Pósa Lajos, a tehetséghalász

Ha egyszer valaki megírja a matematikai tehetségek magyarországi gondozásának történetét, három dolog biztos fog szerepelni benne. Az 1894-ben megalapított Középiskolai Matematikai Lapok, a matekversenyeket is szervező Bolyai Társulat és a tehetséggondozó tanárok sora. Köztük külön fejezet lenne Pósa Lajos, aki mackók lakta lakásában föltette az életét erre. - A legtöbb zseni az ő neveltje - állítja volt tanára, T. Sós Vera akadémikus. - Ilyen módon matematikát oktatni és tehetséget gondozni csak az tud, aki olyan szinten alkotó matematikus, mint ő.

- Tanultuk a gráfelméletet, Pósa-tételét, és mögöttem ült Pósa - idézte fel néhány éve a Fazekas gimnázium mesés 4. c osztályának egyik óráját dr. Csillag József, a veszprémi kórház azóta elhunyt főorvosa.

Pósa Lajos csodagyerek volt, már általános iskolás korában megjelent a szóban forgó szakcikke. Társaival ellentétben ő mégsem lett akadémikus, állami díjas sem, csak egy ultraklasszis barnamedve, akitől nem csupán matematikát, hanem emberséget, világlátást - szeretetet! - is tanult az utóbbi negyven évben ezernél több gyermek. Közülük viszont négyből lett akadémikus, de fontosabb, hogy megszámlálhatatlanul soknak lett kenyere a gondolkodás, vagy egyszerűen csak boldog emberekké váltak.

- Látom, tíz év alatt nőtt nálad a mackókoncentráció! - állapítom meg Lajos lakásában.

- Medve vagyok továbbra is.

Juhász Péter
Juhász Péter

- Hogyan lettél azzá?

- Még gimnazistaként elkészítettem a Micimackó és A dzsungel könyve szereposztását, hogy ki ki lehetne. A medvék szerepét megtartottam. A barátaim kezdtek Macizni, a gyerekeik meg Lajos-Macinak hívtak. Ez kedvem szerint való volt, időnként a tanítványoknak is úgy írom alá a leveleimet: Medve. Mert ezt a játékot kiterjesztettem rájuk is, és sokszor követelik, én találjak ki nekik állatnevet.

- Honnan tudják a neved?

- Tőlem. Ha egy gyerek idejön, megkérdem tőle: elárulhatok neked egy nagy titkot? Én nem ember vagyok, hanem medve. Pislog, mint egy lükére, vagy mosolyog. Egyik legkedvesebb gyerekemtől "oklevelet" kaptam a medve zoológiai "helyéről". Tessék, ez vagyok én, az európai barnamedve!

Lajos kilencévesen, betegen otthon maradva levette a polcról a matematikatanár mama könyveit. Mintha valami titkos erő vezérelte volna, hogy egyszer majd barátokat szerezhessen a matematikának és magának. Ismerősei állítják, Lajost tanításra teremtették az istenek. A 12 évesen félárván maradt gyermeket az itt-ott érthetetlen könyvek indították útnak.

- Édesanyád halála után ki nevelt?

- Az ember nől. Nő a súlya, jár iskolába. Felnő. Családilag apám meg én képeztünk egy családot. Azon a helyen, ahol az emberek két szülőt tartanak, ott nálam három személy található: a szüleim meg a gimnáziumi osztályfőnököm, a Bácsi - így hívtuk -, rendes nevén Komlós Gyula. Három szülőm volt. A Bácsi mélyen hatott a gondolkodásomra, fellelkesített, felizgatott bennünket. Ez volt a legszebb négy év az életemben. Adtak a véleményemre, szívesen mentem az iskolába: ott éreztem először, hogy ember vagyok, nem csak egy csavar a gépezetben.

- A rettegett matekot te felderíthető érdekességként tanítod.

- A módszerben a felfedezhetőség a vonzó: a gyönyörű szellemi kaland. Amit a világon hajdan új matekként emlegettek, nagyon vegyes valami volt. Magyarországon is mint egy nagy reményt keltő kísérlet jelent meg Varga Tamás a csoportjával. Feldobott, hogy nem vagyok egyedül. Végtelenül lelkesek voltak. Az a lázas együttlét, hogy fél éjszakán át készítették a gyerekeknek a feladatlapokat, és a hihetetlen csodavárás erősen hatott rám. Nem is vettem észre a későbbi buktatókat, elhittem, hogy tíz év alatt kiforgatjuk sarkából a világot.

