'Olyan nincs, hogy mindenkinek jó'
− A jelenleg EU-elnök Írország kifejezetten jó tanulónak számít a mentőcsomagban részesült tagállamok közül, és elsőként kerülhet ki a program szorításából. Az ő esetükben mitől működik a válságkezelés?
− Minden ország, minden válság más, még ha vannak is közös jellemzők. A gazdaság alapjai nagyon eltérőek, ahogy az is, hogy miért kerültek bajba. Furcsa is lenne, ha valakit tüdőgyulladással ugyanúgy akarnánk gyógyítani, mint szívinfarktussal. Pontos diagnózis kell, hogy megértsük, mi a lehetséges kezelés, annak milyen mellékhatásai vannak, és mit bír el a beteg. Az ír gazdaság jelentős része egészséges: nyitott a világra, átveszi a legújabb technológiát, és bámulatos sebességgel alkalmazkodik. Nem csak az iparban, tavaly az üzleti szolgáltatások terén is robbanásszerűen növekedtek. Más része viszont nem olyan nyitott és versenyképes. Ezért szerepel a programban az úgynevezett védett, zárt szakmák megnyitása. A közjegyzői, az orvosi szolgáltatások a modern gazdaságnak jelentős szeletét képezik. Korszerű, magas színvonalú ellátás van Írországban, de a hatékonyság egyáltalán nincs rendben. A trojka (a hitelező intézményeket képviselő szakértői csoport – a szerk.) és jómagam is akkor tettünk szert némi népszerűségre az országban, amikor felhívtam a figyelmet arra, hogy ha Brüsszelben orvoshoz megyek, ez 30 euróba kerül, ők pedig 60 eurót fizetnek. Négy újságíró járt utána, hogy bebizonyítsák, nem mondtam igazat. A négyből négy azt találta, hogy talán még nagyobb is a különbség.
− De ehhez az is kellett, hogy az ír Munkáspárt a kormánykoalíció része legyen, és támogassa a program végrehajtását.
− A Munkáspárt nagy felelősségtudattal viselkedett, és sokszor számukra nagyon nehéz döntéseket hoztak. Ezzel jól szolgálják az ír emberek érdekét. Két kormánnyal dolgoztunk, és mindkettővel jól megtaláltuk a hangot. Írország egyik legfontosabb fundamentuma, hogy az ír politikai élet – minden problémájával együtt – képes szembenézni a kihívásokkal és működőképes válaszokat adni. Megvan a kultúrája annak, hogy ha nem is értünk egyet, próbáljuk megbeszélni a problémákat. A legfontosabb az ír programmal kapcsolatban az volt, hogy kezdetektől fogva ragaszkodtunk ahhoz, minden döntést az ír parlament vagy kormány hozzon meg, ne a trojka.
− Írország kivétel, hiszen más programországokban, főleg délen tüntetések zajlanak, és gyarmatosításról szól a közbeszéd. Hogyan lehet érdekeltté tenni a kormányt és az embereket abban, hogy megtegyék a nehéz lépéseket?
− Minden politikus arra koncentrál, hogyan lehet a felelősséget továbbhárítani. Írországban rendszeresen találkozunk nemcsak a kormánnyal, hanem civil szervezetekkel és egyetemistákkal. Mindenkinek meg kell értenie, hogy alkalmazkodni márpedig kell. A trojka csak annyit tesz, hogy letesz az asztalra egy jelentős összeget, amely arra szolgál, hogy az alkalmazkodás hatásai ne legyenek olyan borzasztók. Mindenkinek azt mondtuk: ha látja, hogy valahol a program a legelesettebbeket sújtja, szóljon, de tényeket hozzon, ne szlogeneket. Amióta elkezdődött a program, az ír gazdaság folyamatosan nő. Az export szépen teljesít annak ellenére, hogy jelentős sokkok érték az ír gazdaságot. A fizetési mérleg gyors és erőteljes korrekciója nem úgy zajlott, hogy a gazdaság közben összeomlott, hanem tartotta a növekedést. Az utolsó egy-két hónapban a belső fogyasztás is nőtt, az utolsó két negyedévben már új munkahelyek is születtek.
− Az írek éppen arra szoktak panaszkodni: nem érzik, hogy munkahelyek teremtődnének, és nagyon eladósodottak. Hiába indul be a gazdaság, nem tudnak fogyasztani,mert óriási a belső eladósodottság.
− Ez igaz. Írországban a lakosság eladósodottsága messze meghaladja a többi eurózónás tagállamot. Ezért többek közt bevezettük a magáncsőd intézményét, és a kormány létrehozott egy speciális tanácsadó hálózatot, amelyben leülnek a családokkal, és megbeszélik, hogyan tudnák átstrukturálni a hitelt, hogy fenntartható állapotba kerüljenek. A lakások visszavétele érzékeny társadalmi-politikai probléma. A banknak, a családnak, az államnak is az a jó, ha az otthonában tud maradni az illető. De az nem jó senkinek, ha ez fenntarthatatlan. A célunk olyan formát találni, amely ténylegesen megoldja a kérdést, és egyenlő módon osztja el az esetleg keletkező veszteséget az adós, a hitelező és az állam, az adófizető között.
