Kis magyar trafiktörténet

Trafik szavunk ausztriai német eredetű („tabaktrafik-dohánybolt”), a francia „trafic” üzletet, az olasz „trafica” kalmárkodást, kereskedést (és mesterkedést is!) jelent. A magyar nyelvben először a dohánykereskedelem állami monopóliummá tételének évében, 1851-ben honosult meg. A trafikál azt takarja, hogy fecseg, tereferél, fondorkodik, titkos terveket sző („Azzal vádollak, hogy a város ellenségeivel trafikáltál” – írja Mikszáth.) A fideszes trafikmutyi e tekintetben teljesen megfelel a történelmi előzményeknek.

Jó száz évvel ezelőtt a trafikos nemcsak szivart és dohányt, hanem levélpapírt, borítékot, üveggolyót, ólomkatonát, bélyeget és sorsjegyet is árult. Később tantuszt, villamosjegyet, borotvapengét, napilapokat is lehetett nála kapni – olvasható a Dohánymúzeum-blogban, ahol a szerző, Hornyák Balázs arról is beszámol, hogy a trafik az utca felé tömör, kétszárnyú faajtóval rendelkezett, melyet a hajnali nyitáskor feltártak. A belső felükre erősítették a színes, zománcozott lemez reklámtáblákat, a ragaszokat és a távbeszélőszámokat felsoroló táblákat. A trafikok működését szigorú előírásokkal szabályozták. Télen például a kályhára vizes rongyot kellett tenni, hogy a magas páratartalmú levegőben a dohányok ne száradjanak ki. Erre azért volt szükség, mert a dohányt forgalmazták. Csak a drágább márkákat tették a gyártók kemény kartondobozba, ezeket zsír- és sztaniolpapírral bélelték, és úgynevezett pergamennel vették körül.

A dohányüzlet a monarchia államaiban 1851. március 1-jén lett állami monopólium, 1866-ig a magyar és az osztrák jövedéket közösen igazgatták. A kiegyezés, 1867 után a magyar királyi pénzügyminiszter létrehozta a dohány termesztését és árusítását szabályozó Magyar Királyi Dohányjövedéket. Pesten a Fuchs, a Philipps gyártott dohányt, ismert volt még Medecz József, Künig József, Gschwindt Mihály, Rottenbiller Fülöp gyára. Szivar szavunk Vörösmarty Mihálytól származik, a nyelvújító költő a cigarro és a szipa helyett ajánlotta. Magyarországon az első fiumei szivarkagyártmányokat 1865-ben hozták forgalomba. A „kettős szivarka”, melynek mindkét végén volt szipóka, s a kívánt méretet le lehetett törni, 2 krajcárba került. Az első években 600 ezer darab fogyott, egy év alatt 13 millióra nőtt az eladás. A közönséges fajtákat 1871-től a „különlegességi gyártmányok” követték.

A Ferencvárosi Dohánygyárban, a Köztelek utcában 1883-ban kezdődött a gyártás, itt készült a népszerű Magyar szivarka.

1915-ben 22 dohánygyár működött Magyarországon.

A Jövedék nagy kartondobozokban forgalmazta a százdarabos állami cigarettát, ezekből szálanként is lehetett venni. Az ilyen cigarettákat papírzacskókba tették. A tasakokra reklámfeliratokat tettek: a Senator és a Modiano cigarettapapír, illetve 1930-tól a csökkentett nikotintartalmú Nikotex hirdetett ilyenformán. A Nikotex a trafikosokat anyagilag is érdekeltté tette abban, hogy sózzák rá vevőikre a drágább, de „egészségesebb” termékeket. 1915-ben rendeletileg tiltották meg a szivarok válogatását: „A pénzügyminiszter a darabonként eladásra kerülő szivaroknak és szivarkáknak a vevők részéről való válogatását megtiltja. A ragadós betegségek elterjedése veszélyének elháritása czéljából elrendeli, hogy a dohányárudákban a rendes viszonyok helyreálltáig a szivarokat és czigarettákat maga az elárusitó vegye ki a dobozokból és minden válogatás nélkül szolgáltassa ki a vevőknek.”

