szúrófény | 2010. június 29. | 05:43:39
Moderálási alapelvek- komment törölve -
benedek | 2010. június 28. | 18:07:16
Jav:23-án este, és 24-én reggel..
benedek | 2010. június 28. | 18:06:05
andzsin | 2010. június 28. | 08:06:13
'1956 Október 23-án reggel a "Kossuth- Rádióban elvtársaid ugyanezeket mondták.. Azóta ők vannak a történelem szemétdombján, és mai jogi, anyagi, és szellemi örököseik is jó úton haladnak(tok) az ő pöcegödreik felé!
hmhmhm | 2010. június 28. | 09:48:51
"krix | 2010. június 28. | 08:33:53
Egyszer valaki megírhatná már nekem, szegény ostobának,hogy miért biggyesztik oda GYF vezetékneve végére a (i)-t, méghozzá olyan jelentőségteljesen, mintha annyit jelentene, mint a Viktor név Viktátorrá módosítása."
Segítek
Amikor a Kulcsár-ügy kirobbant és több szoci politikus is érintett volt, akkor Kulcsárt lehallgatták, és ott elhangzott, amint Kulcsár azt mondta valakinek, hogy szóljon GyurcsányInak, mert segítenie kellene Szász (a megvert PSZÁF-elnök) lejáratásában és leváltásában.
Gyurcsány amúgy le is váltotta Szászt a PSZÁF átszervezésével (elvileg csak a köztársasági elnök mentheti fel), de erről a leváltásról 2007-ben a Legfelsőbb Bíróság kimondta hogy jogellenes volt.
tavi görény | 2010. június 28. | 09:47:38
Az írás jó, mert gondolatébresztő. Tulajdonképpen a legtöbb rendszerváltásban résztvevő politikusra igaz a megállapítás, miszerint TRAGIKUS POLITIKAI SORSA lett. Sólyom csak egy ezek közül.
Amúgy Sólyom önmaga is okozott sok olyan konfliktust, amit Göncz empátiával, Mádl neutrálissággal áthidalt. Nem volt jó elnök, cseppet sem fájlalom, hogy nem ismétel.
Az utódja azonban sajnos már sértés számomra. Sajnálom kedves jobbosok, ez az ember moral insanty.
krix | 2010. június 28. | 08:37:46
andzsin | 2010. június 28. | 08:06:13
Köszönöm, éppen ezt akartam írni.
És igewn is csőcselék, csőcselék, csőcselék. Ha juditeva szívesen beperelne engem is, emailcímére szívesen elküldöm az adataimat.
krix | 2010. június 28. | 08:33:53
juditeva | 2010. június 28. | 07:37:45
Kedves juditeva!
Egyszer calaki megírhatná már nekem, szegény ostobának,hogy miért biggyesztik oda GYF vezetékneve végére a (i)-t, méghozzá olyan jelentőségteljesen, mintha annyit jelentene, mint a Viktor név Viktátorrá módosítása.
A csőcselékről csak annyit, hogy "aki" szétveri a fővárost, "aki" installációnak kiállított harckocsit lop, "aki" barikádokat emel mások értékeiből (építőanyagok), és teszi mindezt a demokráciában (egy több nyelven beszélő diplomás jogász tanult történelmet, tudja, hogy mi a demokrácia, s mi nem), hát az bizony csőcselék. Mint ahogyan Franciaországban is csőcselék az autókat gyújtó, molotovozó... csőcselék - nincs rá pontosabb szó -, akkor is, ha két-három nyelveket beszélő diákok alkotják.
andzsin | 2010. június 28. | 08:06:13
Kedves "juditeva", több diplomás, több nyelven beszélő jogász-egyetemi tanárként kikérem magamnak, hogy ne lehessen csőcseléknek nevezni azokat, akik szétdúlnak egy országot, kockakövekkel dobálják a rendőröket, kirakatokat zúznak be, hidakat foglalnak el, embereket félemlítenek meg, nemzeti ünnepeket zavarnak meg, tojással dobálják az állam vezetőit.
Képzelje el mi lenne, ha a szeretett Vezért el kezdené a baloldali csőcselék tojással dobálni. Minimum statárium.
Egyébként akinek nem inge, ne vegye magára. A szó nem azokra vonatkozik, akik elmentek valós vagy vélt sérelmeik érdekei védelmében zászlót lobogtatni/tüntetni azon a bizonyos napon. Egyébként a mai napig nem tudom miért mentek oda. Engem valószínűleg azért nem fújtak le és lőtték ki a szemem, mert nem voltam ott. Mindenki tudta, hogy balhé lesz. Azok meg végképp süllyedjenek el, akik a saját gyerekeiket veszélyeztetve mentek el a nagyon is előrelátható botrány ellenére a tüntetésre. Ez olyan eset, mint az augusztus 20-i vihar. A meteorológia egész nap mondta, hogy vihar lesz este. Nem mentem el oda. Előbb gondolkozni kell, aztán cselekedni.
juditeva | 2010. június 28. | 07:42:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
juditeva | 2010. június 28. | 07:37:45
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Pasinszki | 2010. június 28. | 07:06:28
Kedves soelmo! (2010. június 27. | 10:25:45)
Tudom, hogy ez a cikk a Sólyomról szól, de megtenné, hogy valami forrással igazolná is Göncz Árpád ügynökmúltját? Mert én pl. nem tartozom a maga által emlegetett mindenki közé (tehát mégse tudja mindenki). Ahogyan tudomásom szerint az átvilágító bírók sincsenek benne a "mindenki" fogalmában.
szabadságot | 2010. június 28. | 06:43:20
Sólyom László a rendszerváltozás utáni magyar politika egyik legtragikusabb sorsú alakjává válik hamarosan.""""
Ezt, hogyé érted?
Te tudol valamit, ki vele.
Jager László | 2010. június 28. | 01:32:32
Búcsúbeszéd a még meglévő elnöknek.
Nekem nem volt szimpatikus és nem tudtam elfogadni a stílusát. Nagyon önfejű személyként viselkedett.Kritikai észrevételeket nem fogadta el és öntörvényű személyként jelenítette meg magát! Nem vette észre,hogy már nem AB elnök!
Mindezek ellenére ELNÖK volt!!
