Az aszúk trónfosztása

Melyik a harminchárom legszebb virág? Az sok mindentől függ. Például hogy mezőn, vagy gondozott parkban, esetleg kertészetek nemesített büszkeségei között keressük, hogy esküvői csokorba vagy a nappalink asztalára szánjuk. Választásunkat befolyásolhatja a napszak, az időjárás, de még a pillanatnyi hangulatunk is. És miért volna ez másként a borok világában?

Könnyű vörösbort fajsúlyos tokaji aszúval összehasonlítani éppoly lehetetlennek tűnő vállalkozás, mint tubarózsát a mákvirággal, hiszen másra valók, másért lelünk bennük örömet. A szakértők azonban úgy vélik, igenis meg lehet próbálni a lehetetlent, hiszen létezik olyan egységes kritériumrendszer, amely alapján felállítható az abszolút rangsor. E szempontok alapján rangsorol a Népszabadság évenkénti boros magazinjának zsűrije is.

Csaplár Vilmos író, a zsűri nem szakmai tagja vörösborkóstolás közben. A kedvence a végén egy száraz fehér somlói lett
Csaplár Vilmos író, a zsűri nem szakmai tagja vörösborkóstolás közben. A kedvence a végén egy száraz fehér somlói lettFOTÓ VARJASI FARKAS CSABA

Bort jól kóstolni nem könnyű, de nem is ördöngösség. A legalapvetőbb ismérvek viszonylag könnyen elsajátíthatók – aztán minden a tapasztalaton múlik. Némi gyakorlás után rádöbbenünk, mennyire izgalmas, élvezetes játék: kellő türelemmel lassan, de biztosan feltárhatjuk az ital legbelsőbb értékeit. Komolyan és intenzíven figyelni a színárnyalatokat, az illatok és ízek szokatlan, vagy éppen ismerős harmóniáját, megfejteni a mögöttük rejlő üzeneteket.

Rétegről rétegre közelebb jutni a bor lényegéhez igazi kalandtúra. A borbíra egy-egy borverseny során ugyanezt az utat járja be – bár meglehet, gyorsabban és szakszerűbben, mint a gyakorlatlan kóstolgatók –, de figyelembe vesz néhány olyan szempontot is, ami egy laikusnak talán eszébe sem jutna.

A legjobb magyar borok 2012 című kiadvány minősítő kóstolójára 169 – rangos versenyeken aranyérmet szerzett, vagy a szakmai tanácsadók által kiemelkedőnek ítélt – bor kapott meghívást, ezeket pontozta aztán a neves szakemberekből álló, huszonnégy tagú zsűri, így alakult ki a legkiválóbbak listája. – A borértő és a műkedvelő számára egyaránt hasznos a magazin, mert kiválóan reprezentálja a kínálatot, és figyel az újdonságokra, a kevésbé ismert pincészetekre is – mondja Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke.

Tapasztalatai szerint a borismereti kurzusaira jelentkezők többsége szeretne jobban megismerkedni a magyar borvidékekkel, a honi szőlőfajtákkal és a borok készítőivel, hogy ne találomra, hanem tudatosan válasszon a boltok polcairól. A magazin nekik is hasznos, hiszen a bemutatott borok kaphatók a vinotékákban, a jól érthető borleírások segítenek az eligazodásban.

A magazin hatéves történetében mindig tokaji aszú végzett az élen. Tokaj egyeduralma töretlen maradt, ám az aszúk abszolút „sikersorozata” megszakadt, idén a Pelle Pince késői szüretelésű bora, a Zsófia cuvée lett az első (palackfotónkon), a második helyre pedig a Szent Tamás Pincészet 3909 nevű cuvée-je került. Káli Ildikó szerint ez az eredmény is jól mutatja, hogy az ítészek ma már világszerte a könnyebb, gyümölcsösebb borokat részesítik előnyben, és ez a tendencia a többi „műfajban” is érvényesül.

Nem lehet véletlen, hogy a legjobb vörösbor – a Feind Borház cabernet franc-ja – a Balaton északi partján, a legjobb fehér – a Pálinkás Pincészet Nyár Esti Borzongás nevű olaszrizlingje – pedig a Mátrában szüretelt szőlőből készült. Mindkettő nagy hagyományokon újjáéledő, szép jövőt ígérő terület.

– A verseny eredménye azt is jól mutatja, hogy ma már figyelemre méltó bort adnak az első, nagyjából egy évtizede telepített syrah-ültetvények, hiszen a listán szereplő harminckilenc vörös között hat kitűnő syrah-t találunk – mondja Káli Ildikó. A tragikusan fiatalon elhunyt borász, Gál Tibor érdeme, hogy ez a fajta bekerült az országba, és fűszeres, a magyar ízlésvilágnak nagyon megfelelő bora miatt igen kedveltté vált.

A magazin nem csupán a rangsort közli, s nemcsak az élen végzett borászok bejárt útját, hitvallását kutatja. Kiderül az is, mi mindent gyógyít a szőlő, és hogy miért különleges a lösztalaj; bebarangoljuk Szekszárd mély útjait és a Badacsony hegyi ösvényeit, elkísérünk tokaji felfedezőútjára egy norvég szuperízlelőt.

– Remélem, vagyunk annyira patrióták, hogy a hazai pincészetek remek borait részesítsük előnyben, hisz van miből válogatni – mondja Káli Ildikó. „Ez a kiadvány pedig élvezetesen közvetíti az ismereteket, és nem csupán az átlagos fogyasztó, hanem a valódi ínyenc számára is tartogat érdekességeket”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.