Van, aki tudni véli, hogy amikor Orbán Viktor május közepén megfogalmazta a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatot, annak első verziója nem azt tartalmazta, hogy „A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét”. A nulladik változat állítólag úgy szólt: „A XXI. század első évtizedének végén, hatvanhat év ... után.” Azaz a Sólyom László által kijelölt miniszterelnök nem csak átmenetinek és zavarosnak minősítette a rendszerváltás óta eltelt húsz évet, de meg nem erősített hírek szerint magát a rendszerváltást sem ítélte volna méltó történelmi cezúrának – legalábbis az általa, illetve a Fidesz–KDNP által 53 százalékkal megnyert 2010-es választásokhoz képest nem.

Orbán Viktor számára a korszakhatár, egy másik történelem kezdete nyilvánvalóan az áprilisi „kétharmados forradalom” (a régi politikai rendszer megdöntése), a Nemzeti Együttműködési Rendszer (NER) megalapítása. „A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét”, fogalmaz a nyilatkozat harmadik bekezdése. Hogy milyen fontos volt a proklamáció a miniszterelnök számára, jól példázza, hogy annak ellenére is elrendelték kifüggesztését a közintézményekben, hogy meg lehetett jósolni az ellenzéki reakciókat; „ez egy vicc”, ez „a XX. századi magyar történelem legrosszabb korszakait, a Rákosi-korszakot idézi”, „1945 után egyetlen miniszterelnök sem engedte meg magának Nyugat-Európában, hogy a politikai krédóját kifüggesztessék közintézmények falára”.

Nos, Orbán Viktor második kormányzásának századik napjára nagyrészt lezajlott a NER-berendezkedés, a miniszterelnök betöltötte a „kétharmados” erőteret. Sőt a Horthy-korszakot idéző nagy szimbolikus javaslatok megszavazásával – a Kövér László és Semjén Zsolt által jegyzett Trianon-emléktörvénnyel, a határon túli magyarság „elszakított” területeire szervezett kötelező iskolai osztálykirándulásokkal, illetve a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítással – a „négyharmados” Kárpát-medencei erőteret is (ahogy SchmittPál fogalmazott.)

S hogy a „kétharmados forradalommal” kiléptünk volna abból a rendszerből, amelyet az 1989-es jogállami forradalom, a rendszerváltás létrehozott?

Orbán Viktor jóval a választások előtt tudatta, hogy tiszteletben tartja, de nem tiszteli az 1949-es „átmeneti, ideiglenes” alkotmányt. Ennek ellenére sem tervezi a magyar közjogi rendszer felforgatását – nyilatkozta külföldi lapoknak. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a miniszterelnök olyan alkotmányt szeretne, amelyet az Orbán-érához kötnek a történelemkönyvek. A miniszterelnök személyesen is részt vesz az alkotmányozásban, forrásaink nem zárják ki, hogy egy-egy elképzelését alkotmányozó tanácsadó testületének tagjai tesztelik a nyilvánosság előtt – Schöpflin György nyilatkozott a konstruktív bizalmatlansági indítvány eltörléséről, a népszavazás intézményének szűkítéséről, Boross Péter az Alkotmánybíróság beavatkozási jogának korlátozásáról, az ügyészség kormány alá rendeléséről. A Szent Korona-tan preambulumba emelését Schmitt Pál köztársasági elnök szorgalmazza. „Isten a hívők számára az igazság, a jóság és a szépség forrása; de azok is, akik nem osztják ezt a hitet, tiszteletben tartják ezeket az egyetemes értékeket” – a lengyel alkotmány preambuluma hangzik így, ez az az invokáció, amelyet Orbán Viktor modellnek tekint. Van szándék a miniszterelnök „akcióképességének” alkotmányosmegerősítésére is. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint viszont a magyar miniszterelnök pozíciója – a konstruktív bizalmatlansági indítvány okán is –hovatovább erősebb, mint a német kancelláré. Magyarországon ugyanakkor „putyini rendszerről” most nem lehet beszélni, hiszen – Oroszországgal ellentétben – biztosított a titkos és szabad választás. A miniszterelnöki hatalom kiterjesztése esetén azonban nehezen lenne kivédhető a „putyinos” kritika. Bauer Tamás szerint viszont a Fidesz kormányzása a Putyinmodellt mintázza.

Valóban: az elmúlt száz nap alatt a Fidesz és a KDNP kétharmados parlamenti szavazásainak eredményeképpen „forradalom” ment végbe a politikai osztályt illetően (alkotmányban rögzítették a 200 fős parlamentet); az önkormányzati választási „reform” szerint a győztes mindent visz; a köztisztviselők „kormánytisztviselők” lettek, és két hónapos felmondási idővel indoklás nélkül elbocsáthatók; a francia prefektúrákra emlékeztető, centralizált megyei kormányhivatalok élére pedig kormánymegbízottakat delegálnak. Médiafronton is megtörtént a Fidesz-expanzió. S noha Orbán Viktor első ciklusától eltérően a miniszterelnökség nem egy kancelláriatípusú szuperminisztérium, az első száz nap után nyilvánvaló: miniszterelnöki kormányzás folyik Magyarországon. A „kétharmados forradalommal” a politikai korlátok megszűntek, a demokratikus ellensúlyok-fékek hálózatát pedig „feltörték”, hatástalanították. – Ez Orbán Viktor frakció ja – mondta Lázár János a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjáról. A Fidesz alapszabálya a párt elnökének biztosít jogot a személyi javaslatok megtételére, a miniszterelnök jelölte Schmitt Pált is államfőnek.

De vannak arról szóló hírek is – éppen a kinevezések kapcsán –, hogy mégsem korlátlan Orbán Viktor mozgástere, bizonyos lépéseket befolyásol ugyanis a Csányi Sándor OTP-vezér és a Simicska Lajos egykori APEH-elnök között feszülő „gazdasági mező”. A Figyelő írt arról, hogy az APEH–VPOP élére kinevezett Vida Ildikón és Kalmár Istvánon keresztül a Simicska-erőcentrumhoz lehet eljutni, míg Pintér Sándor, az OTP volt „örökös” igazgatósági tagja – aki belügyminiszter lett, és a titkosszolgálatokat is felügyeli –a Csányi-vonalhoz kapcsolható. A „kétharmados forradalom” a kapitalista világrend, a nemzetközi piacok és az EU számára is értelmezhetetlennek bizonyult. Aki látta a magyar miniszterelnök első külföldi látogatásán, az Orbán–Tusk találkozón a lengyel–magyar felszabadult mosolyokat, valószínűleg nem felejti el azt a másnapi felvételt sem, amikor Orbán Viktor Brüsszelben Barroso elnök mellett állva merev, feszült arccal nyilatkozott arról, hogy természetesen Magyarország tartani fogja a 2010-es 3,8 százalékos hiánycélt... Erre nem volt a miniszterelnök felkészülve. Kormányának sem volt ilyen cselekvési terve, de a 29 pontos első számú akciótervet bravúrosan megalkották Lovasberényben.

Az egyik fideszes politikus megfogalmazása szerint „tizenkilencre lapot húzott” a magyar kormány, amikor eldöntötte, egyelőre semmiképp sem lesznek megszorítások, Magyarország inkább „szabadságharcot” folytat az IMF-fel szemben. „Életem legnehezebb feladata előtt állok”, mondta május 29-én, miniszterelnökké választása és második kormánya megalakítása napján a Kossuth téren Orbán Viktor. Ez akkor szólam volt. Száz nap múltán valószínűleg már nem az.