J.L.
tiszavirág12 | 2010. június 28. | 00:21:44
A Fidesznek jobban kell egy olyan talpnyaló és köpönyegforgató elnök aki a Kádár rendszer egyik prominens vezetöje volt mint egy autonóm személyiség, akinek véleménye is van. Lehet Sólyom a véleményével vitázni, de legalább van neki. Schmitt meg se fog nyikkanni, vele Orbán bármit aláírat. Az meg hogy önálló gondolata, véleménye legyen kizárt dolog. Eddig se volt, miért lenne ezután.
hmhmhm | 2010. június 28. | 00:12:38
Meg is könnyezném a cikket, ha Sólyom ugyanezen hasábokon korábban nem kapott volna hideget-meleget.
teniszke | 2010. június 27. | 23:10:05
A KE-t általában én is csíptem, színes és érdekes, s ami leginkább szimpi volt, kiszámíthatóan elvhű ember volt. Jó, csinált és mondott időnként hülyeségeket is, ez sem vitatható...
Viszont Tóth Á. cikke félreismerhetetlenül a Nagy N. P.-Tóth. Á. tandem szellemi terméke. Eddig a KE-t össze-vissza vádolták, leköpdösték /lehet azt irodalmian is csinálni, ehhez aztán értenek a fiúk), s mivel most a Fidesz az, akik nem szavazzák meg, hát megváltozott a hangnemük vele kapcsolatban. Röhejes, hogy mindössze pont azon dolgokat róják már csak fel neki, amelyeknél ennek a kritikának semmi alapja (csak egy, pl.: alaptalanul taszította őt a hazudozó, gátlástalan morálú Gyurcsány Ferenc, a nagy reformer...). Szerintem nagy zavarban lehetnek a fijúg, s írnak hát össze-vissza egy csomó marhaságot...
papa10 | 2010. június 27. | 22:44:38
Majd a 230 chf lefagyaszja a mosolyt midenkiről.....lesz ez a társaság még olyan mint a megszeppent kisgyerek!
annamari | 2010. június 27. | 22:22:58
ORMÀNY Viktortól mit lehet várni? Sólyom egyébként megérdemli hogy kirugták.Nem MAGYARORSZÀGOT k´pviselte, hanem csak a Fideszt.Dörgölödzö Smirgli Pál szintén Fidesz rajongó. Hát így van a Fidesz demokrácia.
sterneschii | 2010. június 27. | 22:14:47
solyom megèrdemli hogy repül a sàndor palotàbol. ö ....nyalàsbol igyekezett viktor kedvèben jàrni, mint most kiderült eredmèny nèlkül schmitt meg parancsra teszi majd amit tennie kell. schmittet vègül is nem lehet hibàztatni, egy jo katona modjàra teszi majd amit parancsnoka megkövetel.
immortal | 2010. június 27. | 22:03:44
No és tudja már e sólyom úr, hogy milyen színű a magyar nemzeti zászló?
gubaba | 2010. június 27. | 21:51:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Zs.P. | 2010. június 27. | 21:51:01
Dödölle | 2010. június 27. | 12:35:41
Zs.P. | 2010. június 27. | 12:04:46
Ha a szavazólapot az urnába dobás előtt be kell mutatni "illetékes elvtársaknak", akkor az máris nem titkos szavazás...
És kinek kellett bemutatnia a szavazólapot úrnába dobás elött?
És kik voltak az "illetékes elvtársak"?
nemválaszolok | 2010. június 27. | 21:27:45
Nincs itt szó semmiféle Sólyom tragédiáról. A helyzet az, hogy bár Sólyom valóban nem volt teljes mértékben pártatlannak nevezhető - feltételezem megpróbált az lenni, de szakmai kvalitásait tekintve Schmitt Pál ebbéli képességeit messze felülmúlja - mármint ha van Schmittnek szakmai kvalitása a jó helyezkedésen kívül. Nem kétséges, hogy ütötte az MSZP-t - de ezen még én sem csodálkozom, hiszen voltak hibák bőven. A Gyurcsány-beszédet is lehet így is, úgy is magyarázni - kinek szája íze szerint. Egy azonban biztos: Orbán soha nem fogja bevallani, ha valamit elrontott. Nem, még a saját hibáit - amiket most sorra elkövet, még azokat is a Gyurcsány-Bajnai stb. kormányok nyakába fogja varrni. Egy azonban tény: Sólyom legalább vette a fáradtságot és legalább megvizsgálta az előterjesztett törvényjavaslatot alkotmányossági szempontból, és ha az aggályos volt, akkor az Alkotmánybíróság elé terjesztette. NA EZ AZ, AMIT SCHMITT NEM FOG MEGTENNI, MERT Ő EGY BÁB, NEM SZUVERÉN, ÖNÁLLÓ GONDOLKODÁSSAL BÍRÓ EMBER, Ő CSUPÁN EGY BÁB ÉS AZ IS MARAD.
FONTANA | 2010. június 27. | 21:20:57
Ez a cikk még kommentre sem érdemes.
nemválaszolok | 2010. június 27. | 21:19:28
Domhain: Kacsabőr nyilván nem leütésre kapja a bérét, mert akkor éhen is pusztulna, bár a sok másolás révén, megtakarít egy csomó munkát.
lepke ing | 2010. június 27. | 21:15:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lepke ing | 2010. június 27. | 21:09:47
Moderálási alapelvek- komment törölve -
leo21 | 2010. június 27. | 20:40:56
Most olvastam az egyik blogban, hogy kocsobur valami fideszes vezető elemző. Így kell olvasni a kommentjeit.
Mekmörfi | 2010. június 27. | 20:29:58
kocsobur a szokásos gyomroforgató stílusát hozza.
A megkérdezettek harmincvalaháby százaléka fogadná szívesen SP-t.
Ez, figyelembe véve, hogy mára az emberek kb 60-70 %-a e m l é k s z i k úgy, hogy a Fideszre szavazott, csak annyit jelent, hogy a zsebcézár hívei is szokatlanul megosztottak.
Ilyen mélységes csőlátás (képzavar) hogyan engedhető meg egy elemző intézet munkatársától?
Márk, hová tűntél a Nézőpont honlapjáról?
Mekmörfi | 2010. június 27. | 20:22:37
Néhány év múlva Sólyom Lászlót el tudom képzelni egy demokráciát védő civil mozgalom vezetői között.
A demokráciát pedig nem attól fogja félteni, aki majdnem nyíltan konfrontálódott 2006-ban, hanem sokkal inkább attól, akit 2006-tól szintén majdnem nyíltan támogatott.
Domhain | 2010. június 27. | 20:22:32
Hej, Kacsabőr, már megint itt nyomod? Miért nem húzol ki sétálni egyet a zöldbe? Mi késztet arra, hogy vasárnap este - mint a ügyeletes Fidesz szóvivője - közöld itt a nol-on a lebutított nép manipulásának eredményét. Mennyit fizet ezért neked a Fidesz? Leütésre, időre vagy szakmányba kapod a béred?
mitzimacko | 2010. június 27. | 20:18:30
Moderálási alapelvek- komment törölve -
puli | 2010. június 27. | 19:55:36
Tragédia !? Hülyeség néhány szép év a hatalom csúcsán,- a Sándor palotában !
