A Narancs mint a kor gyümölcse

Színházi dramaturg és kulturális miniszter, topmenedzser és városarculati tanácsnok, filmrendező és író, főszerkesztő és publicista – a Magyar Narancs alapítói, illetve hőskorszakának karakteres szereplői, akik életük meghatározó időszakaként emlékeznek a lapnál töltött évekre. Korrajz a rendszerváltásról, a sajtóról, az ideszakadt szabadságról, valamint egy generációról, amely „kilőtte a rakétát”.

„A Magyar Narancs miatt, a Magyar Narancs által és a Magyar Narancsért lettem újságíró” – szögezi le Vágvölgyi B. András, a lap alapítóinak egyike. Több mint két évtized telt már el az első szám megjelenése óta, ám a társulat tagjainak többsége az újság korábbi főszerkesztőjéhez hasonlóan nyilatkozik, mivel csupán egyikük-másikuk publikált narancsos premierje előtt. A történet szereplői között van későbbi kulturális miniszter, a közszolgálati médiumot nyereségessé varázsló rádióelnök, főszerkesztő, publicista, író. Csúcsmenedzser és bizonytalan lábakon álló szabadúszó. Az érintettek többsége elhagyta már a Narancsot, ám a kilencvenes évek elejének újságja, életformája iránti nosztalgia megmaradt. Annak ellenére is, hogy a lapot még a rendszerváltás utáni szabadságmámorban sem tartotta el a piac. Nádori Péter, az újság korábbi főszerkesztő-helyettese például nemrégiben költözködött, s kezébe akadt egy ’93-as Narancs: „A fejemet vertem a falba, annyi trehányság volt benne, de a cikkek… Egy Makai, egy Para-Kovács, egy Bakács, egy Bojtár… Mind hihetetlenül oda volt téve.”

Eper utca 56.

A Narancs története, meglehet, az Eper utcában kezdődött: egy házban lakott Bozóki András és Körösényi András. Egyiküknél alakult meg az a Fidesz-csoport, amely azután felváltva ülésezett a két lakásban, s amelynek tagjai közül néhányan a lap alapítói között is föllelhetők. Bozókin kívül e kör tagja volt Vágvölgyi, Vig Monika, Hegedűs István, valamint Such György is. Hegedűs, a későbbi országgyűlési képviselő kvázi főszerkesztette a Fidesz Presst, amely a párt legfontosabb orgánumává nőtte ki magát. Hamar fölismerte a hírlevél korlátait, és már kéthetilapot tervezett: Viggel kidolgozta az újságalapítás tervét, majd a Fidesz választmánya elé terjesztette a dokumentumot. A tizenhárom plusz egy pontból álló dolgozat utolsó mondata az volt: „Szerelemből nem megy!” A párt vezetősége bólintott, így eldőlt: 1989 októberében megjelenik a Fidesz lapjának első száma.

Vig egy házban lakott Vágvölgyivel, össze futottak a lépcsőfordulóban, s a fiatal lánymeghívta az alakuló ülésre. Az alapcsapatban föltűnt Novák Zsófia, Bozóki, valamint Bojár Iván András is, aki a bölcsészkarról ismerte Viget. Az egyetlen „külsős” Lovas Zoltán volt: Vágvölgyiék Prágában találkoztak a Magyar Hírlap újságírójával, amikor a csehszlovák rendőrség letartóztatta Deutsch Tamást a Vencel téri „szabadságtüntetésen”.

A kezdőcsapat hosszasan vitatkozott az újság címéről: fölvetődött a Domb, a Hajtűkanyar, a Papírtigris, valamint a (R)evolúció is, mire tán Lovas fejéből kipattant a Magyar Narancs. A formálisan főszerkesztő nélkül, bázisdemokratikus alapon működő szerkesztőség első „állandó” otthona a Krisztina körúton volt. Az Orczy család leszármazottja biztosított egy lakást a kollektívának. A gangot éppen abban az időszakban újították fel, a konzolok a levegőben lógtak, billegő deszkákon lehetett eljutni a célállomásra. A falakon a nemesi família hőstetteit megörökítő festmények lógtak, a képeken röpködtek a levágott török fejek. Bojár szürreális élményként jellemzi a helyzetet: „Életveszélyes körülmények között jutottunk el az arisztokratikusmiliőbe, ahol a kis forradalmi újságunkat írtuk.” A start idején Lovasnak oroszlánrészt kellett vállalnia a lapkészítésből, mert ő volt az egyetlen, aki ismerte a szakmát, a töb biek lelkes amatőrként kezdték a kalandot. A Magyar Narancs első száma 1989. október 14-én jelent meg, az újság felelős kiadója Kövér László, a Fidesz vezetőségének tagja lett. A lap hamar népszerűvé vált: publikált az újságban Eörsi István, Esterházy Péter, Konrád György, Petri György, Tandori Dezső, Tamás Gáspár Miklós is.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

