Mozgolódó szöveg és szövegelő mozgás

Idén ismét megrendezésre került a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, a TESZT. A majdnem egy héten át – május 22-től 27-ig –tartó találkozón összesen tizenegy előadás került terítékre és boncasztalra. A Duna–Körös–Maros–Tisza régió hat magyar színháza mellett három budapesti és egy franciaországi produkciót is láthatott a közönség. A fesztivál színes programját nehéz egy csokorba szedni, hiszen Shakespeare-től Woody Allenig, kortárs tánctól lírai képesszéig minden megtalálható volt az eurorégió színházszemléjén. Talán épp ez a sokszínűség az, amiről érdemes beszélni. Arról, ahogyan az alkotók drámai szövegekkel zsonglőrködnek, ahogyan más szövegeket építenek be az előadásokba vagy épp arról a jelenségről, amikor háttérbe szorul a szó és más kifejezőeszközöket, más nyelvezeteket keresnek.

A TranzDanz együttes Bankett című előadása nyitotta a fesztivált. Bár Kovács Gerzson Péter rendező elmondása szerint az előadás ötlete egy regényből született, az öt táncos szavak nélkül mesélt a kiüresedett emberekről és kapcsolatokról, a képmutató társaságokról és társalgásokról, a világunkat jellemző végeláthatatlan, értelmetlen mulatozásokról, melyek haláltáncokba fulladnak. A rendező a tánc mellé a gépzene és élőzene furcsa keverékét építi be az előadásba: a Dj. Palotai által szerzett, jobbára kötött zenét a színpadon Dj. Wondawulf szolgáltatja, a dj. és a táncosok közt létrejövő kölcsönös figyelem pedig még többet ad az előadás egészéhez.

Hasonló társadalomkritikát fogalmaznak meg a budapesti Tünet Együttes táncosai a Karc című előadásukban. Kifordítják játékukban a minket körülvevő világot, az egymás iránti intoleranciát, kommunikációhiányt, az üres kis szerelmeket és kapcsolatokat. Emellett a komikus vonal mellett pedig mégis szívszorítóan jelenik meg az emberek vágyakozása az emberség és az őszinte kapcsolatok iránt. Szabó Réka rendező-koreográfus előadásában már megjelenik a szöveg is, de inkább csak illusztratív jelleggel és szervesen beépül a táncba, mozgásba.

Talán klasszikusabb megoldásnak számít, ha egy előadás alapját például novellák képezik, mint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Mellékhatások című előadásában. Az, hogy a rendezés és a Woody Allen-szövegek stílusa ellenébe megy a kötött dramaturgiának, a nézők elvárásait nem húzzák keresztbe. Ebben az előadásban szöveg és mozgás mondhatni egyensúlyban van, és mégis talán a Tünet Együttes előadásával épp ellentétes mechanizmust figyelhetjük meg: itt inkább a mozgás segíti a szöveg által kijelölt út illusztrálását, a szövegben tetten érhető problémás emberek (nem létező) viszonya, elmeháborodottsága és magánya a táncban képeződik le. Elő lehet-e adni Shakespeare Szentivánéji álom című sokat mondó klasszikusát szavak nélkül? Ha meg a tánc nyelvét választjuk, ragaszkodnunk kell-e a történethez? Ezek és ezekhez hasonló kérdések merültek fel az Újvidéki Színház előadása kapcsán. Mikor válik zavaróvá a szavak nélküli „szöveghűség”, mikor lépi át (egyáltalán átlépi-e) az előadás a konkrét cselekmény és az egyetemes értékű jelentésvilág közti határvonalat? S bár Puskás Zoltán rendezésében nem vált világossá, hogy el- vagy újramondani akarják-e, az előadás történetről vagy inkább érzésekről szól-e, a tánc és zene ereje a színészek szemlátomást kemény munkája mégis lábon tartotta az előadást.

A fajok eredetét színpadra lehet-e állítani vagy csak egy kifogás arra, hogy három kiváló, már sokat bizonyított színész (Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs) újra megmutathassa, hogy miért is szeretjük őket? Darwin műve csak épp keretezi vagy tényleg beváltja a címből adódó nézői elvárásokat? Bár Dömötör Tamás rendezése feldob pár érdekes kérdést társadalmi jelenségekről, művészi értékekről, kompromisszumról, még sem áll össze azzá az egésszé, amiben a cím és az eredeti mű szerzőjének kiléte reménykedni enged. Könnyekig nevettető, de úgy érzem, könnyen feledhető az előadás.

Shakespeare ma is aktuális? Az elcsépelt kérdésre sokan próbáltak és próbálnak választ adni. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Ahogy tetszik című előadásában kibontakozni látszik a bonyolult shakespeare-i történet fájó maisága annak ellenére, hogy kicsit kaotikusan van tálalva a történet. A történeten fölülemelkedve Koltai M. Gábor rendezésében mindenki megtalálhatja a színpadi „itt és most”-ban és az előadással összekapcsolva saját múltjában azokat az érzés- és emlékfoszlányokat, amelyek érzékenységükkel, fájó igazságértékükkel pofon vágnak.

