
Hugyecsek Balázs: Wake up 2009
Kulturális misszióra talán még kevesen hivatkoztak egy köteg vibrátor vásárlása közben. Pedig ez motiválta a Boulevard és Brezsnyev Galéria küldöttét, aki a segédeszköz kollekció beszerzése után felkereste a témaérzékeny képzőművészeket: alkossanak.
Ha más nem, a felkérés oka mindenképp meghozta az ihletet: a később aukcióra bocsátott műrengeteggel a győri Mediawave fesztivál (április 25 – május 2.) ErotikArt című kiállításának megmentőivé nemesedtek a vállalkozó lelkű alkotók. Történt ugyanis, hogy a 19. évadjához érkező – főként filmes és zenei produkciókra berendezkedett – fesztivál az idén először bátorkodott belevágni egy kiállítás szervezésébe is.
Az úttörő tárlat az idei eseménysorozat témájához, az 1969-es szexuális forradalomhoz igazodott volna, a tervek szerint. Annak rendje módja szerint meghívták a művészek közül a forradalom örököseiként aposztrofált új generáció tagjait, és magukat a forradalmárokat, alkossanak valami erotikusat.
 ef Zámbó István: Tiszta természet 2009
A gazdasági válság azonban ide is begyűrűzött: és távol maradtak a hőn áhított szponzorok, támogatók. Veszélybe került a kiállítás. Ekkor lépett a színre a Boulevard és Brezsnyev Galéria, na meg a művészek. A végeredmény, a VibrArt néven futó, művészvibrátor-kollekció pedpig már látható is a Király utcai galériában.
Ott várja a sorsát többek között efZámbó répafalloszt ölelgető plüssnyuszija, Bárdosi Katinka vérvörös szárnyas-vibrátora, Baji Miklós Zoltán lépegetõ ondóterminátora. Továbbá Gaál József maszkja, fallikus nózival, Hugyecsek Balázs időzített bombává kötegelt falloszcsomagja, Töttös Katalin reciklált csokinyuszi- és csokimikuláspapírba bugyolált szerkentyűje.
Ráadásul, a díszes összeállítás egyik darabja tudományos felfedezéssel is előrukkolt: Zoltán Sándor a Doxi orvosi gyűjteményből eredeztetett Casanova hímtagja kapcsán azt állítja, abban csont volt, akár csak a szerencsés mosómedvék és bizonyos rozsomákok fajfenntartó berendezésében. (A 27 alkotás mellé akad egy bónusz munka is: feLugossy László Nem pornó címmel forgatott, 10 másodperces videója.)
A kiállított műalkotásokkal még egy hétig barátkozhat a nagyérdemű, addig kifundálhatja, lakásának melyik szegletét tudná kiüríteni a vibrátor-arzenál elhelyezéséhez. A kollekciót ugyanis kizárólag egy tételben és 280.000 forint indulóáron kínálják az internetes aukción
Március 31-én, este nyolckor lesújt a virtuális kalapács!
|