Három lány halt meg a pánikban

Három fiatal lány vesztette életét szombat éjjel a főváros Nyugati téri egyik szórakozóhelyén, a West Balkánban. A szórakozóhelyen kitört pánik miatt többen menekülés közben megsérültek, a rendőrség szerint nem történt késelés.

Az eddigi információk szerint hárman meghaltak és többen megsérültek egy fővárosi, Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjszaka, de hivatalos tájékoztatást egyelőre sem a rendőrök, sem a mentők nem adtak az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának. A West Balkánban a Noise Night Life nevű rendezvényre akartak bejutni az érdeklődök, akiket az egyórás várakozás után óriási zsúfoltság fogadott a szórakozóhely termeiben: szemtanúk szerint mozdulni is alig lehetett. „az indította el a tömeget a ruhatártól, hogy 6 cigány megkéselt valakit aztán a már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. mint a dominó, úgy dőltünk le. ember ember hátán, alattam 5-en" - írta egy hozzászóló a rendezvény Facebook-oldalán. (Sokan a Twitteren kommentálják az eseményeket.)

Megemlékezés a Nyugati téren
Budapest, 2011. január 16. Egy emlékező mécset helyez el az egyik áldozat fényképénél a Nyugati téren, a West Balkán diszkó előtt, ahol éjszaka három fiatal lány vesztette életét. Eddig tisztázatlan okból a több ezres tömegben pánik alakult ki, a diszkóból menekülők vélhetően agyontaposták társaikat. A rendőrség még vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezzel ellentétben az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap kora hajnalban azt közölte, az eddigi információk szerint kizárható, hogy késelés történt volna.

Horváth Katalin Fanni elmondta: szombat éjjel 23 óra körül a tömeg eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről, a három fiatal lány ennek során vesztette életét. A szóvivő elmondta azt is, hogy a rendőrség mindent megtesz azért, hogy a szórakozóhelyen hagyott értékeiket az onnan kimenekült fiatalok minél előbb megkapják. A rendőrség helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatója szerint a tömegben pánikhangulat alakult ki a helyszínen, további sérültekről a hatóságoknak egyelőre nincs tudomásuk. A mentők sem tudnak egyelőre arról, hogy a három halálos áldozaton kívül mások is megsérültek volna a Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel - mondta el az MTI érdeklődésére az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Németh Cecília vasárnap kora hajnalban. (Ehhez képest a helyszínre érkező mentőautókban sorra látták el az embereket, bár azt nem tudni, milyensérülés miatt.)

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Vasárnap délelőtt még mindig nem tudták, mi okozta a lányok halálát. A mentőszolgálat szerint találtak ütésnyomokat a testükön, de ezeket a sérüléseket a lökdösődés közben is szerezhették.

Horváth Katalin Fanni a helyszínen tartott éjszakai sajtótájékoztatón elmondta: folyamatosan hallgatják ki a tanúkat, és további szemtanúkat keresnek. A helyszínen a rendőrség cáfolta, hogy tömegverekedés tört volna ki. Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő a helyszínen kijelentette: vizsgálja a rendőrség, hogy a helyiségben többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

Csak háromszázan lehettek volna bent

A VI. kerületi önkormányzat még reggel válságstábot hívott össze. Hassay Zsófia polgármester kora délután elmondta: megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt. A szórakozóhelynek ugyanis nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt. Ehhez képest a különböző becslések szerint több mint kétezren voltak bent a tragédia idején.

Éjjeli események

Megemlékezés a Nyugati téren
Budapest, 2011. január 16. Egy emlékező mécset helyez el az egyik áldozat fényképénél a Nyugati téren, a West Balkán diszkó előtt, ahol éjszaka három fiatal lány vesztette életét. Eddig tisztázatlan okból a több ezres tömegben pánik alakult ki, a diszkóból menekülők vélhetően agyontaposták társaikat. A rendőrség még vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Korábban az MTI nem hivatalos rendőrségi forrásból már úgy értesült, a fiatal, tizenéves lányokat halálra taposták a szórakozóhelyen kitört pánikban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI vasárnap hajnali megkeresésére nem kívánt reagálni a közösségi portálon megjelentekre

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy a szórakozóhelyről távozó fiatalokat a rendőrök egyenként igazoltatják, a szórakozóhely bejárata előtt több mentőautó áll, a rendőrség szalaggal zárta le a tér egy részét, és az Oktogon felé vezető út forgalmát szintén lezárta.

A Nyugati pályaudvar előtti villamosmegállóban, illetve a tér előtt több száz fiatal - köztük sokan pólóban és atlétában - várakozik közülük néhányan az MTI tudósítójának azt  mondták: a szórakozóhelyen hirtelen leállt a zene, felkapcsolták a villanyt és mindenki menekülni kezdett a szűk bejárati ajtókon keresztül, még a kabátjukat sem volt idejük felvenni. Két sérült lányt a helyszínen levő fiatalok a fejük felett, kézről kézre átadva próbáltak meg a helyiségből kijuttatni. Az MTI információi szerint eddig a mentők három fiatal halálát állapították meg a helyszínen, de vannak olyanok, akiknek az életéért még küzdenek az orvosok. A Nyugati tér környékén mintegy 150 rendőr, és több tucatnyi járőrautó áll.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint a szórakozóhelyet lezárták, a várakozó fiatalokat pedig arról tájékoztatták, hogy csak a bűnügyi szemle után kaphatják meg otthagyott értékeiket. Aki ezt nem tudja megvárni, azok vasárnap egy külön megadott telefonszámon érdeklődhetnek holmijaik felől.  

 

Megemlékezés a Nyugati téren
Budapest, 2011. január 16. Egy emlékező mécset helyez el az egyik áldozat fényképénél a Nyugati téren, a West Balkán diszkó előtt, ahol éjszaka három fiatal lány vesztette életét. Eddig tisztázatlan okból a több ezres tömegben pánik alakult ki, a diszkóból menekülők vélhetően agyontaposták társaikat. A rendőrség még vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.