tározó közelében élők tragikus következményekkel járó információhiányára hajazó helyzetről Bánfi Tibor Csaba, az egyesület elnöke.

A nemzetvédelmi egyetem katasztrófavédelmi szakirányát végzett szakértő szerint egyedül Paks 30 kilométeres körzetében készítik fel jobban az embereket, de lehet, hogy itt is akadnának, akiknek alkalomadtán fogalmuk sem lenne a teendőkről. A legnagyobb baj a szakemberhiány és főképp a megelőzés terén az elavult szemlélet. A katasztrófavédelmi szervezeteknél zömében régi határőrök, tűzoltók és katonatisztek dolgoznak, akiknek felkészültsége nem elegendő a XXI. századi kihívásokkal szemben, miközben alig van nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett fiatal szakember, és ez a jogi háttér kialakítására is értendő.

Az információk hiánya pedig óriási lelki traumákat okozhat a csapások elszenvedőinél. Ezek feloldására vethetők be a katasztrófapszichológusok, ahogy például legutóbb, a chilei bányaszerencsétlenségnél. A mintegy százfős hazai szakembergárda jelese, dr. Pető Csilla, az 1999-es nagy árvíz óta nyújt érzelmi elsősegélyt az áldozatoknak az akkor megalakult krízisszolgálat keretében.

– A legfontosabb, hogy miután megtörtént a baj, kisegítsük az embereket a tompultságból és megerősítsük a küzdőképességüket. Adott esetben rá kell vennünk őket, hogy elhagyják otthonaikat, ami szintén nehéz feladat. Emellett gondoskodni kell róla, hogy a pszichológusok távozása után is maradjon valaki, aki segíteni tud a bajbajutottakon. Később ugyanis még súlyosabb lelki hatásokat okozó másodlagos traumatizáció léphet fel, ha a katasztrófák elszenvedői úgy érzik, magukra maradtak a gondjaikkal, nem kapnak a hatóságoktól megfelelő segítséget, nem értikmeg a gondjaikat. Ez reménytelenséghez, a biztonságérzés elvesztéséhez vezet, hiszen már nem hisznek a bajok elhárításáért, megelőzéséért felelős szakemberekben.

Amikor emberi eredetű a katasztrófa, akkor különben is több a felelősök iránti indulat. Természeti katasztrófáknál, különösen a vallásos hittel élők könnyebben elfogadják a rájuk mért sorscsapást – mondja a pszichológus.

De nemcsak az érintetteknek kell segíteni, hanem a mentésben részt vevőknek is. –Egyszer egy árvíz által körbezárt faluban a legtöbbet a már öt napja ébren lévő katasztrófavédelmi szakemberért sikerült tennünk, akiből dőlni kezdett a szó, hiszen végre oldani tudta ezzel a benne lévő feszültséget. Ugyancsak sok a munka a befogadóhelyeken, ahol abban kell segíteni, hogy az odamenekítettek között ne csapjanak túl magasra az indulatok, meg tudják szervezni az ottani életet. Különösen kis közösségeknél roppant nagy szerepe van a helyi vezetőknek. Egy bodrogközi falu polgármestere a tíz évvel ezelőtti árvíz idején tartani tudta a lelket az emberekben, igaz, értett ehhez, pap volt. Egy másik településen viszont még homokzsákok sem voltak a védekezéshez, így itt beletörődés és reménytelenség uralkodott el a helyiek között – emlékezik a pszichológus. Pedig a védekezésre elemi szükség van.

– A szakma szerint az a katasztrófa, amit annak minősítenek – mondja Bánfi Tibor Csaba. De minek alapján? A medréből kilépő Tisza még nem az, hiszen ez éves jelenség. Csakhogy árvizek után nem mindig erősítik meg a töltéseket, mondván, még ne költsünk rá, idén talán megússzuk. Aztán késő, ha mégse…

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.