Jean Genet Cselédek című drámájának mondanivalója megállja-e a helyét egy szado-mazo környezetben három transzvesztita világában vagy csak a sokkolás mechanizmusára alapoz Radu Dinulescu rendezése? Egyáltalán sokkolhatja-e még a mai közönséget egy ilyen, szinte már megszokottnak mondható világ annyira, hogy fenntartsa a nézők figyelmét? Hogy a szöveg nem hordozhatja ugyanazokat a jelentéseket ebben a környezetben, az egyértelmű, de ugyanazokon a szavakon keresztül megfogalmazódhat-e valami új, érvényes jelentésvilág? Az Aradi Kamaraszínház előadásában valahol elvesztődik a dráma és drámaiság a rendezés és a színészi játék között.

Ibsen Nórája a mai emancipált világunkban szólhat-e a Nőről? A Szabadkai Népszínház előadása talán sokkal többet mondhatna a „babaházba” önként „bezárkózó” férfiról mintsem Nóráról. Ibsen drámája Szekeres Csaba rendezésében azonban valahol a kettő között él (vagy hal), az előadás túlságosan zártan kötődik a cselekményhez, a dráma történetéhez és újrameséléséhez ahhoz, hogy túlmutasson azon.

Sokkal meglepőbb a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kisinyovi rózsa című előadása, amelyet egy versre alapoz Urbán András rendező. Az előadás a versen alapszik vagy inkább a szöveghez asszociál? A válasz az előadásszöveg szerzőjének, Tolnai Ottónak a munkáiban rejlik, abban az asszociatív alkotói folyamatban, melyben motívumok, impressziók és emlékfoszlányok kavarognak. A társulat ezeket a motívumokat gyönyörűen továbbontja, már-már egy képzőművészet fele hajló előadásban tálalja, de igazából csak a néző továbbgondolásában állnak össze teljes egésszé. Sok kis különböző egésszé, mindenkiben máshogyan.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészének, Béres Mártának az önéletrajzi ihletettségű one girl show-ja meg tudja-e teremteni az egyensúlyt bulváros önkitárulkozás és fikció között? Egyetlen szereplő végig kötéltáncolhatja-e az előadást tragikum és komikum között, főleg, ha magánemberként is involvált az előadásba? Kellemetlenné válhat-e a kitárulkozás nézőnek vagy színésznek? Urbán András rendezőnek úgy hiszem sikerült kordában tartania a szerteágazó előadást, Béres Márta tehetsége pedig felejthetetlenné tette az előadás egészét.

Gyönyörű keretbe foglalták a TESZT-et a szervezők. A TranzDanz együttes nyitóelőadása a tánc irányába terelte a fesztivált és kisebb-nagyobb kitérőkkel, mondhatni ugyanott ért véget. Hogy szavak nélkül elmondható-e sok minden két emberről, az talán már nem képezi vita tárgyát. Míg a budapesti TranzDanz együttes Bankettje szavak nélkül mesélt a fesztivál elején a kiüresedett emberekről és kapcsolatokról, a franciaországi Kobez –Centre Memoire du Corps táncos-koreográfusai (Döbrei Dénes és Varga Heni) a fesztivál zárásaként ugyancsak szavak nélkül bizonyítottak valamit a pesti eladók világának ellentéteként: hogy őszinte kapcsolat igenis van, harmónia, törődés igenis létezhet. De elcsépelt-e táncba önteni egy férfi és egy nő kapcsolatát? Az előadást látva azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem. Hisz a két táncos a kizárólag ehhez az előadáshoz írt zenével mindezt olyan formába önti, ahol nem zavaró a közel negyedórásra nyújtott, szinte mozdulatlan kezdőkép, és végig minden mozdulat és tárgy a lehető legjobb helyen van. A néző pedig megtalálhatja magát az apró gesztusokban, amelyek önmaguknál sokkalta többet mondhatnak.

Ami a TESZT sajátja már évek óta, hogy ezekre a kérdésekre alkotó, szakmabeli és néző közösen keresi a válaszokat. A közönségtalálkozók valódi beszélgetések próbálnak lenni, (a kötelező tiszteletkörök után) szabadon beszélhet és kérdezhet bárki. Talán a barátságos, már-már családias környezet teszi természetessé azt a közvetlenséget, ahogyan bárki szabadon fordul kérdéseivel bárkihez. Mert a TESZT lényege a találkozás és a beszélgetés. És az előadások kapcsán folyó, éjszakába nyúló viták csakis azt jelentik, hogy érdemes.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.