Szép eredmény és dicsőség ez , a megszólítás pedig marad !
Nem , nem ciki ez !
krix | 2010. június 27. | 19:54:52
lenoardo999 | 2010. június 27. | 18:06:13
Mit jelent az: első kézből tudod, hogy Tóth Ákos megrendelésre kamuzik?
Bizonyára nem áll veled szóba sem Tóth Ákos, sem egy potenciális megrendelő. Ti nem ugyanannak a klubnak vagytok a tagjai.
Bár azt állítod, hogy Sólyom kvázi a sameszod volt, ez még nem jelenti, hogy ismered is.
kocsobur | 2010. június 27. | 19:05:32
Hát erről beszélek. Az emberek többsége a Fideszre szavazott, az emberek többsége meg fogja bánni. Nemsokára ti mondjátok, amit én most: az emberek nem ismerik fel az érdekeiket, de az embereknek gyakran nincs igazuk.
dr.w | 2010. június 27. | 19:27:43
http://videa.hu/videok/hirek-politika/az-emberek-embere-fidesz-mob-olimpia-aEoER317fchjQE8V
No comment ... Lehetne, de minek!
Jager László | 2010. június 27. | 19:07:46
Aggódom!
A miniszterelnökünk nem jelentkezik!
Csak nincs valami baj!?
Szíjjártó úr nyilatkozhatna!!
Csak nem abaj van az autóval,vagy a a vezetővel!???
Hogy működjön hétfőn így a kormány!???
J.L.
kocsobur | 2010. június 27. | 19:05:32
A legtöbben Schmitt Pálra szavaznának
* MTI
2010. június 27., vasárnap 17:59
A lakosságnak a legfontosabb, hogy a köztársasági elnök független legyen a kormánytól, de az is, hogy együtt tudjon működni a miniszterelnökkel. A Medián szombaton végzett közvélemény-kutatása szerint a legtöbben Scmitt Pált szeretnék államfőnek, őt követi Sólyom László, majd Balogh András, végül Morvai Krisztina.
Kongat | 2010. június 27. | 18:48:45
Kabaré ahogyan az embereket az orruknál fogva lehet vezetni. (Ugye Goebbels?)
Sólyom László favorizálását és Szili Katalin lejáratását Szekeres Imre szervezte az MSZP fórumán!!!! Ébresztő emberek!!!
Gyurcsány nem véletlenül nevezte Szekerest árulónak egy felsőbb vezetői megbeszélésen, noha Gyurcsány köztudottan nézeteiben ellenséges viszonyban volt Szili Katalinnal.
A belső árulások verték szét az MSZP-t, nem a Fidesz, amely csak aratott az MSZP belharcaiból és árulói munkásságából.
Ugyanez a jelenség zajlott a megyékben, városokban.
Az SZDSZ először befürdette a Fideszt, saját fiatal istápoltjait, aztán szépen az MSZP-t is.
Szóval most az SZDSZ fiatal palántái növekednek, igaz furcsán irányt is váltottak.
Jager László | 2010. június 27. | 18:30:13
Sajnálom! Van aki sakkot ad és végül mattot kap!!
Mondom aki nem tud pókerezni,ne pókerezzen!!
J.L.
horvát marci | 2010. június 27. | 18:21:01
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Toleranciaterror | 2010. június 27. | 18:17:47
greg | 2010. június 27. | 12:06:49
"Sólyom NEM volt magányos.
Elkötelezetten a jobboldal és a szélsőjobboldal elnöke lett, - ők választották meg anno."
Szeretnélek emlékeztetni, hogy sólyom lászló az szdsz-nek köszönheti a megválasztását.
Ők "nem tudtak" megegyezni az mszp-vel az új köztársasági elnök személyéről.
Komikus volt az egész választási procedúra. :)
lenoardo999 | 2010. június 27. | 18:06:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sydney | 2010. június 27. | 17:43:56
Kedves nagyon- és kevésbé okos honfitársaim, "szemetek Ausztráliára vessétek", ahol a minap a miniszterelnök (prime minister) Kevin Rudd átadta a pozícióját a helyettesének, Juliának, aki szeptemberig lesz hivatalban, amikor választások lesznek. Ő első beszédében elnézést kért, hogy nem a választók akaratából került most a miniszterelnöki székbe, de ezzel a húzással meg fogják nyerni a választásokat, mondván, sokkal több nő szavaz majd rájuk, bár a Kevin is egy népszerű, rendkívül kedves politikus, még Schmittnél is plebejusabb. Szerintetek, Orbán mikor fogja átadni a helyét, választások előtt akár Navracsicsnak, akár Semjénnek, (a mi Júliáinknak....)?
lenoardo999 | 2010. június 27. | 17:43:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
ostobácska | 2010. június 27. | 17:35:02
Magyarország közel 10 milliós lakosából csak néhány 100ezren tartoznak azok körébe, akik a kimondatlan is tudják, mit gondol, mit szeretne a másik. Lehet jót akarni, de nem biztos, hogy mindenki megérti. Kell az egyszerű, közvetlen szó és amellett lehet az alkotmányosságot védeni, meg minden egyebet. Ha én lettem volna 2005-ben a k.e jelölt, a Fidesz akcióját visszautasítottam volna és új, törvényes választást kértem volna, valószínű ezzel a gesztussal nyerek és a Zembereket is megnyerem magamnak.
krix | 2010. június 27. | 16:49:06
lenoardo999 | 2010. június 27. | 16:07:37
Aljas kis komment ez, kétségtelen, megest annak vagyunk tanúi, hogy az újságírónak, aki persze sokkal többet kutakodott a témában, mint te, fejét kellene venni, mert felelőssé lett nyilvánvalóan azért, ami itt történik a Kárpát-medencében.
Talán Tóth Ákos nem mindenben felel meg az én, főleg pedig a magát polihisztornak hívő leonardo999 ízlésének, attól még való igaz, hogy a Fidesz másodszor teszi meg története során, hogy trónra emel valakit, aztán letaszajtja. Ebben a második esetben pedig az a tragikus, és az valóban az, hogy Sólyom tűrte a megválasztásával járó nyilvánvalóan törvénytelen cirkuszt, mondhatni lojális volt öt éven át az ellenzéki párttal, most pedig még csak számon sem kérheti, hogy hé, fiúk, nem ezt ígértétek, vagy sugalltátok. Mert jönne rá a válasz, az pedig már a mi tragédiánk, hogy "az úr adta, az úr elvette".
bánáti? | 2010. június 27. | 16:39:59
Azért nem lesz mindegy, ha a törikönyvekben úgy lesz majd, hogy az seprűzte ki Sólyom Lászlót, aki előtte mindent megtett, hogy ő legyen a K.Elnök.