Lajos lakása többszobás agglegényodú, a könyvhalmok, videokazetták és vulkánfíber bőröndök közti járásokat itt-ott ücsörgő macik felügyelik. Fiatalkorában Lajos nagycsaládot képzelt el: jönnek a vendéggyerekek, odacsapja őket a sajátjai közé, játszanak, beszélgetnek, és egy kicsit matekozik velük. Nem így alakult.

- Van a személyiségemben valami... szóval az erős kötöttség riaszt. De jöhetett volna valaki, akire azt mondom: vele igen. Nem jött. Sajnálom.

Hajdani tanára, Rábai Imre említette: - Pósa ingét-gatyáját rááldozza tehetségkutatásra, a gyerekek nála laknak, eteti őket; háromszoros fizetést adnék neki, úgyis rájuk költi. - Másfélszeres már összejött. A matematikai kutatóintézet tudományos munkatársa, aki a nyugdíj mellett dolgozik. Nem közvetlenül gazdagítja a matematika tudományát, hanem közvetve. Tanít.

- A gyerekek jönnek a lakásomra, illetve most már inkább táborokba. Csak iskolán kívüli, magam szervezte kapcsolatban vagyunk. A következő tábor felzárkóztató lesz, húsz-huszonöt helyett kilenc gyereknek Beregszászról - igen, Ukrajnából - és Kisvárdáról, hogy csatlakozhassanak az előzőkhöz. A táborok elviszik az életemet. Ennek a munkának egy része adminisztráció, rengeteg gyerekkel levelezek, egyeztetem a háromnapos hétvégi táborok időpontját stb.

- Kár az időért?

- Panaszkodjak, hány óra megy el levegővétellel?

Ruzsa Imre
Ruzsa Imre

Ugyanis Lajos - ezen az áron - gondját viseli a gyerekeinek, figyel rájuk a táboron és a matematikán kívül is.

- Hogy keverednek hozzád a gyerekek?

- Valamiféle egyszemélyes intézmény lettem. Szerencsére nincs kihirdetve, az odafigyelő emberek révén több gyerek kerül a látókörömbe, mint amennyivel képes vagyok foglalkozni. Táborba leginkább személyes találkozás után jönnek a gyerekek, mondjuk egy iskolai rendhagyó matematika-szakköröm után. Van egy tábor Mátrafüreden, ahová a versenyen legjobban szerepelt gyerekek jutnak be. Most meghívtak például Kisvárdára, segíteni kiválasztani két-három gyereket, beleszólni az életükbe. Nincs csalhatatlan módszerem, de talán van érzékem a tehetség felismeréséhez. A segítség sokszor pusztán annyi, hogy megjelenek az életében, és tudatosítom a környezetében: van tennivaló.

- Berkes István matematikus kollégád azt mondta a működésedről: "Tíz tehetséges gyermek megtalálása elég egy élet munkájának".

- Attól függ, hol találom őket. Ha egy szabolcsi faluban, munkanélküliek között, akkor elég. Ha idehordják nekem tálcán, még külföldről is, akkor nem elég. Gondoltam rá, érdemes lenne elmenni a falvakba tehetségeket keresni, ám teljesen kitöltik az életemet azok, akik "az égből" potyognak a nyakamba. Az is izgatott, mit tudok kezdeni a hátrányos helyzetű gyerekekkel. Tartottam szakkört Fóton állami gondozottaknak, tartottam neurotikus gyerekeknek, kárpátaljai árvízkárosult gyerekeknek. Élt bennem a vágy, hogy azoknak is nyújtsak valamit, akik még nem találkoztak az alkotó gondolkodás élményével, akik számára a matematika érdektelen, nyűg, és nem is olyan okosak. Akikkel módomban volt többször találkozni, azok bizonyították, hogy a gondolkodás univerzális emberi öröm. Nekem nagyon fontos volt, hogy ilyen élményhez juttassak gyerekeket. Ám erre nem szántam annyi időt, mint a tehetségek gondozására. Ez életem fájó hiánya.