Persze a szervezet nem működhetett sokáig vezető nélkül, így 1990 nyarától az akkor huszonhat éves Bojár látta el a feladatot. A hetilap 1992-es bevezetésekor – ma már reprodukálhatatlan unikumként jellemezhető – kiváló szerzőgárda állt mögötte.

Jöttek…

„Néhány héttel az első szám megjelenése után, talán a gőzben győzött meg Vagesz (Vágvölgyi – a szerk.) arról, hogy csatlakozzak a Narancshoz” – emlékezik Csillag János; 1990 első hónapjaiban már Such és Marton is a fedélzeten volt. A Magyar Rádió későbbi elnöke a gazdasági rovat irányítását kapta feladatul, ám első javaslatainak egyike a szekció megszüntetése volt… Távolodót, a kivételes zenei műveltségű tanárt Csillag invitálta a laphoz. Bement egy szerkesztőségi értekezletre, ahol elmondta: „Kvázi osztályharcos alapon gondolkodom a rockzenéről, azaz a mainstream popkultúra alternatíváját kell a lapnak bemutatnia.” A referátum sikert aratott, így Távolodó elkezdhette a zenei rovat szerkesztését. Nádori Péternek már nála kellett jelentkeznie első cikkével. A fiatalember lelkes Narancs-olvasó volt, Bojárt pedigmég az egyetemről ismerte. Amikor Prágába utazott Rolling Stones-koncertre, fölvetette Bojárnak, hogy írna erről egy cikket.

A dolgozat Távolodónál kötött ki, aki lehozta, s Nádori hamarosan a szerkesztőség munkatársai között találta magát. Bakács Tibor Settenkedő sem hagyományos állásinterjún nyerte el a szerkesztői posztok egyikét. A Baló György-féle televíziós csatornánál dolgozott, amelynél Vig is: a lány hívta Bakácsot a laphoz, aki akkor az ELTE szemiotika tanszékén készült az akadémiai pályára. „Amikor Móni megmutatta a lapot, megrémültem. Az orosz konstruktivista iskola szörnyű terméke volt” – mondja. Ennek ellenére fölmondott a televíziónál, elment a szerkesztőségbe, ahol közölte: megérkezett, s munkára kész. Erre Bojár egykedvűen elé dobott egy könyvet azzal, hogy írjon róla kritikát. A kötet címe ez volt: A heveny légzési megbetegedések… Bakács megoldotta a feladatot, sőt nemsokáramár a kultúra rovatot irányította: „Olyan volt, mint a francia forradalom, bárkiből egykettőre tábornok lehetett…” A „játékosigazolások” változatlan lendülettel folytak tovább, miután az 1991-ben főszerkesztőnek választott Vágvölgyi hazatért az Egyesült Államokból.

A lap első embere a fejébe vette: professzionálisan működő városi hetilapot kell faragni a Narancsból. Simó György a Tilos Rádió műsorvezetője volt, amikor egy dombóvári gólyatáborban összetalálkozott a Csillag, Vágvölgyi párossal. A kalandos éjszakán összehaverkodtak, Simó pedig napokon belül a Magyar Narancs munkatársa volt. Kovács Kristóf a nyolcvanas években emigrált Svédországba, onnan került Berlinbe, a Szabad Európa Rádióhoz. A rendszerváltás után hazatért, mert „jó kalandnak tűnt”. Bojtár B. Endre friss diplomás polonistaként tagja volt a Fidesz politikusait segítő külügyi tanácsadói körnek. AHegedűs István és Németh Zsolt körül csoportosuló társaságban találkozott Vágvölgyivel, aki a laphoz hívta. Seres László Vágvölgyit korábban is jól ismerte, Bozókival pedigmár egy 1986-os anarchizmuskonferencián össze futott, ahol mindketten a tárgykörben tartottak előadást. „Munkaálmáért” hírszerkesztői állását adta föl a Magyar Rádiónál. Para-Kovács Imre az 1990-es választások eredménye láttán Görögországba sietett, ahol gyümölcsszedéssel és pincérkedéssel foglalkozott. Amikor hazatért, a Tilos Rádió műsorainál segédkezett, de Csillag hamar elcsábította a Narancshoz.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

