- Könyvének egyik legerősebb állítása, hogy a 25-35 éves generáció azzal lázadt, hogy nem lázadt, különben is, ők valójában nem is generáció. Mire alapozza mindezt?

- Kutatásom cáfolja az X és részben az Y-generációról szóló divatos elméleteket. Magyarországon a 25-35 évesek, vagyis a fiatal felnőttek korosztálya valójában nem szerveződik generációvá, nemzedékké.  Ennek egyik tényezője az, hogy körükben az érdekek, szerepek, identitások és habitusok igen széles, nagyon ellentétes elemeket is tartalmazó palettájával lehet találkozni. A kutatás során kiemelten vizsgáltam az identitások, habitusok kialakulásának mechanizmusait, jellegzetességeit és viszonyait. Eme szempontokból a vizsgált fiatal felnőttek három csoportba sorolhatóak. Az első, a minta nagyjából negyedét alkotó csoportra a stabil identitás és az építő, innovatív habitus egymáshoz kapcsolódása jellemző.  A másodikra a bizonytalan identitás, és egy erre épülő merev, konzervatív habitus. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik nem tudják meghatározni identitásukat, és ebből is adódóan leépülő-sodródó habituális jegyek jellemzik őket.  A második és a harmadik csoport adja a minta háromnegyedét, ami figyelemre méltó arány. Azt jelenti, hogy a fiatal felnőttek nagyobbik része súlyos identitási problémákkal küzd, és ezzel összefüggésben nem képes kézben tartani az életét. Az is látható ugyanakkor, hogy az első csoportot alkotó kreatívak minden társadalmi csoportban megtalálhatóak, a vállalkozóktól egészen a munkanélküliekig.  Téves tehát az a gyakori vélekedés, hogy a magasabb társadalmi státusúak innovatívabbak és érdekesebb, eredetibb személyiségek volnának. És ennek alapján legalábbis problematikus az az elmélet is, mely a gazdasági és társadalmi progressziót valamiféle „kreatív elit” jelenlétéhez köti, legalábbis hallgatólagosan feltételezve egy különleges, pontosabban kizárólagos pozitív viszonyt az elithez tartozás és a kreativitás között.

- Mivel magyarázza, hogy többségben vannak a bizonytalan, sodródó személyiségek?

- Azzal, hogy többségben vannak az identitásukat meghatározni nem, vagy csak bizonytalanul képes fiatalok. Ahhoz, hogy az ember meghatározhassa önmagát, el kell tudnia helyezni magát egyfelől időben, másfelől térben. Az első azt jelenti, hogy ismernie kell hazája és családja történetét, valamint rendelkeznie kell valamiféle jövőképpel is. Mindez hiányzik a többségnél. Nem ismerik igazán a saját családjuk eddigi sorsát, és nem ismerik a magyar társadalom múltját sem, és ez különösen vonatkozik az elmúlt hatvan évre. Az iskolák többségében az érdemi történelemtanítás 1945-el befejeződik. De a többségnek a jövőképe is rendkívül bizonytalan. Ez összefügg azzal, ami miatt "hálózati fiatalságnak" hívom őket. Az újkapitalizmus, a hálózati társadalom gyermekei ők, akik abban a létállapotban vannak, és életük további részében is arra kell felkészülniük, hogy ugrásra készen várják, hogy a hálózat mely pontján, kereszteződésében lesz rájuk, és ki tudja meddig szükség, mint becsavarható, csereszabatos villanykörtékre. Ezért valamiféle hivatástudat kialakítására, és a jövendő karrierút megtervezésére csak igen keveseknek nyílik lehetőségük. Ami pedig tereiket illeti: többségüknek nincs stabil közössége, melyhez képest meghatározhatja önmagát, nincs vonatkoztatási csoportja, mely védi énhatárait. Szofisztikáltan megfogalmazva, a legtöbben időn és téren kívül élnek, ezért lett a könyv címe a Koordinátákon kívül.

- Mi az, ami mégis összeköti a korosztályt?