De majd megvígasztalódik, mert azért a jó nyugdíj, a további jó lét, a sok minden más, ami még jár neki élete végéig.
krix | 2010. június 27. | 16:38:31
blaci42 | 2010. június 27. | 13:12:44
"Hogy Schmidt milyen lesz, az pedig a jövő zenéje"
Ugye, ezzel nem azt akarod mondani, hogy még nem tudhatjuk?!
Mert attól, hogy Orbán Viktor mélységesen cinikus az ügyben, neked nem kell feltétlenül.
Nem értem, mi a baj azzal, ha a baloldali kommentelők, mint én, visszasírjuk Sólyom Lászlót. Soha nem szerettem, mert nem hiszem, hogy egy köztársasági elnöknek feladata lenne zsigerből gyűlölni a politikai élet egyik meghatározó pártjának tagjait, hogy köztársasági elnökként megtehetné, hogy a nemzetközi pénzvilág által nagyra becsült Fekete János kezét ellöki, de tény, emberi hiányosságai mellett és azok korlátain belül egyenes volt, többnyire (nem mindig) ragaszkodott elveihez, és önjáró volt, ami most jól jönne. Igazad van, én sem gondoltam, hogy még visszasírom, mert nem gondoltam, hogy lesz még sokkal rosszabb. Sajnos lett. És ez már tény, nem pedig feltételezés.
Virág elvtárs s.k. | 2010. június 27. | 16:28:04
Most akkor kinek a profilja lesz az 50-esen? Eddig Sólyom volt.....
tobias2 | 2010. június 27. | 16:23:38
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lenoardo999 | 2010. június 27. | 16:07:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
jehu | 2010. június 27. | 15:45:39
Sólyom sok mindennek mondható - tragikus hősnek semmiképp.
drkotasz | 2010. június 27. | 15:26:08
Nem tudom sajnálni.
Mindent magának és az őt "használóknak" köszönhet.Soha nem tudott,nem akart saját magán felülemelkedni, szégyenletes amit a magyar gárda alapítása kapcsán művelt,konok,makacs az ostobaságig meggyőzhetetlen ember.
Egyáltalán nem rendelkezik, soha nem is rendelkezett államfői kvalitásokkal. /De elhitte magáról, hogy mégis./
Már csak akkor nem akart Orbánékhoz igazodni, amikor kiderült, hogy nem kell tovább.
Ennyi volt!
/Nincs ebben a k. országban egy államférfi?/
staropramen | 2010. június 27. | 14:53:22
Hol itt a tragédia?
Szégyenteljes megválasztás, majd menesztés az első adódó alkalommal.
Ennyi és nem több.
Dödölle | 2010. június 27. | 14:24:24
benedek | 2010. június 27. | 13:14:42
Miből gondolod, hogy én ideges vagyok ? Különben is, ideges ember nincs, csak... Nézd csak meg a hozzászólásodat... Egyszerűen hülyeség, mert nincs benne egy értelmes mondat. Úgyhogy Te - szerintem - szánalomra méltó vagy...
Altuntegin | 2010. június 27. | 14:21:00
"Fidesz bérencezte Sólyom Lászlót, most hirtelen mártírt csinál belőle." Igaz ugyan, hogy nem kell mártírrá "avatni" (amúgy nem hiszem, hogy ő annak érezné magát), de sajnálni lehet, hisz méltó volt a feladat elvégzésére. Persze követett el hibákat, de ne felejtsük el, hogy senki nem tökéletes. Számtalanszor megmutatta, hogy egyenes és következetes államfő. És valóban nem az előző kormány állította (tehát nem tetszett neki).Ezzel szemben, a mostani kormány egy csinovnyikot kíván az állam élére állítani. Hát ezért én igenis sajnálom, őt is és az országot is.
Amúgy azért mert valakit bírálnak, majd elismerik tetteit nem olyan köpönyegfordítás, mint "földre csuhások", majd néhány évtized múlva a megnyert hatalmat Isten nevével legitimálni.
hunnia1234 | 2010. június 27. | 13:59:51
blaci42 | 2010. június 27. | 13:12:44
100%-ig egyet értek mindenben, főleg az álszent "sajnálkozással".
Sajnálom, hogy Sólyom megy, de ez nem tragédia. Ha egy egyszerű munkás vagyok, és elvesztem az állásomat, egy évig nincs munkám, és a családom szegénységbe sodrodik, az tragédia.
lorid | 2010. június 27. | 13:52:14
sydney..."Gyanítom, lenézte és irigyelte Gyurcsányt, aki sokkal mélyebbről jőve nagyon nagy utat megtéve lett kormányfő és mondta el híres-hírhedt, de az igazságot először kimondó beszédét, rossz helyen és rossz (buta) emberek előtt. Sólyomnak -ha karakán- akkor azonnal meg kellett volna szólalnia..." stb. gyakran használják, ritkán találóan, de most kedvem van nekem is: " már nehogy a nyúl vigye a puskát!!!" most már a gyurcsány beszéd (és tartalma) következményeit is a sólyom nyakába varrnák??? irigyli gyurcsányt?????? mi van??? na jó. erről ennyit.
sólyom ambíciózus, néha túlgondolkodásos (a túlmozgásos mintájára) de igazi kaliber volt. hülyeség leváltani. de amint tudjuk, a hülyeség nem akadály.
adamant | 2010. június 27. | 13:51:46
Sajnos nem volt lehetöségem a hsz-okat végigolvasni, ezért ha valakivel analógot írnék, bocs!
Úgy tünik most, hogy a NSZ / NOL amely éveken keresztül piszkálta, Fidesz bérencezte Sólyom Lászlót, most hirtelen mártírt csinál belöle.
Erre egyetlen magyarázatot látok: mivel Sólyom megválasztásában és most nem újraválasztásában is a FIDESZ müködött/müködik közre, egyszerüen megpróbálnak éket verni a Fidesz szimpatizánsok pro Sólyom és pro Schmitt tagjai közé, azzal hogy Sólyomból az új, nemzeti "áldozatot" faragják.
Kormányok jönnek, mennek, KE-k is jönnek mennek.
Ez az élet rendje. Ettöl Sólyom L´szló maradhat az aki volt, egy korrekt írástudó.
És Schmitt Pál is lehet egy korrekt államelnök.
Várjuk ki mit és hogyan végzi a munkáját.
Jager László | 2010. június 27. | 13:22:30
És most jön Orbán ámokfutása!?
Embereinket a megfelelő helyre!!!