A fölöttébb hektikus „igazolások” között is unikum az akkor mindössze tizenkilenc éves Weyer története: egyetemi hallgatóként „gyárlátogatásra” indult a szerkesztőségbe az ELTE kurzusainak egyikén. A diá kok a belpolitikai rovat értekezletére ültek be, amelyet a Mészöly utcai szerkesztőség konyhájában tartottak. Makai József osztotta a témákat a munkatársaknak, s nem állt meg a sor szélén üldögélő Seresnél, hanem kiszignált Weyerre egy környezetvédelmi témát. A fiatalember meglepődött, ám nem szólt egy szót sem, megírta az anyagot, így újabb feladatokat kapott, mígnem a stáb tagjai között találta magát…

A hőskorszak

A hetilap startját tragédia árnyékolta be: a lap születésében meghatározó szerepet játszó Vig Mónika huszonhat évesen autóbalesetben életét veszítette. Mindössze tíz nappal az első „heti” Narancs megjelenése előtt. Neve azóta is ott szerepel az újság impresszumában.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

A haláleset után, ha nehezen is, de folytatta a munkát a szerkesztőség, amely addigra a hazai média meghatározó szereplőjévé vált. „Őrült lelkesedés tolt minket, hiszen ott volt előttünk a történelem. Igaz, amikor az első évben én irányítottam a lapot, a munkám leginkább a katasztrófamenedzsmentben merült ki, mivel sohasem volt pénzünk” – emlékszik Bojár. Marton hozzáteszi: volt, hogy fölütötték a telefonkönyvet, s végighívták a vállalkozókat, ki tudna segíteni. Amikor összegyűlt a pénz a nyomdaszámlára, akkor egy vendéglátó-ipari egységben ünnepelték meg az alkalmi sikert. Hab a tortán: a lap is mindig elkészült. Bár Nádori szerint ebben nagy szerepe volt annak, hogy a lapzárta pontos időpontját csupán ő és Novák Zsófi tudták. Ugyanakkor Bakács szerint Vágvölgyi példátlanul szigorú intézkedéssel igyekezett a határidők betartására ösztönözni kollé gáit: „Egyszer lekéstük a nyomdát, tán fizetnünk is kellett valami büntetést, mire másnap bejött a Vagesz, és bejelentette, hogy leadási napon megtiltja a flipperezést...”

A bohém atmoszféra ellenére a lap működött, sőt a kollégák folyton újításokon törték a fejüket. Nem csupán Vágvölgyi, de Simó ésWeyer is megfordult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban. Simó az 1994-es országgyűlési választások kampányára érkezett haza, és igyekezett hasznosítani tengerentúli tapasztalatait: „A voksolás éjszakáján megcsináltuk a választási riportokat. Vagesszal az élen, az összes nagyágyú kivonult a helyszínekre. Tényszerűen írtunk, de narancsosan.” Seres szintén kiemeli, hogy a személyes érzület az anyagok többségében megjelent, mi több, olykor még Jeszajan professzor is. Utóbbi föltűnt egy cikkben, majd Kovács és Bojtár kedvelt szórakozásává vált, hogy a legkülönfélébb kéziratokba írták bele az örmény tudós nevét; volt, hogy éppen száraz kádban ült… Seres tényfeltáró cikkből is sajnálta kihagyni, így ilyen fordulat színezte az anyagot: „Jeszajan professzor szerint semmi valóságalapja nincs annak, hogy…” Bojtár kétséget sem hagy afelől, hogy ma már gondolkodás nélkül hajítaná ki azt a cikket a lapból, amelyikben ilyesmivel találkozik. Para kajánul jegyzimeg, hogy már az is sokat elárul a Narancsról: akkor is jól működött, amikor főszerkesztője még csak a kontinensen sem tartózkodott. (Vágvölgyi ugyanis egyéves tanulmányútrament aHarvardra, az Egyesült Államokba, két évvel később pedig Japánba.) Mindenesetre a nyelvi bravúrok, a „széles asszociációs mezőben alkotó” (Csillag) szerzők ambíciói ellenére sem vált a narancsos nyelv modorossá. Bojár és Vágvölgyi egyértelműen Novák Zsófi érdemének tartja, hogy gátat szabott az „egotobzódásnak”.

