A miértre egy harmadik rajzfilmsorozat ad választ. „A Simpsonék már megcsinálták” – hangzott el a South Parkban, amikor az örök lúzer Butters csupa olyan csínytevéssel próbálkozott, amit eredetileg Bart Simpson követett el. Az elkeseredett kisfiút társai végül megvigasztalták: nem gond, ha egy ötlet már korábban is előkerült, ettől még bátran fel lehet használni. Az üzenet mindenkinek szólt, aki hajlamos az eredetiség számonkérésére.

A Family Guy kitalálója, Seth MacFarlane kétségkívül magáévá tette ezt a gondolatot, ami már a karakterek megalkotásában is megnyilvánult. Adott egy kövér férj, egy csinos feleség, két idősebb gyerek, egy kisbaba és egy kutya, s folyton mókás szituációkba keverednek.

A gyári munkás férfi szellemi képességeire jellemző, hogy a prosztatavizsgálatot nemi erőszakként értelmezi, és nehezére esik a tűzoltóautó színének meghatározása. Háztartásbeli neje hiába szárnyalja túl intellektuálisan partnerét, ritkán mozdul ki megszokott szerepéből.

Más (nem csupán animációs) sorozatokból ismerős kalandjaikat a cselekménytől független bevágások színesítik, melyek mibenlétére olykor az abszurd szó sem tűnik elegendőnek. Amikor egy-egy ilyen jelenetben Petert Matt Damon nyakaként, eperként vagy az Ügyvédekből ismerős Lara Flynn Boyle ágymelegítőjeként ábrázolják, máris nem érezzük képtelenségnek azt a szintén South Parkban megfogalmazott állítást, amely szerint a Griffinek történetét valójában lamantinok írják.

MacFarlane és csapata azonban nem csak ezekkel a klipekkel éri el, hogy a Family Guy több legyen, mint Simpsonklón. Az első évad bizonytalansága után Brian, a beszélő kutya és Stewie, a világuralomra törő csecsemő figurája fokozatosan vette fel mai formáját, és vált a show legfőbb vonzerejét jelentő párossá. A „hivatalosan” egyéves kisfiú univerzális karakterré alakult, aki jolly jokerként alkalmas jó és rossz, gyermek és felnőtt, női és férfi, hetero- és homoszexuális szerepek alakítására, sőt, olyan klasszikus filmek újrajátszására is, mint az Annie Hall vagy az Aranyoskám. Szövetségese, a kissé sznob, írói karrierre vágyó, igazit soha meg nem lelő, emberlelkű eb valójában MacFarlane alteregója. Kettejük kapcsolata egy meglepően mély, egyórás epizódban éri el csúcspontját, amelyben Stewie így vall: „Te vagy az én életem értelme. És talán ennyi is elég. Hiszen ez a legnagyobb ajándék, amit egy baráttól kaphat az ember”. Ez a mondat annak tudatában is szép, hogy nem sokkal megfogalmazása előtt Brian elfogyasztotta Stewie ürülékét, majd hányását is.

Az utóbbihoz hasonló, sokak ízlését sértő poénok durvábbá teszik a Family Guyt a nagy elődnél, így furcsának tűnhet, hogy a Simpson családhoz hasonlóan ezt a sorozatot is a konzervatív Fox televízió sugározza. A vállaltan liberális beállítottságú műsor ráadásul kenyéradó gazdáját is rendszeresen gúny tárgyává teszi, több ízben is hazugsággyárnak minősítve a csatorna híradóját. Ennek ellenére, bár a kezdet nem volt zökkenőmentes – a Family Guyt kétszer is törölték –, az együttműködés máig harmonikus. Az amerikaiak lazaságát bizonyítja az is, hogy Rush Limbaugh, az ismert republikánus rádiós hajlandó volt a kilencedik évad egyik részében önmagát parodizálni. Őt csak James Woods színész múlja felül, aki vissza-visszatérő szereplőként fest magáról szellemesen előnytelen képet.

A közéleti és történelmi alakok, valamint a popkultúra múltbeli és jelenlegi képviselői mellett olyan sztereotip figurák is megjelennek, mint Consuela, a mexikói házvezetőnő, Mort, a zsidó patikus vagy a mindig zselés hajú, szélesen gesztikuláló „olasz férfiak”. A „céltábla” pozíció azonban nem csupán származás alapján érdemelhető ki, a másság semmilyen formája nincs biztonságban.

Maga Sarah Palin emelte fel a szavát az ellen a rész ellen, amelyben Chris, a Griffinek kamasz fia egy Down-szindrómás lánnyal randizott. A volt republikánus alelnökjelölt – akinek egyik gyermeke szintén érintett – kegyetlennek és szívtelennek titulálta MacFarlane-t, akit később az a Down-kóros színésznő védett meg, aki hangját kölcsönözte a karakternek. Az epizód betétdalát, a Down Syndrome Girlt ráadásul Emmy-díjra jelölték.

A dalok egyébként is kiemelten fontosak a Family Guyban, jelentős részüket maga Seth MacFarlane énekli Peter, Brian vagy Stewie bőrébe bújva. A zongorával is jól boldoguló, a musical és swing világában otthonosan mozgó író-producer ma már megteheti, hogy néha fárasztóan hosszú zenés kitérőkkel tarkítsa a műsort, közönsége megbocsátja. Hiszen így is többet adott már nekik, mint amennyit egy lamantintól vártak volna.

MÉG KETTŐ

A siker arra indította Seth MacFarlane-t, hogy újabb rajz- filmes vállalkozásokba kezdjen. Számítása bejött, a 2005-ben indult, egy CIA-ügynök családját középpontba helyező AMERIKAI FATER már a nyolcadik szezonnál tart. Utóbbit négy évvel később követte A CLEVELAND SHOW, amely Peter Grin afroamerikai haverjának új kalandjait meséli el. A FAMILY GUY SPINOFF hírén többen is megrökönyödtek, hiszen Cleveland Brownt szürkének tartották ahhoz, hogy saját sorozata legyen. A jelek szerint tévedtek.

Bár a tutyimutyi családapa figurája nem hiányzik a Family Guyból, másik környezetbe – Szarfészek városába – helyezve, jópofa új feleséggel, mostohagyerekekkel és „déli suttyó” barátokkal megtámogatva képes volt megfelelő nézettséget elérni. A Cleveland-show kevesebb bevágással, több öncélú altesti poénnal operál, és néhány szereplője kissé erőltetett, egyelőre tartja magát. Az eddig négy évadot megért széria karakterei közül kiemelkedik az ifjabb Cleveland, aki elhízása mellett komoly mentális problémákkal is küzd. Benne talán megvan a lehetőség arra, hogy igazán viccessé tegye a változó színvonalú produkciót.

I!

CÍM: Family Guy

ÉVADOK SZÁMA: 11

EPIZÓDOK SZÁMA: 204

HOL LÁTHATÓ? Comedy Central