- Megosztottsága ellenére általam vizsgált fiatal felnőttek sorsának és mentalitásának vannak közös vonásai is. Ilyen például az, hogy a legtöbben az őszinteséget tartják a legfontosabb emberi értéknek. Ez valamiféle lázadás, pontosabban védekezés az őszintétlen, agyonmanipulált világgal szemben. Másrészt többségük gondolkodását valamiféle mozaikszerű antikapitalizmus jellemzi, mely az esetek nagy részében nem kötődik konkrét eszmerendszerekhez, ideológiákhoz. Riadtan beszélnek az ökológiai válság sokasodó jeleiről és az egyre kizárólagosabban az önzés és a pénz vezérelte  világról. Többségük valahogy szeretne ebből kimaradni. Vizsgált vállalkozóink nagy része például bevallottan nem a profitszerzés, hanem a kegyetlen világtól való egzisztenciális függetlenedés vágyától vezéreltetve hozta létre vállalkozását. Mindazonáltal az érdekek, az identitások, a habitusok és a szerepek sokfélesége és széttartása következtében kutatásom egyik legfontosabb következtetése az, hogy a mai fiatal felnőttek, mégsem szerveződtek generációvá. Legalábbis eddig még nem.

SZALAI ERZSÉBET

- Miért baj ez?

- Elsősorban azért, mert ők maguk szeretnék generációnak tudni magukat. Annak azonban, hogy egy korosztály generációvá szerveződhessen, három feltétele van.  Az első a gyermek vagy kamaszkori meghatározó társadalmi élmény.  A második az, hogy a szülők elleni lázadás világnézeti formát öltsön.  A harmadik pedig a közös, megszemélyesíthető ellenségkép. Ennek alapján a mai fiatal felnőttek szülei generációt alkottak, a „nagy generációt”, ahogy magukat nevezték.  Volt korai megrázó társadalmi élményük (1956), a korosztály véleményvezérei világnézeti alapon lázadtak a kommunista nómenklatúrával legalábbis kapcsolatban lévő szüleik ellen, és ezzel összefüggésben volt közös és megszemélyesíthető ellenségképük is. Amikor aztán családot alapítottak, már belesimultak a kádári kispolgári konszolidációba. Ennek következtében az ő gyermekeik szórványos kamaszkori lázadása már nem tudott világnézeti formát ölteni, összefüggésben azzal, hogy belőlük nem szerveződött olyan egységes elit, mely közös ellenségképül szolgálhatott volna. A mai fiatal felnőttek zömének nem volt meghatározó és közös korai társadalmi élménye sem. Esetükben tehát a generációvá formálódás mindhárom feltétele hiányzik.

- Azért a mai 25-35 közöttiek még találkozhattak Lenin-képekkel a lakásban, meg is kérdezhették szüleiktől, hogy is van ez...

- Ez a politikai színezetű civil szervezetek aktivistái esetében így van, ők jelentik a kivételt. Az ő családi nevelésük a többségtől eltérően erősen értéktelített volt.  A baloldali és zöld aktivisták zömmel szüleik nyitott gondolkodását, értékpluralizmusát, sok esetben baloldali és liberális eszmei elkötelezettségét viszik tovább. A jobboldali radikális aktivisták szülei döntően nemzeti-konzervatív értékeket vallanak, emellett több esetben is találkozni lehet körükben a Horthy rendszerben elit pozíciót betöltő nagyszülőkkel.

- Ha nem beszélhetünk generációról, hogyan jöhetett létre néhány éven belül több nagyobb társadalmi, politikai szerveződés generációs alapon? LMP, Jobbik, sajtószabadságért-mozgalom?

- Az empirikus felvétel lebonyolítása óta valóban sok tekintetben új helyzet állt elő. Ennek lényege, hogy az utóbbi egy-két évben több kísérlet is indult a fiatalság generációs megszervezésére, ezek a kísérletek azonban politikai szempontból legalábbis kétpólusúak. Egyik oldalon a Jobbik, a másik oldalon az LMP. Előbbi vonzása eddig azért is volt erősebb, mert a társadalmi kihívásokra adott válaszai könnyen érthetőek, sőt a végletekig leegyszerűsítettek. Ezek lényege, hogy a mindezidáig uralkodó kommunista elitet egy cezúraszerű aktussal nemzeti érzelmű vezetőkre kell cserélni. Az LMP viszont a nemzetközi kötődésű alterglob mozgalmakból nőtt ki, ezért vezetői és tagságának valamint szimpatizánsainak nagy része ha nem is mondja ki, de legalábbis sejti, hogy fő ellenfele nem elsősorban ez vagy az a konkrét elitcsoport, hanem döntően az újkapitalista társadalmi rendszer működési módja, és az azt irányító logika. Megszemélyesíthető ellenségképeik ezért jóval halványabbak, üzeneteik nehezebben kommunikálhatóak. Ami a szabadságjogokért tüntető Milla-csoportot vagy a 4K!-t illeti: létrejöttük azt jelzi, hogy a diktatúra árnyékának megjelenése minden korábbinál erősebben képes mozgósítani a fiatalságot. Ezen belül is elsősorban az általam vizsgáltnál egy negyed korosztálynál fiatalabbakat, vagyis eszmélni már a polgári demokráciában kezdő  80-as évek szülötteit. És a Fidesz vezette kormánykoalíció diktatúra-arcában nekik már megszemélyesíthető ellenségképük is van.

