Miért mondott csődöt a kupola?

Kimerülőben az ismert olaj- (és gáz-) mezők. Ezért bizonyult szenzációsnak néhány éve, hogy a tengerek alatt, igaz, nagy mélységekben, bőséges tartalékokat találtak. A Deepwater Horizon (DH) fúrótorony katasztrófája azonban azt bizonyítja, hogy a jövőben a nagy mélységű lelőhelyekből való kitermeléshez széles körű és megfeszített kutató-fejlesztő munka kell a biztonság növelése érdekében.

Néhány éve óriási szenzációt jelentett, hogy nagy mélységekben igen jelentős olajmezőket találtak Brazília, Angola, Nigéria és Ausztrália partjainál. Rendkívül jó hírnek számított, hiszen a sekély tengerek alatti lelőhelyek kimerülőben vannak (előrelátó országok, mint például Norvégia, vissza is tartják a kitermelést, gondolva a jövő nemzedékekre is), a szárazföldiek esetében pedig egyre zordabb körülmények között kell felszínre hozni az értékes anyagot.

Ám az egyébként bőséges tartalmú mélytengeri lelőhelyeknek van egy igen nagy hátrányuk: nagyon mélyről, esetleg több ezer méter mélységből kell kitermelni az olajat. Például a DH esetében csak maga a tengerfenék mintegy másfél kilométerre van a felszíntől és innen még több száz méterre kell lehatolni az olajért. Pedig a szakemberek egy része már a mostani tragédia előtt figyelmeztetett a veszélyekre. Már tíz évvel ezelőtt, 2000-ben az Egyesült Államok belügyminisztériumához tartozó Ásványkincs-kezelő

Szolgálat (MMS) tanulmányt adott közre, amelyben felhívta a figyelmet egyebek között arra, hogy nagyon gyér még a tapasztalat a mélyvízi kutak irányításával, kezelésével kapcsolatban, és arra is, hogy a nagy olajhozamú tornyok egy része potenciális időzített bomba. Négy évvel később egy másik, az MMS megrendelésére készített tanulmányban kutatási szakemberek arra mutattak rá, hogy míg a fúrási technológiák nagy fejlődésen mentek keresztül, addig a biztonságtechnika fejlesztése stagnál. Ráadásul alig két éve, 2008-ban az Olajmérnökök Társasága ugyancsak egy tanulmányban felhívta a figyelmet, hogy a kitörésgátlóknál (angol rövidítéssel BOP) használt hidraulikus szivattyúknak nem elégséges a kapacitásuk. A figyelmeztetés pikantériája, hogy a szerzők között olyan mérnökök is voltak, akik a DH tornyot birtokló, illetve üzemeltető óriásvállalatok alkalmazottai.

Hanem az üzlet erősebb úr, mint a szakemberek. A tanulmányok, figyelmeztetések ellenére az MMS tavaly minden környezeti szempont alóli „feltétel nélküli felmentést” adott ki a DH fúrási műveleteire. Ez azt jelenti, hogy az ilyen felmentést elnyert projekteknél – ha előfordulhat is probléma – a környezeti kár minimális, vagy nem is lesz ilyen. Hát ez bejött… Egyébként az MMS a mostani kitörés előtt hasonló felmentések tucatjait adta meg fúrási munkálatokra a Mexikói-öbölben.

Az óriási, eddig a tengert sok millió liternyi nyersolajjal elárasztó, nagy környezeti ártalmakkal járó kitörés mechanikai hibák következménye, bár ma még nem tudni, anyagfáradás vagy konstrukciós, netán gyártási hibák vádolhatók-e. A kitörésgátló a tengerfenéken nyugvó, nagy nyomáson működő szelepek hatalmas kötege (a DH esetében 400 tonna össztömeggel), amelyeket szivattyúk segítenek abban, hogy megakadályozzák az olaj kiömlését a csővezetéken kívülre.

Természetesen egyéb szerkezetek, például baj esetén a beavatkozásokat automatikusan indító szenzorok sokasága is segíti a BOP tevékenységét vészhelyzetekben, sőt, még a toronyból kézzel vezérelhető kapcsolók is készen állnak. Egyelőre nem tudni, mi okozta hát a tragédiát, mert például a dolgozók az evakuálás előtt még megnyomták a kézi kapcsolót, és később távolról órákon keresztül próbálták aktiválni a BOP-ot.

