Soha ne légy primadonna!
Számos vidéken terem természetes édes bor a világon – köztük igazi különlegességek is –, Tokaj-Hegyalja mégis egyedülálló. Nem csupán páratlan talajtani adottságai és mikroklímája miatt, hanem mert aszút csak itt, csak így lehet készíteni. Dolgos kezek ma is szemenként válogatják a fürtről az aszúsodott bogyókat.
A begyűjtött szemekből saját súlyuk aranyló folyadékot présel ki lassan: ez az eszencia. Sűrű, sötét, mámorítóan édes, benne az adott évjáratra jellemző minden aroma. A világ egyik legdrágább itala, cseppenként mért boldogság. Az aszúszemek aztán azonos évjáratban készített mustban, murciban vagy borban áznak, zamatuk így bomlik ki igazán és lényegíti át az alapbort tokaji aszúvá.
Domokos Attila – akinek keze munkáját a Népszabadság Top 100 Magyar Bor 2011 idei győztes bora is dicséri – világéletében tokaji borász szeretett volna lenni. Hosszú utat tett meg, amíg álma valóra vált.
Debrecenben nőtt fel. Erdész édesapja egy szép napon csöppnyi szőlőt telepített. A mindössze négyszáz tőke alig százötven liter bort adott, de ez is elég volt ahhoz, hogy Attila a következő évtől a Debreceni Agrár helyett a Kertészeti Egyetem borászati képzésén folytassa tanulmányait. A diploma megszerzése után egy bátaapáti pincészetben állt munkába. A tulajdonos, a borvilágban jól ismert Piero Antinori márki az első sikeres év után nekiszegezte a kérdést: Dél-Afrika, Ausztrália vagy Kalifornia? Domokos Attila a dél-afrikai tanulmányút mellett döntött.
Mentora ott a legendás Giorgio Dalla Cia lett: tapasztalt, komoly szakember, aki jól ismerte az emberi lelket. Sokat követelt, de azonnal észrevette, ha valaki fáradni kezdett. A megfeszített munka közepén vargányaszedésre invitálta a gondjaira bízott fiatal borászokat, hogy az erdei séta, a gomba illata öntsön új erőt a csapatba. Domokos Attila máig pontosan emlékszik a búcsúzóul kapott szavakra: „Jó szakember válik belőled, csak egyre vigyázz: soha ne légy primadonna! Ne feledd, mindig a bor az első.”
Nem feledte. Visszatért Bátaapátiba, de vonzotta a nagyvilág, így végül úgy döntött, elhagyja Antinori birtokát. Harminchektáros családi pincészethez szegődött a Garda-tó partján. „Mediterrán paradicsom volt – emlékezik –, pálmafák, narancs, verőfény. Nagyon szerettem, maradtam is, míg a vízumom engedte, de kaptam egy ajánlatot Tokaj-Hegyaljáról. Márpedig magyar borász ilyen lehetőséget nem hagyhat ki.” Hazajött, és a tokaji nyüzsgő élet kellős közepébe csöppent: a legtöbb kis pincészet akkoriban alakult, lehetett dédelgetni a világmegváltó terveket. Aztán megszólalt a telefon.
Zwack Péter – akit Attila még Bátaapátiból ismert – azzal hívta, hogy a tokaji Dobogó Pincészetről kellene beszélgetniük. Találkoztak, és az ifjú borászt azonnal rabul ejtette a hely. Nem gondolkozott sokat a döntésen, igaz, ebben egy régi emlék is segítette. „Ott voltam a Vörösmarty téren az 1997-es budapesti borfesztiválon. Hosszú sor kígyózott a pénztárnál. Egyszer csak láttam, hogy Zwack Péter beáll a sor végére, és türelmesen várakozik. Mondtam a többieknek, hogy szóljunk neki, jöjjön be hátul, hiszen tulajdonos, de a srácok felvilágosítottak, hogy Zwack úr soha nem szokott visszaélni a helyzetével. Amikor hívott, tudtam, hogy ilyen emberrel szívesen dolgoznék.”
Azóta eltelt nyolc év, és Domokos Attila főborász, valamint Zwack Péter lánya, Zwack Izabella irányításával a Dobogó Pincészet komoly ismertségre és elismertségre tett szert. Nagyon fontosnak tartják az egyedi minőségű aszú készítését, bár széles kínálatukban több kiváló bor szerepel. Attila néhány éve Új-Zélandon járt, hogy Daniel Schuster borász vezetésével körülnézzen az ottani pinot noir-ültetvényeken. Nem ment üres kézzel, egy palack tokaji eszenciát vitt ajándékba. Soha senkitől nem hallott annyi történetet Tokajról, a tokajiról, az aszúról és az eszenciáról, mint épp ettől az új-zélandi szakembertől ott, a világ másik végén. Jó volna megtanulnunk az ő szemével is látni ezt az országot, ezt a földet, ezt a borvidéket. Jó volna magunknak is felfedeznünk a csodát, amit aszú néven ismer a világ.