− Máshogy hangzik, mint a végtörlesztés...
− Nem szeretnék erről beszélni, azt hiszem, mindenki látja az ír megközelítés előnyeit. Természetesen mindig a bankokkal közösen találjuk ki a megoldást.
− Hogyan lehet majd lassú növekedés mellett jelentősen faragni az államadósságból (amely 2007-ben a GDP 25 százaléka volt, most pedig 120 százalékon áll) anélkül, hogy az állandó európai mentőalap, az ESM segítene a bankoknak, és átvenné az állam tulajdonrészét, ahogy ezt az ír kormány szeretné elérni?
− Mindenki szeretné, csak kérdés, hogy a tagállamok egyet tudnak-e érteni abban, hogy ez pontosan mit is jelent. A piac már most is azt gondolja az írekről, hogy a gazdaságnak van növekedési potenciálja, és ki tudja termelni a visszafizetéshez szükséges összeget. De persze minél több terhet le tudunk venni, annál jobb. Írország kockázati felára most már feleakkora, mint Magyarországé, és jelentősen alatta van Spanyolországnak vagy Szlovéniának. A piac szívesen tart ír állampapírokat, egyértelműen bizalmat szavaztak az íreknek.
− Hozzájárult az ír program sikeréhez, hogy nem volt a politika célkeresztjében, nem lett martaléka a tagállami vezetők vitáinak?
− Feltétlenül. Elég sokat tettünk azért, hogy ebből az erőtérből kivonjuk a programot.
− Mit lehet tenni ezért?
− Nagyon sokat.
− Részleteket elárul?
− Nem. Nem tartom egészséges szemléletnek, hogy a szakemberek szidják a politikusokat, a politikusok szidják a szakembereket. Mindenkinek megvan a maga dolga. Nekem nem az a feladatom, hogy politikailag eldöntsem, mi lehetséges. Az előre kijelölt paramétereken belül a legjobb megoldásokat kell felajánlanom a döntéshozóknak.
− Mekkora mozgástere van a programon belül?
− A kormány és a trojka közötti megállapodást újra lehet tárgyalni minden negyedévben, elvileg van lehetőség korrigálni, bár az íreknél nem kellett. Nekem két mandátumom van. Az egyik, hogy segítsem Írországot, a másik, hogy az európai adófizetők visszakapják a pénzüket. Meggyőződésem, hogy Írország megerősödve kerül ki a válságból, és vissza fogja fizetni a hitelt. A politikusok azt szeretik, ha megoldásokat adnak nekik, és nem megoldhatatlan problémákat. Kettőn áll a vásár. Nekünk az a jó, ha ez csak egy program, és nem szerepel az újságok címlapján. Ezt úgy lehet elérni, hogy szakmailag olyat ajánlunk, ami működik, a politikusok pedig elfogadják. Ha a szakértők nem végeznek jó munkát, akkor ne a politikusokat hibáztassák! Olyan nincs, hogy mindenkinek jó, hiszen alkalmazkodni kell.
− Az íreknek fáj, hogy míg náluk az adófizetők pénzéből támogatták a bankokat, addig Ciprus esetében már szó sem volt ilyesmiről. Az európai trendek is afelé mutatnak, hogy az adófizetőket meg kellene kímélni a bankok feltőkésítésével, szanálásával járó költségektől. Mennyire igazságos így utólag, ami az írekkel történt?
− Fontos és jogos kérdés. De a tények azt mutatják, hogy az ír kormány az előtt adott garanciát, hogy a program elindult volna. 2010. szeptember végén beszéltünk először az írekkel a programról, amely december elején indult el. Az állami garanciák akkor már léteztek, és ezután az ír kormány nem a bedőlés, hanem a segítségkérés mellett döntött. Valamivel kevesebb, mint 20 milliárd nem garantált, fedezettel nem alátámasztott kötvényt kellett volna kifizetni a három legnagyobb bankban. Az ír kormány úgy döntött, hogy a két nagybank működjön tovább, ezért ezeknek a szenior hiteleit nem lehetett csak úgy „elégetni”, nem visszafizetni, és ezt nem is kérték a programban. A harmadik bank, a megszűnő Anglo Irish Bank 3,6 milliárdja volt a kérdés. Itt viszont az Európai Központi Bank ragaszkodott ahhoz, hogy azt fizessék ki rendesen. Ma már másként gondolják, de közben eltelt három év.
− A válságkezelés azóta viszont abba az irányba mozdult el, hogy el kell vágni a kapcsolatot az állam és a bankok között, és a bajba került bankokat nem a költségvetésből kell megsegíteni, hanem a bankunió keretében, a mentőalapból lehet majd feltőkésíteni.
− Ezt majd meglátjuk. Másképp néz ki mindez egy kis és egy nagy tagállam esetében. Igazságosan és egyformán kell kezelni a különböző országokat, de ez nem jelenti azt, hogy mindenhol, mindenkivel ugyanazt csináljuk.