Ötvenévesen Lajos úgy érezte, hogy tíz év az életdeficite. Hatvanegy évesen önkritikusan tizenöt évről beszél. Persze játék az egész, de szerinte azért nőtt az elmaradása, mert az elmúlt húsz évben száz tábort hozott össze. Egy részük helyett ki kellett volna dolgoznia, mi lenne az a több éven át tartó érdekes valami, amivel a nem tehetséges falusi, átlagos képességű emberpalánták eljuthatnának lehetőségeik határához. Fájlalja, hogy - bár munkásszülők gyereke már került hozzá - cigány gyermeke és parasztgyereke nem volt sosem. Sajnálja, hogy túl sok időt töltött egyvalamivel.

- Mentségem, hogy ebbe az irányba óriási a nyomás, a másikba nekem kellene szaladgálni lámpással a kezemben. Azért elmentem a hátrányos helyzetű gyerekek vöröskeresztes táborába. Mit tesz isten, találtam egy ikerpárt. Rokonszenvesek, okosak voltak, de az életben többé nem láttam őket, a szüleik nem engedték a két gyereket az én költségemre sem sehová... Tehetségeseket istápolni hálás szerep, de mára talán a másikat is ugyanígy szeretném, lehet, hogy több hasznot tudtam volna hajtani. A kárpátaljai falusi gyerekcsoportot a negyedik alkalom végére sikerült fellelkesítenem. Meg kellett volna nézni, ha egy ilyen társaságot az ember éveken át szisztematikusan tanít, akkor mi van.

Danka Miklós
Danka Miklós

Lajos nem tanult, hanem született pedagógus, akiben a közlési vágy már gyerekként munkált. Nyolcévesen egy reggel megkérdezte az apjától, mi a protestantizmus. És este előadást tartott róla a mamájának. Az apja jött haza, hallotta, miről beszélnek, és akkor ő kicsit elszégyellte magát. De hát amit tud, meg akarja osztani.

- Vesd össze magad a Bácsival!

- Több vonását ma is irigyelem. Nagyon színesen tudott sok mindenről beszélni, én jóval kevesebbről. Ő rengeteget olvasott, én lényegesen kevesebbet. Ő állandóan feldobott volt, rengeteg érdekes dolgot tudott a világról, én sokkalta kevesebbet. Kiállt a gyerekközönség elé, és tudott velük beszélgetni az élet nagyon fontos kérdéseiről: szeretetről, megértésről, mindenféléről. Én csak pár gyerekkel tudok erről beszélgetni. A Bácsi elérhetetlen csoda, akit sután, imitt-amott tudok csak utánozni. De talán tudok valami mást, amit ő nem.

- Te érzékeled, hogy egyre inkább elszabadulnak a gyerekek?

- Pozitívnak tartom, hogy a gyerekeknek több joguk és szabadságuk van. Jól emlékszem, mennyire kiszolgáltatottak voltunk a felnőtteknek, sokszor mentem félve az általános iskolába, hogy kiderül, elfelejtettem valamit. Nagyon alárendelt senki volt a gyerek, ezt a feudalista világot nem kívánom vissza. Tudom, most sokszor visszaélnek a szabadsággal, ez se jó. Az igazán jó iskola még nem született meg.

- Ha találkoznál gyerek magaddal, merre vezetnéd?

- Döntse el ő. Erről úgy tudok beszélgetni a gyerekekkel, hogy segítek megtalálni, ami nekik jó. Nem én mondom meg, de a beszélgetés közben önmaga rájön. Nem gondolom, hogy okosabb vagyok a gyerekeknél.

Az ajándék

- Ilyen társasjátékot hol árulnak? - kérdi a 13 éves Dávid.

- Külföldön.

- Megveszed nekem, ha kifizetem?

Ukrajnai és kisvárdai gyerekekkel
Ukrajnai és kisvárdai gyerekekkel

- Ezt te tőlem pénzért nem kaphatod meg.

- Akkor hogyan...?

- Megkaphatod a születésnapodra.

Csend van. Majd hirtelen megszólal Dávid:

- És neked mikor van a születésnapod?

- Biztos lehetek benne, hogy ha felelek erre, nem élsz vissza vele?

- Miért, hogyan lehet egy születésnappal visszaélni?

- Úgy, hogy te is veszel nekem valami ajándékot.

- Hát nem vehetek?

- Hát nem vehetsz.