- Akkor voltaképpen mi is hiányzik egy generációs alapú politikai mozgalomhoz?

- Úgy vélem, csak az a mozgalom lehet sikeres, amely a polgári szabadságjogok mellett erőteljesen képvisel és követel azokon túlmutató szociális jogokat is.

- Valami ilyesmi látszik az LMP, vagy akár az Egymillióan a sajtószabadságért csoport esetében is. Milyen jövőt lát ezeknek a mozgalmaknak, csíráknak?

- Amíg a Fidesz a nacionalista populista, "mindenki jól fog járni" ideológiát képviselte, addig a baloldali térfélen ellenzéki párt számára nem nagyon volt hely. A Fidesz ugyanis ebben a korszakában becsatornázott majd minden a baloldali értékeket. Emlékezhetünk rá: vezetői azt hirdették, hogy a felső osztály szövetséget ajánl az alul lévőknek, és felkarol minden elesett. Azután kiderült, hogy Brüsszel nem enged, vagyis a gazdaságpolitikai mozgástér nem hogy nem bővül, hanem egyenesen szűkül. Átmeneti kapálódzás után a kormánykoalíció látványos neokonzervatív fordulatot tett, hozzá kell tennem, már jóval korábban kialakult alapvető értékrendszerbeli elkötelezettsége okán is. Ennek lényege, hogy éljenek az erősek és a versenyképesek, a gyengék és elesettek pedig  pusztuljanak. Ez a neokonzervatív hatalmi elit tisztán liberális oldalról nem előzhető! Az elmúlt húsz évben a polgári szabadságjogok értékét az átlag-ember nem igazán érzékelte, annál kézenfoghatóbb volt viszont számára a lecsúszás és a növekvő kiszolgáltatottság élménye. Ennek bázisán született meg a Fidesz kétharmados többsége. Határozott véleményem, hogy a jelenleg kormányzó pártszövetség bebetonozódását csak a kiszolgáltatott és további lecsúszás által fenyegetett többség érdekeit egyértelműen felvállaló párt vagy pártok tudják megakadályozni. Az utóbbi hónapokban az LMP volt az az ellenzéki párt, amely kihasználva a baloldalon támadt űrt, ilyen irányba látszott elmozdulni.

- Könyve szerint a nem létező 25-35 éves generációtól nem várható túl sok. Mi van az eggyel alattuk lévő, 18-25 évesekkel?

- Talán ők generációvá szerveződnek. Már mára számos civil szervezetet hoztak létre. Hogy tudnak e, mégpedig pozitív  irányba változtatni a talált társadalmi viszonyokon, az attól függ, hogy szerveződő értelmiségük képes e túllépni önmaga érdekeinek és értékeinek képviseletén, és utat találni a náluk gyengébb pozícióban lévő korosztályos társaikhoz. De van itt egy másik fontos  kérdés is, mégpedig  az, hogy a társadalom integrációs csatornái egyáltalán megnyílnak e eme korosztály számára.  A mai 35-55 évesek, a Fidesz-korosztály ugyanis most minden pozíciót lenyúl, a társadalom egészen apró, mikro szintjeiig is. Hamar kiderülhet, hogy a mai 18-25 évesek számára már nincs hely. Sejtik ezt már többen közülük, nem véletlen, hogy sokan az ország elhagyásán gondolkodnak. De talán még azok vannak többségben, akik csak azért is maradni akarnak. Annak ellenére, hogy a fiatalkorú munkanélküliség jelenleg már 26 százalék felett van.

- Fellázadnak az idősebb testvéreik helyett, vagy ellen is?

- Ez nagyon valószínű. De az is lehetséges, hogy generációvá szerveződésük pillanatától kezdve, vagy egyenesen ahelyett belső osztálykülönbségeik válnak erősebbé.

SZALAI ERZSÉBET