Nincs vita!
Így akarom!!
Hát az ember esze megáll!!
Mondjuk MEGÁLLLLLLLL!
J.L.
benedek | 2010. június 27. | 13:14:42
Dödölle | 2010. június 27. | 12:00:52
Már az is öröm, - hogy ti ilyen idegesek vagytok! Ideje elkezdenetek aggódni, - de nem értem, értünk, vagy a Fideszért.. meg nem is Sólyomért.. Így kicsit nevetségesek vagytok , - azonfelül, hogy szánalomra sem méltók!
blaci42 | 2010. június 27. | 13:12:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
benedek | 2010. június 27. | 13:10:53
vasmunkás | 2010. június 27. | 13:08:01
Próbálkozz a "vasmunkával" - ez neked nem megy! Persze, lehet, hogy arra is alkalmatlan voltál, - azért álltál pártmunkásnak?!
vasmunkás | 2010. június 27. | 13:08:01
Jó napot! A T.Kocsbur kommentezőtárs kifogásolta hogy most azok védik a T.SOLYMOT akik eddig bírálták!....T.Kocsbur kommentezőtárs biztosíthatom T.MAGÁT,,hogy speciel én most is úgy utálom a T.SOLYMOT mint öt éve,csak tetszik tudni kérem tisztelettel azt az embert akik még soha nem hazudott azt még nála is jobban utálom!/utáljuk/....egyébként megérdemli a sorsát pontosan ugyanolyan gusztustalan módon teszik lapátra amilyen gusztustalan módon megválasztották....hiába nyalta a seggüket a T.BARANYA MEGYEI ELSŐ TITKÁR VEJE-ként!....Az országot elönti az árvíz,házak százai egész emberi életek munkái dőlnek romokba az ország miniszterelnöke meg Bulgáriából levelezget onnan utasitja kommiszárjait utána meg a FOCI VB döntöjére utazik mint anno 98-ban Párizsba!.....de amikor a T.MEDGYESSY ÚR Kubában nyaralt nagyon tépték a szájukat a T.NYILIKÓ ELVTÁRSAK!
vitriol | 2010. június 27. | 12:38:32
Moderálási alapelvek- komment törölve -
citic | 2010. június 27. | 12:38:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
SaintJust | 2010. június 27. | 12:37:45
Az utosó mondat fele lemaradt: Ezért is kell mennie.
SaintJust | 2010. június 27. | 12:36:45
Ez jó cikk, nagyon sok ponton egyetértek TÁ-al. Ami kevésbé tetszik, az a kicsit erőltetett pszichológizáló vonal (Sólyom tragédiája, mit érezhet Sólyom, fog e békét találni önmagában, stb.), de ezt tekintsük a szerző írói munkássága részének. Az újságírók is olyanok, mint a kommentelők, mindenféle vélt, vagy valós tulajdonsággal ruházzák fel a közszereplőkkel, természetesen ezek előjelét, jellegét mindig befolyásolja a felruházó pártszimpátiája és ennek megfelelően imádják, vagy utálják (esetleg mindkettőt egyidőben ). Engem speciel nem érdekel, hogy Sólyom hogyan fogja feldolgozni magánemberként, ha nem választják újra. Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen elnök volt. Szerintem egyike volt annak a két elnöknek, akiknek saját karaktere, tudatos, elvi alapokon nyugvó elnöki stílusa volt. (A másik természetesen Göncz volt, még ha nagyobb különbséget két ember között elképzelni is nehéz). Sólyom pontosan azt tette, amit ígért, megmutatta a korlátozott elnöki hatáskör lehetőségeit, őrködött az alkotmány felett és miután éppen ennek szelleme szerint senkinek sem kellett beszámolni a cselekedeteiről, nem is tett ilyet. Cselekedeteit ezért állandó felhorkanások kísérték mindkét politikai oldal részéről, attól függőn, hogy éppen kinek a tyúkszemére lépet az adott aktuálpolitikai pillanatban. Néhány év távlatból majd lehet elemezni, hogy amit tett, annak mely része volt maradandó és mik voltak a tévedései, de azon nem lehet vita, hogy nagy formátumú politikus (volt). Ezért is kell me
gope | 2010. június 27. | 12:36:44
kocsobur
Tudhatnád, hogy minden viszonylagos.
Azok a sírók, akik annak idején a jobboldalisága miatt bírálták, most elkötelezettségét sírják vissza.
Elkötelezettségét az általa igaznak vélt dolog iránt.
Mivel S.P. már hűségnyilatkozatot tett a Fidesz által beterjesztésre kerülő törvényjavaslatok feltétel nélküli támogatására, az ellen oldal az un. alkotmányos kontrollt hiányolja.
Nekem, aki már éltem, amikor az egypárt rendszer létrejött, nem lesz nehéz készülő alkotmányos Fidesz diktatúra intézkedései közül kiválogatni az antidemokratikusokat. Akkor jön az oszt jónapot és sok kocsoburi idézet, amíg az új sajtótörvény értelmében ezt a fórumot be nem tiltják.
Dödölle | 2010. június 27. | 12:35:41
Zs.P. | 2010. június 27. | 12:04:46
Ha a szavazólapot az urnába dobás előtt be kell mutatni "illetékes elvtársaknak", akkor az máris nem titkos szavazás...
Jager László | 2010. június 27. | 12:27:41
És most jöhet a 100 tagú cigányzenekar titeket ünnepelni!
Szerintem élvezetes lesz a zene!!
Hallgassátok szeretettel!!
J.L.
h.genoveva | 2010. június 27. | 12:25:20
Egyáltalán nem látom tragikusnak Sólyom László helyzetét. Öt évig államelnök volt, megpróbált pártsemleges maradni.,bár ez nem mindig sikerült neki 100%-an. A rendszerváltás utáni szereplése példamutató.
Ami tragikus, az szerintem inkább Schmitt Pál jelölése. Ez a köpönyegforgató alak már minden volt, csak akasztott ember nem. Olyan mint Draskovics. Hányingert kap tőle az ember.
A komikus pedig az, hogy a balliberálisok eddig csak szidták, most viszont mennybe emelik. Csak hogy a szó ne stimmeljen.
autopia | 2010. június 27. | 12:20:24
En minden szemelyes hibaja ellenere Solyom Laszlot minden idök egyik legjobb es legbecsületesebb magyar politikusanak tartom.
A köztarsasagi elnökök között vitathatatlanul a legjobbnak.
Sajnalom, hogy a FIDESz odaig süllyedt, hogy egy partembert jelöl a helyere.