Mentek…

Később a lap életének meghatározó szereplői sorban elhagyták a Narancsot. Legelőször Hegedűs távozott, ám ennek az volt az oka, hogy politikus lett: 1990-ben a Fidesz színeiben képviselői mandátumot szerzett. Lovas a választások után mondott föl, mert – ahogyan fogalmaz – soha nem akart pártlapnál dolgozni. Néhány hónappal később viszont a Fidesz is szakított a lappal. Akkoriban már egyre több konfliktus feszült Orbánék és az újság között. Vágvölgyi emlékeztet arra az esetre, amikor a Narancs a címlapon hozott egy fényképet, amelyen a kormányellenes anarchista tüntetők táblája látszott. A felirat a következő volt: „Fasiszta geci a kormány!” Vágvölgyi a Parlamentbement tudósítani Bojtárral, s a páros összefutott Kövér Lászlóval. A politikus nekirontott a duónak: „Hogy képzelitek ezt? Minden utunkat elzárjátok a jobboldal felé!” Vágvölgyi csupán annyit kérdezett tőle: „Mi dolgotok nektek a jobboldallal?” Azóta kiderült.Mindenesetre a Narancs az 1990–1994-es ciklusban egyre élesebben konfrontálódott Orbánnal és körével, s inkább a Fodor Gábor körül csoportosuló társulatot favorizálta. A Fidesz vezetőinek az sem tetszett, hogy az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagjai a lap publicistái voltak. Egyébiránt Vágvölgyi 1991 őszén A Fidesz lépett ki a Magyar Narancsból címmel adott interjút a Fidesz Pressnek. Már akkor jelezte: a párt hagyta ott rendszerváltáskori alapelveit.

A hetilappá alakuláskor Bozóki főmunkatárssá vált, a napi munkában egyáltalán nem vett részt. Az ELTE-n tanított,majd állást kapott a CEU-n, s az oktatással nem fért össze a heti munkarend. Such 1993-ban távozott: nem tartotta már elviselhetőnek azt a feszültséget, hogy egyszerre a Fidesz politikai főtanácsadója, valamint a lap munkatársa, továbbá azzal sem értett egyet, hogy a lap állást foglal az Orbán–Fodor-párharcban. Bojár is továbbállt, a Népszabadság építészeti kritikusaként dolgozott. Bakács 1995-ben távozott az Élet és Irodalomhoz. A nagy törés, amelyhez többen is a Narancs hőskorszakának végét kötik, 1996-ban következett be. Ekkor hagyta el az újságot Csillag, Nádori, Simó, Weyer, valamint Csejdy András, Kóczián Péter és Pohly Ferenc. A konfliktus gyökere az volt, hogy Vágvölgyi volt a főszerkesztő, ám amerikai tartózkodása idején a napi gyakorlatban Nádoriék vitték a lapot. A Csillag, Nádori, Simó, Weyer kvartett komoly változásokat irányzott elő: a négyes készített egy koncepciót, amelyet Vágvölgyi elutasított. A szakítást előidéző vita origója egy 1995-ben megjelent, Kó czián Péter és Weyer Balázs jegyezte írás.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

A páros az SZDSZ belső ügyeit firtató tényfeltáró cikkel jelentkezett. A Mérleg utca nyelve című anyag óriási vihart kavart. Simó szerint azért kellett a liberális párt „szürke zónájával” foglalkoznia a lapnak, mert csupán akkor hiteles az ilyen jellegű munka, ha az eszmékben elvileg közel álló politikai szervezet sem marad ki a sorból. Mellesleg megemlíti, hogy ő a Soros Alapítványhoz is pályázott azzal, hogy a civil szervezet és az SZDSZ viszonyát kívánja kutatni. „Ilyenek voltunk” – vonjameg a vállát. Vágvölgyi így emlékszik a szakításra: „Vagyvagy helyzet állt elő, s én nem a négyes által javasolt utat választottam. Egy rövid válság után sikerült visszaszereznünk a lap reputációját is.” „Vagesz lapja volt, joga volt így dönteni, még ha rohadtul fájt is” – emlékszik Nádori. A Nádori, Simó, Weyer triót megviselte a válás: a Nyugati környékén egy krimóban dartsoztak és unicumoztak reggeltől estig. És később megalapították az Origót, amely mára a leglátogatottabb internetes portál... Vágvölgyi 1998-ban távozott a Narancstól, amikor a főszerkesztő-választáson alulmaradt Makai Józseffel szemben. Kovács Kristóf akkor már dramaturgként dolgozott, Seres eligazolt, Para-Kovács az ezredforduló után állt tovább. Bojtár azóta is vezeti a Narancsot, Marton havonta publikál a lapban, ám a zenei rovat vezetéséről rég lemondott.

