Nyitás előtt a Párisi Nagyáruház

Most már heteken belül megnyílik a felújított Divatcsarnok, avagy régi nevén: a Párisi Nagyáruház, amelyben egyelőre az Alexandra könyves cég lesz a meghatározó főlakó. Az Andrássy út nagy hírű áruházában az újranyitás után kizárólag a földszinten és az első emeleten folyik majd kereskedés, a további öt emeletet irodáknak hagyták meg.

Az 1911-ben épült, régi kereskedőpalota éppen tíz évvel ezelőtt, 1999 augusztusában zárt be, két évvel később a magyar állam vette meg, majd 2006-ban továbbadta az ORCO nevű, francia-luxemburgi tulajdonú ingatlanfejlesztő cégnek. Az ORCO első terveiben az áruház újranyitása szerepelt, mégpedig egy olyan mozgólépcsőrendszer beépítésével, amely egészen az 5. emeletig járt volna. Egy francia tervezőnő, Manuelle Gautrand dolgozta ki ezt az elképzelést, ezt azonban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem engedélyezte, mert veszélyeztette az épület eredeti vasbeton szerkezetét.

A kristálykupola

A műemlékvédelem több követelményt is támasztott a felújítás kapcsán: először is, hogy maradjon nyitott és látogatható az első emeleti Lotz Terem, hogy a tetőn legyen újra sétány, mégpedig külön lifttel elérhető, továbbá, hogy maradjanak meg a homlokzati kő- és pirogránit-burkolatok, tagozatok és az eredeti nyílászárók, s ne tűnjön el az épületből a kereskedelmi funkció sem - mondja Tahi-Tóth Ilona, a KÖH VI. kerületi műemlék-felügyelője. Ezeket végül is az ORCO betartotta, habár úgy hírlik, a tetőt végül egy elitklub veszi bérbe.

Nézzük azonban a felújított épületet. Az áruház két szomszédos telekre épült, egy Andrássy útira és egy Paulay Ede utcaira. Ezeken 1911 előtt a Terézvárosi Casino épülete állt, amelyből több helyiséget az áruházépület is megtartott a Paulay Ede utcai oldalon: a földszinti boltíves csarnokot és a fölötte lévő Lotz Termet. Az Andrássy úti telken viszont Sziklay Zsigmond tervei alapján teljesen új, vasbeton szerkezetű épület jött létre 1911-ben, sőt a tervező a Lotz Terem fölé is húzott még egy nagy termet: a későbbi büfét.

Legjobb talán, ha fölülről kezdjük a megújult épület áttekintését. Nyilván sokan kíváncsiak, lett-e korcsolyapálya az Andrássy út felőli tetőn, mint azt régi képeslapokon látni? Nem lett. De régen is csak úgy lehetett, hogy a gondnok fellocsolta a tetőteraszt. Akkor még bitumenes volt a burkolat, most viszont vakító mészkő. És ettől olyan érzés ott lenni, mintha egy Dalí-festményben sétálnánk valami sivatagos fennsíkon, éles felhőkkel és nagy panorámákkal a háttérben. E sivatag közepén jeges kráter tátong: az áruház átriumába mélyülő üvegtető.
A Paulay Ede utca felől pedig egy hatalmas, szabálytalan alakú kristály képződött a tetőn. Egy acélvázas üvegkupola konkrétan, amely a tetőterasz alacsonyabb felét majdnem beborítja. Örülhetünk, hogy az újjáalakítás tervezője, Tiba János valami látványosan újat is hozzátett az épülethez. Máshol ezt nem is nagyon tehette meg, mint idefönn. A megoldás emlékeztet az Andrássy út 9. tetején, a 90-es években épített üvegbuborékra.

A kortárs építészet látványos hozzájárulása a százéves áruházhoz a tetőterasz kristályformája

Ha jégpálya nem is lett a tetőn, a jég képzete azért megjelent, s visszaköszön az épület belsejében is, a térelválasztó üvegfalakon, melyekbe kristályszerű mintákat marattak. Az áruház egykor nyitott emeletein mindenütt üvegfalakat alkalmaztak. Üveggel rekesztették körbe az átriumot is az irodaszinteken, ezzel sikerült elérni, hogy a belső tér átlátható maradt, de az emeletek külön-külön lezárhatók, amire a bérbeadhatóság miatt volt szükség. Amit azonban sajnálhatunk, hogy az áruház régi lépcsői így kirekesztődtek a használatból. Most vitrinbe zárt múzeumi tárgyak csupán. Az épület függőleges átjárása lifteken és melléklépcsőkön zajlik. "Ez az üvegfal installációnak tekinthető, vagyis könnyen változtatható a leendő bérlő igénye szerint, s a lépcsők ismét járhatóvá tehetők, ha szükséges" - magyarázza Tahi-Tóth Ilona.

A több emeletre felívelő, nagy homlokzati ablakok helyreállítása remekül sikerült. Megőrizték az eredeti nyitókarokat, s az ablak fémvázába újragyártott fakereteket ültettek az elkorhadt régiek helyett, de immár dupla üveggel. A Paulay Ede utca felőli traktuson elismerést érdemelnek a nagy termek. Elsősorban persze a Lotz Terem, de a fölötte lévő, ritkán említett büféterem is. Ennek legfőbb dísze szecessziós ívű vasbeton boltozata, mely most törtfehérre festve, csillogó arany mozaikpöttyökkel díszítve szépen érvényesül - pláne, hogy a rézsűs tetőablakokon ömlik be a fény. Az arany azonban a neoreneszánsz Lotz Teremben csillog legtöményebben. Ez már az Alexandra bérleménye: kávézót készülnek benne nyitni, nagy fekete bárpulttal és fekete márványasztalokkal, melyek már ott sorakoztak, várva, hogy a helyükre kerüljenek. Idáig mozgólépcső vezet majd a földszintről. Jó megoldásnak tűnik, hogy a Paulay Ede utca felől is lesz bejárás az üzletbe, így, aki hátulról jön, az láthatja majd a szépen visszaállított eklektikus homlokzatot, aki meg elölről, az a restaurált, pirogránit főportálra csodálkozhat rá.

Tíz évet vártunk erre a pillanatra, s végre leírhatjuk: a Párisi Nagyáruház megújult. Nem lett belőle sem a pesti Guggenheim, sem építészeti múzeum, sem pedig koncertpalota. Csak egy önmagát kereső, szép épület az Andrássy úton.

Irodaszint: üvegfalakkal

Bezárástól újranyitásig

1999: augusztusban bezár a Divatcsarnok.

2001: az állam szerzi meg elővásárlással az 1,75 milliárdot ajánló francia-luxemburgi ORCO-csoport elől.

2002: a Medgyessy-kormány egy itt létesítendő Guggenheim múzeumról tárgyal.

2004: a Magyar Építészeti Múzeum szeretné használatba venni, ugyanakkor viszont a Budapest Music Center koncertközponttá alakítaná, s jelentkezik az üzleti társaságok által alapított Millennium Intézet is, amely Közép- és Kelet-Európai Kulturális Központtá alakítaná.

2005: az év végén értékesítési pályázatot ír ki az épületre a KVI.

2006: januárban az ORCO-t hirdetik ki nyertesnek, amely 3 milliárdért vásárolja meg az áruházat.

2007: augusztusban megkapják az építési engedélyt a felújításra, a tervező Tiba János.

2008: erre az évre tervezik az átadást.

2009: novemberben, a felújított épületben megnyílik az Alexandra könyváruház.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.