Slota megköszönte Trianont - Emléktáblát lepleztek le Pozsonyban

Ján Slota ma néhány híve és egy malőr kíséretében Trianon-emléktáblát leplezett le a pozsonyi nagyposta épületén. A Szlovák Nemzeti Párt pénteken Révkomáromban vonulna fel, ahová üzenete szerint Robert Fico miniszterelnök is elmenne.

Kisebb zavar keletkezett a pozsonyi ünnepségen, mert a lepel fennakadt, s a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, nem tudta, mitévő legyen. Ekkor lépett elő Alojz Hlina szlovák emberjogi aktivista, aki felugrott a műemléképületre és lerántotta a leplet, miközben odakiáltotta a pártvezérnek: „Csak a szabad ember tud méltóságteljesen és zűr nélkül műalkotást vagy emléktáblát avatni!"

A durva magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült politikus rövidesen visszanyerte magabiztosságát és bejelentette, hogy pártja péntek délben tudományos konferenciát tart Révkomáromban, majd pedig délután kettő körül demonstratív szándékkal szlovák zászlók alatt vonulnak a magyarországi határátkelőhöz, amelynek közelében a pozsonyihoz hasonló emléktáblát kívánnak felavatni, hogy „a magyar nemzet végre tudatosítsa, hol a határ". Robert Fico szlovák kormányfő szerdán jelezte, hogy ő is ott lesz az ünnepségen, de érkezéséről egyelőre a révkomáromi polgármesteri hivatal semmit sem tud.

– Számunkra fontos a trianoni szerződés. A lényeg az, hogy továbbra is érvényben maradjon, és ne veszítsük el Szlovákiát - jelentette ki Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke az emléktábla leleplezése után. Az akciót az SNS kezdeményezte és finanszírozta. „A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban a Nagy-Trianon kastélyban megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, létrehozta Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és így új arcot adott Európának" - áll a táblán.

Ezt követően egy idézet olvasható Stefan Osusky nagykövettől, a szerződés szlovák aláírójától. „Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt szerződésekért. Az ilyen elszámolás örök - szól az idézet. A tábla alján pedig ez áll: „A hálás szlovákok".

- Együttműködtünk a Szlovák Értelmiségiek Szövetségével, a táblát mi finanszíroztuk. Szövegét egyeztettük a történészekkel, hogy csak történelmi tények legyenek rajta - mondta Rafael Rafaj, a párt parlamenti képviselőcsoportjának elnöke. Slota szerint az SNS ugyanilyen táblát állít fel Révkomáromban és Kassán is. - Kassán azért, mert a város a második világháború alatt a magyar Horthy-katonaság megszállása alatt volt. És természetesen nagyon fontos Révkomárom, amely a határon fekszik - jelentett ki Slota.

Az azt firtató kérdésekre, megkapta-e a párt a szükséges engedélyeket a táblák felállítására, Slota kitérő választ adott. - Nem értem, miért kérdeznek most ilyen lényegtelen dolgokról. Most a trianoni szerződés a lényeges - szögezte le a koalíciós párt elnöke.

A szlovák ellenzéki pártok elítélték Ján Slotának az indulatokat szító megnyilvánulásait. Egyúttal élesen bírálták a magyar kormányt is, mert olyan lépéseket tesz, amelyekkel a szlovák populistákat erősíti.A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) megváltoztathatatlan történelmi ténynek tekinti a trianoni szerződést, amely nemcsak a magyar, de a szlovák nemzetet is feldarabolta. – Az elmúlt 90 év alatt leginkább a Magyarországon élő szlovákok szenvedték meg az asszimilációt - jelentette ki Ján Figel pártelnök Kassán csütörtökön. Felszólította a magyar politikusokat: tegyenek meg mindent, hogy a helyzet megváltozzon. A szlovák kormányfőnek azt üzente: ne keressen ellenséget Orbán Viktorban, hanem keressen szövetségeseket az ellen, aminek most tanúi vagyunk. Figel leszögezte: a KDH ellenzi a magyar Trianon-törvényt, de a révkomáromi emléktáblát is.

Csehszlovákia megalakulása az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) számára fontos és megkérdőjelezhetetlen történelmi esemény. A párt számára "a múlthoz való visszatérés és a revizionizmus szellemének felélesztése elfogadhatatlan" - áll az SDKU nyilatkozatában. A szlovák-magyar kapcsolatok távlata a jövőben van, nem pedig a múlt szellemeinek felélesztésében. Arra kell építenünk, ami közös - EU és NATO-tagság, visegrádi csoport -, nem arra kell összpontosítani, ami elválaszt - szögezte le az ellenzéki párt.