Es innen mar mindegy, hogy S
azt a partkatonat hogy hivjak. Ezt a 2/3 birtokaban valoszinüleg de jure megteheti, de szerintem teljesen az alkotmany szelleme ellen van. Ez gyavasagot is tükröz: melto ellenfellel nem mernek kiallni, ha a KE partnerük az alkotmany miatt nem is lehet.
A cikket nagyon aljasnak tartom, de ezt nincs is kedvem reszletezni.
greg | 2010. június 27. | 12:14:07
És miért a cím ?
" Tragédiája " ? És miért nem tragikomédiája ?
És miért ez a manipulálás, még le sem váltotta az elnököt az őt jelölő jobboldal, - elég szégyen, hogy baloldali parlamenti többséggel megválaszthatták, - és máris szentté avatná - a baloldal ????
Rá Dios | 2010. június 27. | 12:07:44
A saját intelligencia hiányát csak ideig-óráig lehet másokénak tagadásával leplezni.
Feloldás: Ha a Fidesz hozzáértő, belátó és nagyvonalú lenne, azaz megérdemelten akarna sokáig hatalmon lenni, akkor most Solyóm Lászlót a helyén hagyta volna.
Persze ki-ki a saját logikája, lelke tanácsát követi.
greg | 2010. június 27. | 12:06:49
Sajnálatos és elgondolkodtató, hogy a NOL csak ezt az egy " magányos " képet tudja behozni minden egyes Sólyomról írt cikkhez.
Sólyom NEM volt magányos.
Elkötelezetten a jobboldal és a szélsőjobboldal elnöke lett, - ők választották meg anno, eléggé dicstelenül, s most ők teszik odább, de csak úgy, ahogy megérdemli.
Zs.P. | 2010. június 27. | 12:04:46
sydney | 2010. június 27. | 11:24:10
"Sólyom megválasztása azért alkotmányellenes, mert gyakorlatilag nyílt szavazással történt."
Elárulnád, hogy mi volt nyilt annál a szavazásnál?
De az tény, hogy Gyurcsány ott rohangált az úrna körül, és az tényleg törvényellenes volt.
Dödölle | 2010. június 27. | 12:00:52
benedek | 2010. június 27. | 11:57:39
Ahogy Csutitörpöt ismerem, előbb marad abba a röhöghetnéked, mint sejtenéd...
Ramana | 2010. június 27. | 11:57:57
Valóban bénák ezek a Fideszesek. Ekkora politikailag magas labdát nem lecsapni!!!
A ballib holdudvar hetek óta itt mószerolja a Fideszt, hogy miért nem Sólyom Lászlót választja újabb 5 évre. Hát lehetett volna a Fidesznek nagyobb égés, mint hogy Sólyom László jelölése mellé odaáll az LMP-n kívül az MSZP is?? Vajon miért is nem?? Ekkora politikai analfabéták?? Vagy nekik se jött be a nagy politikai egyensúly és fék szerep?? Magas labda...
benedek | 2010. június 27. | 11:57:39
Dödölle | 2010. június 27. | 11:54:32
Röhögni ,- mint most is - rajtatok! Ugyanis sohasem volt és lesz igazatok!
benedek | 2010. június 27. | 11:55:58
Jager László | 2010. június 27. | 11:25:15
Nem fogjátok "kiheverni"! Az elmúlás nem kiheverhető...
Dödölle | 2010. június 27. | 11:54:32
benedek | 2010. június 27. | 11:52:52
Sírni fogsz néhány hónap múlva, mikor beigazolódik Syney igaza, vagy zokogni ?....
benedek | 2010. június 27. | 11:52:52
sydney
"az elfogultság, ha történetesen Gyurcsányt többre tartom, mint teszem azt a mostani kormányfőt?"
Nem barátom, az nem "elfogultság, hanem "ostobaság"!
d.a.angela | 2010. június 27. | 11:46:49
mojszejew | 2010. június 27. | 11:17:32
A többi is ugyanígy távozott, sőt más országokban is ugyanígy csinálják, Választanak egy másikat. Szerintem ezt az emberek többsége nem érzi tragédiának. Az elnökökis általában politikailag valamilyen érzelműek, ezt nem is lehet kiiktatni a köznapi életéből, de lehet azért valamennyire semlegesnek lenni a munkában. Szerintem neki sikerült. De a másik oldal így is támadni fogja, és ha az egyik pártnak épp nem kedvez, akkor az nyilván nem fog tetszeni a pártnak. Minden politikus életében "folyik " a történelem, mindekinek más helyzetbe kell megállnia a helyét. Nekünk most ez jutott. Dem a politikusok olyan szerencsés helyzeben vannak, hogy bizonyos dolgokat tudnak befolyásolni, de nem mindet.
Jager László | 2010. június 27. | 11:25:15
Tragédia-Komédia!
Szinházi müfaj de ez a mai politikára is jellemző!!
Most már jöhet a 3 csapás!!!
Ez a magyar népmüvészet orbáni színvonala!!
Majd kiheverjük, mint a mohácsi vészt!
J.L.!
sydney | 2010. június 27. | 11:24:10
"Dante" - az elfogultság, ha történetesen Gyurcsányt többre tartom, mint teszem azt a mostani kormányfőt? Még az is lehet -bár igazam lenne ebben- hogy 4 év múlva mea culpáznom kell, de az egy egész országnak lenne jobb. Félek, hogy nem ez lesz, hanem ti fogtok rájönni, hogy tévedtetek. Ha valami és valaki elfogult, az a "Gyurcsány egy bűnöző, népirtó, hazug, álszent terrorista volt a miniszterelnöki poszton" vélemény, és aki írta - az pedig te voltál. Sólyom megválasztása azért alkotmányellenes, mert gyakorlatilag nyílt szavazással történt. Most már könnyen visszaküldte a Fidesz törvényeit.....Érdekes, hogy nektek Schmitt nem "kommunista" - mert a tiétek, bár kommunista összesen 2 "db" volt nálunk, szerintem Ságvári Endre, Nádas szerint Kádár János, ahhoz képest érdekes még 20 év után is "kommunizmus"ról beszélni. Az elmebajjal igazad van, hiszen 47 éve élhetnék demokráciában (Ausztriától-Ausztráliáig) és még mindig itt vagyok köztetek.......
mojszejew | 2010. június 27. | 11:17:32
d.a.angela Igazat ir tömören és jól megfogalmazva Köztársasági Elnök jön lát próbál gyözködni és megy vagy repül! Ezzel nem az Elnök nevére céloztam, hanem arra, bizott a Fideszben mindig reprezentált, mert ez volt a dolga élhetett egy jó 5 évet a gyönyörű Sándor Palotába, de gondolom illetve tudom már nem panellbe megy lakni ez után, pedig ezt is meg kellene tapasztalni, de Ő már nem fogja. Nem is lenne vele szemben tisztességes, kár volt egy ilyen tanult embernek igy távozni a posztjáról.