- Ez nem igazság! Te foglalkozol velem, és én még ajándékot se vehetek neked?

- Nyugodj bele, Dávid! A világ már csak ilyen.

Dávid elhallgat és gondolkodik.

- És azt megengeded, hogy csináljak neked valamit a születésnapodra?

- Azt megengedem.

Tanítványok

Juhász Péter kutató - pótgyerek:

Lajos első táborában kezdtem nyolcadikos koromban. Az ő javaslatára jöttem fel gimnáziumba Budapestre. Bár kollégista voltam, este kilencig nála tanultam, olvastam. Bármiben segített, ha kértem, de nem tukmálta rám magát. Egyetemistaként nem vettek fel kollégiumba, és akkor - gondolom, nem kevés vívódás után, hiszen másnak ez nem "járt" - azt mondta, menjek hozzá lakni. Így összesen kilenc évig éltem nála. Többször bejött a szobámba egy neki kedves könyvrészletet felolvasni. Nagyon nagy hatással volt rám, de ezt nagyon finoman, okosan érte el. Sok mindent helyre rakott a fejemben, sok mindenben hasonló lettem hozzá. Nem csak a tanárom, a legjobb barátom is, akit második apámnak tekintek. Ötletelünk, hogyan lehetne megőrizni, amit teremtett. Én most egy tábort viszek, meg a versenynyertes gyerekek nyári táborát, a MAMUT-ot (Matematikai Mulatságok Tábora). Száz-százezer gyerek van egyegy évfolyamon, ebből mi ötvenet ha elérünk, és kétszáz se lenne sok. Szeretnénk a tanárok felé nyitni, az ambiciózusabbakkal megértetni Lajos módszerének a lényegét, amire feltette az életét. Ő annyi embert tett boldoggá, amennyit a legnagyobb matematikusként sem tudott volna.

Ruzsa Imre akadémikus:

Wagner Zsolt
Wagner Zsolt

Lajos telefonszáma volt az egyik abból a kettőből, amit fejből tudtam a gimiben. Jártam a szakkörére, és elég gyakori vendég voltam nála is. Az ő kivételes magyarázóképessége ritkább, mint a matematikai tehetség, de nehezebb elismertetni.

Diákok a Fazekasból

Wagner Zsolt, 11. évfolyam:

Mikor három éve először megpillantottam Lajos bácsit, csupán különös ősz hajú úrnak néztem, aki furamód mindig az orra hegyén hordta a szemüvegét, és vígan trappolt le-fel az okításra szomjazó tanoncok között. Hamar kiderült, hogy a belőle sugárzó felhőtlen derű különös hangulatot kölcsönöz a nála töltött perceknek. Óráit végtelen odaadással alapozza meg, és újra meg újra elvarázsolja a hallgatóit, és kalandos túrára viszi őket a matematika világába. Nem sokan tudják, hogy kiváló bridzsjátékos, és csudajó lekvárja van.

Danka Miklós, 12. évfolyam:

Öt éve, nyolcadikosként voltam először Lajos bácsinál, és csak élveztem a feladatok sodrását, de semmit nem fogtam fel abból, hogy egy hatalmas "feladatépítményben" kalauzolt bennünket a táborokban. Felfogni is nehéz, mennyi munka lehet egy olyan rendszer kialakításában, ahol minden egyes résznek fontos szerepe van, és ami - épp emiatt - hatékonyan foglalkoztatja az agyat. A táborsorozatot nem csupán ez az "építmény" teszi vonzóvá, hanem az esti játékok, és persze Lajos bácsi stílusa, szórakoztató beszédmódja. De ahhoz, hogy páratlan pedagógiai adottságait élvezhessük, jelen kell lenni, látni kell őt. A legszerencsésebbek azok, akik tanulhattak tőle.

Pósa Lajos csodagyerek volt, már általános iskolás korában megjelent a szóban forgó szakcikke. Társaival ellentétben ő mégsem lett akadémikus, állami díjas sem, csak egy ultraklasszis barnamedve, akitől nem csupán matematikát, hanem emberséget, világ
Pósa Lajos csodagyerek volt, már általános iskolás korában megjelent a szóban forgó szakcikke. Társaival ellentétben ő mégsem lett akadémikus, állami díjas sem, csak egy ultraklasszis barnamedve, akitől nem csupán matematikát, hanem emberséget, világ
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.