„Rablási vágy”

A trianoni békeszerződést a Párizs melletti Nagy-Trianon Palotában 90 évvel ezelőtt kötötték meg. A szerződés értelmében Magyarország nemcsak területeket veszített, hanem 3,2 millió magyar került önakaratán kívül az utódállamok fennhatósága alá. A nemzeti önrendelkezés wilsoni elveit mindenki érvényesíthette, csak a magyarok nem élhettek velük. Robert Lansing, az USA volt külügyminisztere erről így vélekedett: „Ezek a békeszerződések csalások és rablási vágy eredményei, megalázóak, tarthatatlanok...” Hasonló John Maynard Keynes szenátornak, a világhírű közgazdásznak a véleménye is: „A párizsi békét a vak szenvedély és a kapzsiság sugalmazta, mely a Wilson-féle tizennégy pontban foglalt elvi kijelentéseknek nem a megvalósítása, hanem megcsúfolása. A párizsi béke, melynél nem a méltányosság és az igazság, hanem a bosszú és a rosszakarat vezényelte a főintézőket, a történelem leggyalázatosabb cselekedete." A későbbi események igazolták ezeket a szavakat, hiszen a második világháború eme szerződések torz és bosszúálló jellege miatt tört ki.

Pozsony, 2010. június 3. Ján SLOTA, a kormányzó szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke nyilatkozik Anna BELOUSOVOVÁ, a parlament alelnöke, az SNS első alelnöke társaságában, miután leleplezett egy, a trianoni szerződés aláírásán
Pozsony, 2010. június 3. Ján SLOTA, a kormányzó szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke nyilatkozik Anna BELOUSOVOVÁ, a parlament alelnöke, az SNS első alelnöke társaságában, miután leleplezett egy, a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából készített emléktáblát a pozsonyi főposta falán 2010. június 3-án. (MTI/TASR/Martin Baumann)

Mára mindez történelemmé vált, a versailles-i békeszerződéseket több alkalommal fölülírta a történelem. Máig nincsenek azonban biztosítva a kisebbségbe került magyar közösségek megmaradásának és fejlődésüknek intézményes feltételei a szülőföldjükön. Sőt az utódállamok az elmúlt évtizedekben a magyar közösségek asszimilációját és felszámolását tűzték ki célul.

Ezért a 90. évforduló kapcsán ki kell jelentenünk: Fontosnak tartjuk, hogy a Kárpát-medence minden népe tudatosítsa, hogy egymásra vagyunk utalva, s együttműködéssel mindannyian többre megyünk, mint egymásnak feszüléssel. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy az utódállamok megfelelő jogi és politikai dokumentumokban nyilatkoztassák ki, hogy a területükön élő magyarokat nem idegenként és ellenségként kezelik, hanem egyenrangú partnerként, akik kultúrájukkal gazdagítják társadalmainkat. A magyar közösségek tagjai számára készek a kisebbségi önkormányzati rendszerek létrehozatalát biztosítani, törvényben szavatolni, hogy megőrizhessék és fejleszthessék nemzeti identitásukat: nyelvüket, kultúrájukat, oktatási intézményeiket, szülőföldjük jövőjének alakulásába való meghatározó beleszólás lehetőségét. Az Európa Tanács idevonatkozó dokumentumai is ilyen irányú ajánlásokat fogalmaznak meg tagországaik számára. Ideje lenne, hogy az utódállamok politikusai is megszabaduljanak Trianon-görcseiktől. Ez tenné lehetővé, hogy a közép-európai térségben egy átfogó nemzeti kiegyezés jöjjön létre magyarok, románok, ukránok, szerbek, horvátok, szlovének, szlovákok és osztrákok között. Mi ilyen megoldásban vagyunk érdekeltek, az átfogó együttműködésnek nincs alternatívája .-- mutat rá a dokumentum.

Pozsony, 2010. június 3. Ján SLOTA, a kormányzó szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke nyilatkozik Anna BELOUSOVOVÁ, a parlament alelnöke, az SNS első alelnöke társaságában, miután leleplezett egy, a trianoni szerződés aláírásán
Pozsony, 2010. június 3. Ján SLOTA, a kormányzó szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke nyilatkozik Anna BELOUSOVOVÁ, a parlament alelnöke, az SNS első alelnöke társaságában, miután leleplezett egy, a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából készített emléktáblát a pozsonyi főposta falán 2010. június 3-án. (MTI/TASR/Martin Baumann)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.