d.a.angela | 2010. június 27. | 10:56:20
Nem tetszenek az ilyen tipusú cikkek. Olyan érzelmi manipulációs jó sok depresszió közvetítésével. Olyan mintha Sólyom helyett valamiféle megbánást tanusítana....de az író nem Sólyom. Az élet nem ilyen, ha Sólyom tett valamit, azért tette, mert arról meg volt győződve, hogy így helyes, nem hiszem, hogy most önmarcangolást végezne, vagy tragédiának érezné az életét. Mint ahopgy én sem veszem tragédiábnak, hogy most más lesz helyette. Ennek ez a rendje. A többi is jött és ment. Amúgy meg elgondolkoztató, hogy az mszp-ek, sem a fideszesek nem elégedettek vele, de ugyanakkor nagy hibákat senki nem tud felróni neki. Szerintem elvégezte a dolgát, szerintem nem is rosszul. Nem az ő feladata volt az országot irányítni, az a parlamenté. Ami rá tartozott, azt megtette a legjobb tudása és hite szerint. Semmi tragédiát nem látok az életében, szerintem ő sem...mert nem mondta.:)
molgeza | 2010. június 27. | 10:54:47
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kocsobur | 2010. június 27. | 10:52:17
2010-06-24 Sólyom: Nyolc évig taposták a demokráciát
„A kétharmados többség benne van a rendszerben, elő is fordult már. A mai parlamenti többség szándékairól a nyilatkozatok alapján keveset tudhatunk, az aggódó hangok némelyike pedig hiteltelen. Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták” – mondta Sólyom László a Heti Válasznak adott interjúban.
kocsobur | 2010. június 27. | 10:48:53
Katalina ("Tetszik nekem, hogy azok méltatják most, akik alázták, gyalázták amíg hatalmon voltak.")
No igen..:) Évekig intézményesen gyalázták(lásd "szanyizás", "gerőandrásozás"), kárörvedve röhögtek mikor megtagadták tőle a belépést Szlovákiába...
most meg "bezzeggyerek" lett...:)
mojszejew | 2010. június 27. | 10:47:43
Ez nem kommentár ez egy sima hozzászólás, "Dante" mit gondol ezt amit irt, nem becsületsértésnek hivják. Van akit birunk és van akit nem. Azért vagyunk emberek? hogy ha van agyunk gondolkozzunk. Hogy jön Ön ahhoz, hogy ilyen mocskolódó szöveget leir és gondolom még büszke is magára. No most itt van O.Viktor lehet gyalázni hazugozni pocskondiázni, mert most Ő a Miniszter Elnök.Idáig midenért, még az időjárás alakulásáért is Gyurcsány Ferenc volt a "hibás" az árvizért ki is? A beigért munkahelyekből elbocsajtások lettek nem is kevés vezető "repült" és még mennyi fog.DANTE MAGA A POKOLBA ÉL? Mert mi már lassan ott.
kocsobur | 2010. június 27. | 10:46:52
Re#Toleranciaterror ("Hány képviselője is van a facebooknak az Országgyűlésben?")
Mint az szdsz-nek..:P
Katalina | 2010. június 27. | 10:45:31
Tetszik nekem, hogy azok méltatják most, akik alázták, gyalázták amíg hatalmon voltak.
Minorkavidor | 2010. június 27. | 10:44:36
Dante | 2010. június 27. | 10:06:55
Engem különösen az alkotmánybírák választásának szóló törvény modósításának enyhe kezelése lepett meg, hiszen ő valamikor a testület elnöke is volt. Azt gondoltam, hogy megy az AB elé! Nem ment, a fidesz nem is mulasztotta el kijelenteni, hogy a KE nem tartja alkotmányellenesnek a modósítást! Bezzeg, ha ezt Gyurcsány csinálta volna!. Mégis mire gondolt Solyóm? Arra, hogy Orbán méltányolja a gesztust. Pedig tisztában kellett volna lennie abban, hogy a hála Orbán szerint sem politikai kategória? Vagy csak Solyóm kettős mércével mér?
Dödölle | 2010. június 27. | 10:40:37
A Cikkírónak: Nem tudom, áldás-e, vagy átok, ha az ember mások érzéseit, gondolatait ki tudja találni, mint Ön Sólyoméit...
Mikszáthról szóló történet, hogy amikor elkészült Különös házasság című műve, egy lelkes újságíró - mélylélektani képességek birtokában - megkérdezte tőle, hogy a könyvvel a dzsentri - világ bukását akarta-e megmutatni ?
Mikszáth válasza:
- Akarta a nyavalya...
Nos, ennyit a mélylélektanról....
Toleranciaterror | 2010. június 27. | 10:38:39
math | 2010. június 27. | 09:59:06
"http://www.facebook ..."
Hány képviselője is van a facebooknak az Országgyűlésben?
NULLA.
LOL
Minorkavidor | 2010. június 27. | 10:38:01
Dante | 2010. június 27. | 10:06:55
". A Fidesszel szemben nem volt gyáva(most is visszaküldta nekik a törvényeiket, ami nem tettszett neki), és nem kötekedett a Gyurcsányékkal, hanem a mérleg nyelvét próbálta a normális emberek felé visszalendíten"
Emlékszel arra, hogy 2006-ban mennyire fel volt háborodva azon, hogy Gyurcsány mást tett, mint amit a kampányban igért? Volt ilyen felháborodás most? NEM!
A kormánytisztviselői törvényt és az alkotmánybírók megválasztásáról szoló törvény modósítását csak visszaküldte megfontolásra. Gyurcsány-kormány esetében az Alkotmánybírósághoz küldte volna őket! Mivel az alkotmánybírák július közepén mennek szabira, ősz előtt nincs döntés, ezzel hónapokra megakasztotta volna a törvénykezési dömpinget.
Dödölle | 2010. június 27. | 10:34:23
benedek | 2010. június 27. | 09:57:34
"...Nem akkora ember, hogy bármit is "felülről nézhessen", ..."
Igenis, nézheti felülről ! A Sólyom lételeme a szárnyalás... És hamarosan repülni is fog...
Toleranciaterror | 2010. június 27. | 10:32:32
Mekkora tragédia.
Havi másfél millás nyugdíj.
Én is szeretnék ilyen tragédiát átélni. :)
kocsobur | 2010. június 27. | 10:30:06
Re#soelmo ("Mindenki tudja, hogy Gönz ügynök volt....")
