Akik mindenbe belelátják a grépfrútot

Általában egy új élettel kezdődik. Egy költözéssel, egy lakásfelújítással. Azzal, hogy elfogy a pénz, a régi, ütött-kopott bútoraink viszont ránk maradnak.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen helyzetekben kreatívvá válik az is, akinek korábban semmi köze nem volt a lakberendezéshez, az enteriőrdizájnhoz. Aztán amit alkotott, közzé is teszi. Blogot indít.

Vannak sikeres honlapok, amelyek bemutatják a belsőépítészek és a térrendezők legextrémebb álmait. S vannak bloggerek, akik megmutatják, hogy ezt ők hogyan is valósítják meg. A talán legismertebb hazai blogger a témában Szentgyörgyi Kata. A korábbi élsportoló, az ötezer méteres síkfutás ötszörös korosztályos Európa-bajnoka jelenleg a Kicsi Ház dekor-design blog szerzője. Az enteriőrdizájn akkor kezdte foglalkoztatni, amikor tavaly májusban egy „lerobbant” kertes házba költözött. Csekély pénzzel vágott bele a felújításba, és nem igazán talált inspiráló világhálós naplót. Ezért maga kezdte el lejegyezni ötleteit, azok kivitelezését. Így született meg a Kicsi Ház blog.

Mivel határozott elképzelései voltak a lakberendezésről, rájött arra, maga is meg tudja teremteni azt a színvonalat és egyediséget, amit a legtöbben csak úgy gondolnak megvalósítani, hogy bevásárolnak a mostanság divatos áruházakban. Ennek szellemében a gyerekszobát már saját kezűleg csinálta, a végeredmény láttán pedig a legtöbben a fejükhöz kaptak: a bútorok ugyanis minden második magyar háztartásban megtalálhatóak, csak keveseknek jut eszébe csinosítani, átalakítani azokat.

Szentgyörgyi Kata olyan dolgokat árul el blogjában, hogy hogyan készíthető székből játék konyha, kaspóból lámpa, dobozokból bútor. Mindezt a „Do It Yourself” (DIY), vagyis a Csináld magad! „mozgalom” keretében. Az ötletek mellett a kivitelezés menetét is megosztja olvasóival. Úgy látja, hogy a válság kreatívvá teszi az embereket, és azt üzeni nekik: nem kell feltétlenül új bútort vásárolni ahhoz, hogy bárki kedve szerint berendezze lakását. A Kicsi Ház blogot másfél éve kezdte, az elmúlt pár hónapban pedig már annyira sikeres lett, hogy érkeznek a felkérések lakberendezői, dekoratőri munkára. A blogból nőtt ki a Boho Home, amelynek stábja kreatív ötletekkel, különleges hangulati elemekkel, olcsó beszerzési forrásokkal átalakítja, felújítja bárki lakóterét.

Egy másik sikergyanús hobbitérrendező, Babarczy Veronika, aki a Nol.hu blogfelületén vezeti internetes naplóját Nem Art Decor néven. Veronikának extra gyorsasággal kellett felújítania a lakását, ezért minden kreativitására szüksége volt.

A bútorátalakítás és a térrendezés utáni munka levezetéseként megnyitotta blogját. Azon túl, hogy próbál rendszeresen tudósítani saját lakásának felújításáról, tágabb értelemben az enteriőrdizájn érdekli. Olyan kérdések foglalkoztatják, hogy miként hat ránk a szín, a tér, ami körülvesz, és hogy miként lehet ezt tudatosan alakítani, vagy kreatívan bánni korlátolt lehetőségeinkkel.

Véleménye szerint a Nem Art Decor akkor lehet igazán érdekes, ha bevon más írókat is. Így adódott egy táj- és kertépítészmérnök, aki sorozatszerűen ír házilag megvalósítható zöldtetőkről és más ökológiai témákról, egy kerttervező, aki urbánus megközelítésben számol be arról, hogy egy kis földdarabbal mit is lehet kezdeni. A csapatban van egy csalánegyesületes munkatárs is, ő a környezetbarát takarításról posztol. A „brit tudósító” pedig nagy kedvvel ír arról, hogy miket fedez fel a szigetországban.

Szentgyörgyi Katához hasonlóan Babarczy Veronika is úgy véli, hogy az anyagi korlátok kihozzák az emberből a kreativitást, blogjában ezért is emeli ki a csináld magad „rovatot”. Fontosnak tartja a képi igényességet. Ebben fotós férje segít, nagyrészt Oláh Gergely Máté „képesíti” a posztokat, dokumentálja az alkotásokat.

A Nem Art Decor blog szerzője eredetileg aranyművesnek tanult. Pár évet eltöltött a szakmában, majd járt egy kicsit az iparművészetire, később pedig tévénél dolgozott. Mint mondja, egész életében köze volt a látványhoz, de csak most találta meg igazán azt, amit keresett – blogíróként és egy cég kreatív munkatársaként.

Babarczy Veronika és Szentgyörgyi Kata sikerének titka, hogy adnak egy esélyt az őket körülvevő tárgyaknak: lepukkant házikónak, öreg bútoroknak, mások által kidobott kacatoknak. Meglátják a különlegességet. Ha Oscar Wilde szerint a grépfrút egy olyan citrom, amely kapott egy lehetőséget az élettől és élt vele, akkor a két bloggerről elmondható, hogy mindenben azt a bizonyos „grépfrútot” keresik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.