Régebben is születtek nagyszabású tervek, amikor az állam le akarta fölözni a trafikok hasznát. A dohányárudák és dohányelosztók állami kezelésbe vételének előestéjén Imrédy Béla pénzügyminiszter 1934. november 28-án a hálózat jelentős átalakításáról és az üzérkedés visszaszorításáról beszélt. Megszüntették a dohánynagyárudákat, s 38 bizományi dohányelosztót hoztak létre, ezeket a Budapesti Központi Dohányáruraktár látta el. A megrendelt árut költségmentesen kiszállították, ami önmagában 50 százalékkal magasabb állami hasznot hozott. A háború után dohányjegyek voltak forgalomban, a kis szelvényekre 25 db cigarettát, 5 db szivart, 25 gramm cigarettadohányt vagy 50 gramm pipadohányt lehetett venni.

A korabeli pesti telefonkönyvek tanúsága szerint a dohánygyártás sok embernek nyújtott megélhetést. Az 1943-as távbeszélőnévsor három dohánynagyárudát, tizennégy dohányelosztót és legalább ezer dohánykisárudát sorol fel. Trafikjoggal rendelkezett például özvegy Akontz Ernőné, Orkonyi Lajos ny. őrnagy és báró Szentkereszty Pálné szül. Nyegre Rózsi is. A válság legszigorúbb évében a Pesti Napló ingyenes melléklete 1933. február 7-i számában beszámolt arról a csatáról, amely a drogisták és a trafikosok között dúlt. Az utóbbiak nem átallottak ugyanis a dohányáru és a bélyeg mellett borotvapengével és pipereszappannal is kereskedni – jegyzi meg a Dohánymúzeum alapos szerzője (dohanymuzeum.hu).

Az államosítás után, 1954-ben a korábbinál lényegesen kevesebb trafik működött a Délpesti és az Északpesti Dohánybolt Vállalat fennhatósága alatt. A Fővárosi Dohánybolt Vállalat üzletei naponta 6–22 óráig tartottak nyitva, 150 üzletnek viszont a vasárnapi nyitva tartást is engedélyezték. A háború után csak a Lágymányosra költöztetett ferencvárosi dohánygyár maradt meg a régiek közül. A Népszabadság 1962. február 21-i számában olvasható, hogy elkészült az első doboz filteres cigaretta, a Fecske (előtte a Lunával a szűrő miatt befuccsoltak).

Nem volt veszélytelen a trafikosság, a tolvajok és rablók gyakran „látogatták”, de jó megélhetést adott. A háború után az állam a trafikjogot hadirokkantaknak vagy az elesettek özvegyeinek adta. A hagyományos értelemben, dohánytermékek és ajándéktárgyak eladásával foglalkozó klasszikus trafikok a rendszerváltás után tűntek el, amikor a cigarettát a benzinkutakon és az élelmiszerboltokban is meg lehetett venni.

„Fekete félkesztyűs, hamuszínű hajú s krumplicukor bőrű, pléhszín fekete ruhás dáma székel a pult mögött. Ez a dáma szolgálja ki a vevőket. Exkluzív és gyászos lény, akit valami nyomaszt nagy eszme küldött ide, mintha nemzeti szerencsétlenség évada volna, s a hivatalos trafikosok mind a határokra tódultak volna küzdeni.” (Szép Ernő: A méltóságos trafik)

„Töpörödött, száraz vénember a trafikos, madárfejű, madárhangú, halkan csipog és csiripel, van vagy nyolcvanesztendős. Kis fekete, selyem házisapka van a fején, nagy tajtékpipa a szájában, le nem teszi, csak akkor, amikor szivarra gyújt. Abból a régi pipából szívja a legerősebb, legrosszabb és legolcsóbb dohányt. Ott a trafik, szíhatna jobbat is, de ez a kapadohány az neki, ami a suszternak a ferde sarkú cipő. Mindegy, az fontos csak, hogy jól megvan vele, adja Isten, hogy erőben, egészségben még nyolcvan évig szívja.” (Heltai Jenő: Trafik)

„A trafikos megörült a rendelésnek, s kaptam az összes magyar szivarkafajtából egy-egy dobozt: Memphist, Triumphot, Coronast, Novarát, s tudom is én mit még, szóval mindet, ami volt. Aztán egy cédulára felírtak, hogy Memphis ennyi, Coronas ennyi, összecsomagolta, fizettem, és büszkén hazamentem. Otthon kinyitom a csomagot, s látom, hogy hiány zik a doboz Coronas, egy drágább fajta cigaretta. Utánanézek a számadásban, látom, hogy lefizettem a Coronast.” (Márai Sándor: Egy doboz Coronas)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.