Már tudják…

„Azóta több jobban, profibban dolgozó, olvasottabb terméket előállító szerkesztőségben dolgoztam, ám egyetlen olyanban sem, amelyben jobban éreztem magam” – összegez Weyer. „Ma már talán furcsán hangzik, ám három-négy emberre úgy néztem föl, mint az istenre. Egyszerűen azért, mert műveltebb, tapasztaltabb, érettebb emberek voltak. Szuper periódus volt, mert olyanok vettek körül, mint Csillag, Such, Vagesz, akiktől életre szóló dolgokat tanultam” –mondja Nádori. Para-Kovács szerint pengeélesre edzette az elmét, hogy rendkívül okos emberek szórakoztak egymással, így minden szóra figyelni kellett. Csillag nem is tagadja, hogy örömét lelte a ziccerek kihasználásában: „Anyázással és krea tív kritikával igyekeztem a rovat tagjait jobb munkára ösztönözni.” Bakács a közösségről még elmondja: „Tudásszociológusok azt állítják, hogy a tehetség olyan, hogy a megvalósítás felé tör. Akkor még nem volt újságírás, mindannyian másfelől érkeztünk. Such politikai tanácsadó volt, Marton a zene, én a szemiotika kutatója. Aztán az életem lett a Narancs, mert a társulat tagjainak összekötődött a munkája, a fiatalsága, a szerelme.”

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

Kovács élete legjobb korszakainak egyikeként határozza meg a narancsos éveket: „Húszasok, harmincasok voltunk, tapasztalattal és ésszel, de még világmegváltó akarattal. S a világmegváltás csupán a minimális igény volt. Egyebekben akkoriban jöttem rá arra is, hogy Magyarország a hazám, mert ennyire csak a hazáját gyűlölheti az ember.” Fogvégről megjegyzi: „Mi akkor egy zöldmezős politikai beruházás részvevői voltunk.” Erre rímelnek Such szavai: „A sajtószabadság virágkora volt, hiszen a korábbi rendőrállamban nem volt szabad a sajtó. A nyelvezet, amit a Narancs bevezetett, aminek úttörője volt, felszabadító hatású volt. Nem nagyképűség azt állítani, hogy az a nyelv a Narancs hatására szivárgott be a mainstream médiába.” Novák, akinek élete szinte összefolyt a Na ranccsal, erről így vélekedik: „Valóban a nyelv és a szemléletmód tette jelentős újdonsággá a lapot, de mindez azért is állhatott öszsze tartósan azzá a megmaradó jelenséggé, ami a Narancs, mert a tehetség ott megjelent legkülönfélébb formái erősítették és nem kioltották egymást.” Bozóki talán éppen ezért jellemzi elvarázsolt társaságként a szerkesztőséget. „Abszolút meghatározó élményem a Narancs. Persze a kor meghatározó volt, fiatalok voltunk, rendszerváltás volt, s szerencsések voltunk. A lap bizonyos értelemben fontosabb korszaka az életemnek, mint a miniszterség. Azért lettem tárcavezető, hogy érvényesíthessem az alternatív kultúrpolitikát.” Simó históriája már-már romantikusnak tetszik, hiszen a kalóz rádiós, narancsos fiatal útja egészen a T-Online vezérigazgatói székéig vezetett. „A Narancs az alma materem. Egészen elképesztő sűrítménye volt a tehetséges, okos, szellemes embereknek” – mondja.

Para-Kovács ugyancsak élete legfontosabb szakaszaként jellemzi a lapnál töltött éveit: „Azóta sem dolgoztam közösségben. Én egy suttyó,miskolci, proli punk voltam, amikor följöttem Budapestre. Csupán a rock and roll érdekelt. Azután eltelt néhány év, s a Magyar Narancs szerkesztőségében dolgoztam, ahol egy nap szembejött velem az Eörsi Pista társaságában Allen Ginsberg.” Kovács és Seres hasonló élményként rögzíti az amerikai költő látogatását. Előbbi idézi is a zseniális tengerentúlit: „Láttam nemzedékem legjobbjait az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket...”