Szomorú, hogy a mentésben az elmésen kigondolt záró kupolával egyelőre csődöt mondtak. A 12 méter magas, tölcsér alakú „acéldoboz”, amit egy mentesítő csőre szereltek, nem vált be. Pedig ilyen szerkezetek eddig jól vizsgáztak a sekély tengeri fúrásoknál. Csakhogy itt 1500 méterről van szó!

A nagy mélységben pedig belép a hőmérsékleti gradiens, vagyis itt már forró a feltörő anyag, és ez találkozik a tenger hideg vizével. A feltörő gázokból hidrátok alakultak ki, amelyek kristályos alakban kicsapódtak a kupola belsejére és nagyon rövid idő alatt eltömték a belső felületet. Külön gondot jelentett, hogy a BOP-ra stabilizáló lapokat építettek, megakadályozandó, hogy a szerkezet besüllyedjen az üledékes tengerfenékbe. E lapok révén még sebesebben hűlt le az olajban nagy mennyiségben található feltörő forró gáz, felgyorsítva a kupola belsejét eltömő hidrátok kialakulását. Ezt a megoldást tehát fel kellett adni. Másik lehetőség lenne egy mentesítő furat, aminek a fúrását már meg is kezdték. Ezzel áthidalnák az eredeti fúrólyukat (ez is több ezer méter mélyen lenne a tengerfenék alatt!), és aztán az irányíthatatlan olajkiáramlást betonnal, sárral betömnék. Nem egyszerű feladat, és több hónapba telhet a megvalósítása.

„A tényleges veszteségeken és környezeti bajokon-károkon túlmenően a DH katasztrófájának van egy hosszú távú hatása” – mutat rá Bárdossy György, nemzetközi hírű geológus akadémikus. „Feltételezhető, hogy ez az esemény sok évre visszaveti az egyébként igen gazdag mélytengeri lelőhelyek kiaknázását. Majd csak akkor indulnak meg újra a tömeges munkálatok, ha a biztonságot érdemben növelni tudják.”

Valóban, ez a leglényegesebb. A katasztrófáknak van egy – paradox módon a technikai haladást erősen előmozdító – lényeges összetevője: felerősíti a biztonság erősítését szolgáló kutatásokat. A XX. század elején sorra robbantak fel műtrágyagyárak. Viszonylag hamar sikerült biztonságossá tenni a gyártási módszereket. Időben közelebb áll hozzánk a csernobili katasztrófa. Negyedszázadnál kevesebb idő telt el, és mára az atomerőművek az energiatermelésnek talán legbiztonságosabb formái lettek. Ehhez azonban nagyon jelentős fejlesztések kellettek, nemcsak a műszaki eszközök és rendszerek terén, hanem a szabályok, előírásokmegreformálásában és rendkívül szigorú betartatásában is.

Gázhidrátok

A gázhidrátok kristályos szerkezetek, amelyek úgy néznek ki, hogy ketrecszerűen elrendezett vízmolekulákban valamilyen gázmolekula (például metán, szén-dioxid, egyes szulfidok) rejtőzködik. Némileg hasonlít a jégkristályokhoz, de ennek struktúráját a benne foglalt gázmolekula stabilizálja. A tengerből származó gázhidrátok legtöbbje metánt tartalmaz. Ezek a molekulák igen stabilnak bizonyulnak olyan hőmérsékleteken és nyomásokon, amik az óceánok fenekén, 500 méternél nagyobb mélységekben található üledékekben fordulnak elő. Gázhidrátok találhatók az örökjégben is. Érdekesség, hogy becslések szerint a földön a gázhidrátokban előforduló karbon mennyisége körülbelül kétszerese lehet az összes fosszilis üzemanyagban lévő karbonénak. A gázhidrátok okozták, hogy nem sikerült a kísérlet a Deepwater Horizonból kitörő olaj és gáz megfékezésére, mert metán- és szulfátgázkristályok telepedtek a kupola belsejébe, és rövid időn belül kitömték annak belsejét.

A két nappal korábbi robbanás után április 22-én dőlni kezdett a fúrótorony, mielőtt elsüllyedt a Mexikói-öbölben
A két nappal korábbi robbanás után április 22-én dőlni kezdett a fúrótorony, mielőtt elsüllyedt a Mexikói-öbölben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.