Vágvölgyi nem felejti el megemlíteni, hogy a Narancs szerkesztőségében nyoma sem volt a merkantil szemléletnek, szabadságközpontú munkahely volt. „Persze más volt Magyarország is, nem volt mindent elöntő pesszimizmus. Mi hittünk Budapest amszterdamizációjában. Abban, hogy Magyarországból egy laza, nyugati hely lehet. Ebben jócskán tévedtünk” – elmélkedik. A lap befolyása kapcsán azt mondja: „Lehet, hamis tudat volt, hogy alakítjuk a kort, de ha az ember harmincéves kora körül azt érzi, hogy közel van ahhoz, ahol a világpolitika történik, akkor ez az életérzés megérinti.” Bojár generációjáról szólva megemlíti: „Mi a rendszerváltáskor kilőttünk egy rakétát, amely a földbe csapódott. Nem tudom, hogy a mi nemzedékünk feladata-e kiásni. Egyáltalán képes-e még rá…”

A Narancs-örökség

Majd mindannyian nosztalgikus, az előrohanó emlékektől olykor ellágyuló hangon mesélnek a kilencvenes évek első felének Narancsáról. Bojtár szerint ennek az az oka, hogy iszonyatos szabadságélményt kaptak a lapnál. Egyebekben többen is úgy vélik, a Narancs-örökség később több helyen is manifesztálódott. Nádori úgy véli: „A Narancs-tradíció sokkal több, mint egykét jó beszólás. Ha Such rádiójára nézek, tudom, hogy annak egy részét a laptól hozta, bár az alternatív hetilapnak aligha van köze a közszolgálati rádióhoz. Az internetes újságírás nyelve is abban a lapban gyökerezik. Az a generáció legalább a nyelvi rendszerváltást végrehajtotta.” Simó ugyancsak megemlíti a Magyar Rádiót: „Az MR nekem Narancs volt. Mármint nem feltétlenül Such menedzselése miatt, hanem Csillag Petőfi je és Kerényi György Kossuthja miatt. Marton nem felejti el megjegyezni: „Bozóki azért támogatta a PANKKK-ot (Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) miniszterként, mert meghatározó élmény volt neki az alternatív zenei kultúra s mozgalom.”

Casting

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

Para-Kovács a hülyeségmágnes működésével magyarázza a Narancs sikerét. Bojtár definíciójával kissé árnyalja a képet: a Narancs az „offstream” embereket vonzotta. „Ha a többség a sugárúton ment, akkor a narancsosak háromszor meggondolták, hogy azt a megoldást válasszák–e vagy inkább keressenek egy másik utcát. Alapvető mentális és intellektuális késztetés volt eltérni a fősodortól” – magyarázza. Részben ezzel indokolja Bojár, hogy ma már eladhatatlan lenne a lap: „Abban a formájában nem élne meg. Amolyan forradalmi avantgárd fílingje volt. A Petőfi Irodalmi Múzeumban jól mutatna, mert az egy négyzetcentiméterre jutó kreativitás hihetetlen volt.”

Végtelen történet

A részvevők egy része lélekben alighanem máig rabja a projektnek. Bojár föl is veti: „Meglehet, érdekes lenne ma újra megpróbálnunk azzal a szerkesztőséggel.” Cinikus felvetéssel kínálom meg: „Nem lenne túl sok a főszerkesztő?” Mosolyogva válaszol: „Igaz, egy esszékötet talán jobb lenne...” Bakács azzal hárítja az ötletet: „Legfeljebb a rockzenekarok állnak össze újra…” Simó így fogalmazza meg, hogy mennyire fontos életének az a szakasza, amelyet e lapnál töltött: „Ha holnap valaki azt mondaná, hogy nem vagyok narancsos, úgy érezném magam, mint egy vietnami veterán, akitől elvették a kitüntetéseit.” A konklúzió Martoné: „A Narancs a kor, a korszellem s a kultúra gyümölcse. A történelem, a hely, az idő s a személyek találkozása.Ma már nem történhetne meg.”

B-től W-ig

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

- Bakács Tibor Settenkedő (1959), kritikus, a Tilos Rádió műsorvezetője.

- Bojár Iván András (1964), az OCTOGON főszerkesztője, a Szeretem Budapestet Mozgalom elnöke, városarculati főtanácsadó.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

- Bojtár B. Endre (1963), a Magyar Narancs főszerkesztője.

- Bozóki András (1959), a CEU tanára, korábbi kulturális miniszter.

- Csillag János (1958), kommunikációs szakember, az MR2 Petőfi Rádió korábbi főszerkesztője.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot

- Hegedűs István (1957), a Magyarországi Európa Társaság elnöke, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője.

- Kovács Kristóf (1958), író, dramaturg.

- Lovas Zoltán (1954), kommunikációs szakember.

- Marton László Távolodó (1956), író, a Sziget Fesztivál Világzenei Nagyszínpadának művészeti vezetője, az MR2 Petőfi Rádió Passzport című műsorának szerkesztő-műsorvezetője.

- Nádori Péter (1967), az Origo alapítója és főszerkesztője, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke.

- Novák Zsófia (1964), a HVG.hu olvasószerkesztője.

- Para-Kovács Imre (1965), publicista.

- Seres László (1963), publicista, a Hirszerzo.hu főmunkatársa.

- Simó György (1967), vállalkozó, a T-Online korábbi vezérigazgatója, az Origo alapítója, a Tilos Rádió műsorvezetője.

- Such György (1960), a Dialóg, az Objektív és a Hunnia Filmstúdió K . ügyvezetője, a Magyar Rádió korábbi elnöke.

- Vágvölgyi B. András (1959), író, filmrendező.

- Weyer Balázs (1972), az Origo alapítója és főszerkesztője.

- Akik méltatlanul kimaradtak: Bodoky Tamás, Bundula István, Charles Heb bert, Csejdy András, Csörgő Tünde, Déri Miklós, György B. Péter, Kerényi György, Kóczián Péter, Kovácsy Tibor, Krecz Tibor, Kukorelly Endre, Legát Tibor, Lukács Dávid, Makai Jó zsef, Nagy Piroska, Oláh Ildikó, Petri Lukács Ádám, Pohárnok Gergely, Pohly Ferenc, Rabecz Éva, S. Raduly János, Sebők Marcell, Sinkó Zoltán, Sükösd Miklós, Szilágyi Sándor, Szilágyi Szilvia, Szily László, Szily Sarolta, Szőnyei Tamás, Tardos János, Tódor János, Tooth Gábor Andor, Turcsányi Sándor, Vajda Éva, Winkler Róbert.

A Narancsról mondták

Tamás Gáspár Miklós, a lap korábbi főmunkatársa, filozófus: „A rendszerváltás avantgárd korszak volt, és a Narancsban benne volt a forradalmi stíl, amelynek lényege, hogy nem ismer tekintélyt, tiszteletlen, kíváncsi, türelmetlen. E magatartásforma a rendszerváltás egyik létező kulturális vonulatának szimpatikus volt: a Narancsban, valamint a Heti Beszélőben ugyanis volt humor és gondolat. A közeg is jobb volt: a sajtó is, a parlament is. Az országot rendkívüli átalakító energiák mozgatták. Csakhogy lezárult a korszak, amelynek terméke volt a lap, azaz társadalmi okai is vannak, hogy a Narancs átalakult egy színvonalas magazinná.

György Péter, a lap korábbi főmunkatársa, az ELTE egyetemi tanára: „A Narancs forradalmi termék volt, mert nem félt senkitől, zéró tekintélytiszteletet mutatott. Ugyanakkor ezek a fiúk morálisan világos álláspontot képviseltek. Személyes példám: az SZDSZ-nek adtam tanácsokat 1994-ben, s a megkérdezésem nélkül, gondolkodás nélkül kinyomtatták: a lap főmunkatársa a liberális párt tanácsadója. Kellemetlen perceket szereztek nekem, érdeklődtem a miértről, mire Simó Gyuri szinte arrogánsan kérdezett vissza: nem igaz? Az volt, s jól tették, hogy leírták. Egyébként azt gondolom, hogy Vágvölgyi hibázott, amikor Nádoriék koncepcióját nem fogadta el. Ha zöld utat ad a tervnek, akkor a Narancs más utat járhatott volna be, mert óriási rés tátongott akkor a médiapiacon.

Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Vágvölgyi B. András, aki hét éven át irányította a lapot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.