Fogalmazzunk a tényeknek megfelelően: valamiért az SZDSZ megakadályozta
a teljes átvilágitását...
tusa | 2010. június 27. | 10:28:54
A lényeg:
"A szeme előtt dől össze, amit alkotott, és azok döntik majd össze, akikért valójában alkotta."
zemberek | 2010. június 27. | 10:26:35
Nagyon jó a cikk, különösen Paul Lendvai észrevételei. Ha az Elnök Úr ugyan olyan kritikus lett volna az a Fidesszel szemben is, akkor tett volna legtöbbet a demokrácia védelmében. Amilyen csúfos volt a megválasztása, ezt követően nincs min csodálkozni.
soelmo | 2010. június 27. | 10:25:45
pasinszky,
Mindenki tudja, hogy Gönz ügynök volt....úgy is viselkedett, szolgálta a tartóit. Megértem hogy szimpatizáltál vele, de ez téged is minősít
soelmo | 2010. június 27. | 10:19:46
Ha a fidesz úri paszióból újraválasztotta volna? Arra is lenne egy ilyen bombasztikus reagálás....Nem kellene az olvasót az újságírás szintje alá képzelni, mert félelmetesen műveletlenek, ostobák a sajtó munkatársai...
soelmo | 2010. június 27. | 10:17:52
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Dante | 2010. június 27. | 10:06:55
Medvével tökéletesen egyetértek!
sydney!
Te néh visszaolvasod, amit írsz? Mert állandóan süt belőled az elfogultság! Állítom életedben nem írtál még hozzászólást, ami objektív lett volna, mégis folyamatosan azt állítod be hogy neked mekkora igazad van.
1. Kérlek idézd az Alkotmányból azt a passzust, ami miatt Sólyom László államfővé választása Alkotmányellenes!
2. A Fidesszel szemben nem volt gyáva(most is visszaküldta nekik a törvényeiket, ami nem tettszett neki), és nem kötekedett a Gyurcsányékkal, hanem a mérleg nyelvét próbálta a normális emberek felé visszalendíteni, ugyanis te abból az abszurdumból indulsz ki, hogy Gyurcsány csak egy más gondolkodású ember volt, mint a Fidesz, nos nem...Gyurcsány egy bűnöző, népirtó, hazug, rabló, álszent terrorista volt a miniszterelnöki poszton. Sólyom gyáva volt, mert el kellett volna küldenie a francba, nem kéregetni őt"hogy vonja le a következtetéseket".
3. "Igazságbeszéd". Ehhez mondani sem kell semmit. Jellemzi a morális és erkölcsi szintedet.
4. Az utolsó mondat még ennél is rosszabb. Elmebajra utal.
benedek | 2010. június 27. | 10:02:52
math | 2010. június 27. | 09:59:06
Szerencsére(?) vagy inkább a rend helyreállásának jele, - ebben nektek sokáig semmiféle kompetenciátok nincs és nem lesz! Csuti!
math | 2010. június 27. | 09:59:06
Ne Schmitt Pál legyen a Magyar Köztársaság elnöke!
http://www.facebook.com/pages/Nem-akarjuk-hogy-a-Fidesz-megtudja-minden-blogger-nevet/137502879594117#!/pages/Ne-Schmitt-Pal-legyen-a-Magyar-Koztarsasag-elnoke/137739012908057?ref=ts
benedek | 2010. június 27. | 09:57:34
Nem akkora ember, hogy bármit is "felülről nézhessen", - legnagyobb tragédiája az, hogy végül azok "hullatnak krokodilkönnyeket" utánna, - akik az ellenségei voltak!
Ebben, - de csak ebben - Nagy Imre "örököse", aki jövőtlátóan nyilatkozott arról,- mennyire nem kívánja, hogy majdan gyilkosai mondjanak gyászbeszédeket fölötte...
mizar | 2010. június 27. | 09:54:28
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Theofil atya | 2010. június 27. | 09:52:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tarski | 2010. június 27. | 09:45:41
Kitűnő írás! Gratulálok!
Tarski.
barrakuda | 2010. június 27. | 09:42:26
A köztársasági elnöki poszt,ameddig Göncz Árpád a ZSINÓRMÉRCE számomra teljesen felesleges intézmény.Sok hasznát nemigen láttuk eddig-nem volt képes a ROMBOLÁSNAK GÁTAT VETNI-Árpi bácsi nem is akart,hiszen az SZDSZ bábja volt.
Sólyom László az SZDSZ zsarnokságából és a FIDESZ kegyelméből lett államfő-most a kormánypártszövetség: "elbocsájtja a MÓR-t.
Külön mulatságos ahogy az SZDSZ utódpártja az ifjú rabmadarak kellő aláírásszám hiányában jelölték-igazi SZDSZ-es húzás...
Pasinszki | 2010. június 27. | 09:40:01
Gönz Árpád után nehéz jó államfőnek lenni Magyarországon. Sólyom László meg sem kísérelte, hogy az legyen, ám alighanem vissza fogjuk még őt is sírni, ha tényleg Schmitt Pálnak fogják az utódját hívni.
kocsobur | 2010. június 27. | 09:35:55
"Sólyom László a rendszerváltozás utáni magyar politika egyik legtragikusabb sorsú alakjává válik hamarosan. Ő ezt egy darabig talán nem így fogja megélni"
Ő sem.Más sem.
A Fidesznek köszönhetően öt évig egyedülálló lehetőséghez jutott.
Soha nem lehetett volna köztársasági elnök-
-ha a túl "nemzeti" Szilit a böszme-kuncze nem vezette volna szándékosan a falnak.
-ha Áder meg nem akadályozza a dávid ibolya -féle "vakondokok" akcióját.
Matyi bácsi | 2010. június 27. | 09:31:36
Sidney! Tökéletesen igazadvan. Ehez nincs is mit hozzá tenni.
sydney | 2010. június 26. | 22:52:38
Szilinél nyilván klasszissal jobb, okosabb, tehetségesebb ember Sólyom. De a megválasztásának megalázó, alkotmányellenes volta már eleve azt engedte feltételezni, hogy ugyanilyen megalázó módon távolítják el, nem is az ellenfelei, hanem a "sajátjai". Egyértelműen gyáva volt a Fidesszel szemben (cigány gyilkosságok, gárda, antiszemita és meleg-ellenes rasszista megnyilvánulások esetében) és krakéler, kötekedő a másik oldallal szemben. Gyanítom, lenézte és irigyelte Gyurcsányt, aki sokkal mélyebbről jőve nagyon nagy utat megtéve lett kormányfő és mondta el híres-hírhedt, de az igazságot először kimondó beszédét, rossz helyen és rossz (buta) emberek előtt. Sólyomnak -ha karakán- akkor azonnal meg kellett volna szólalnia és azt mondani: "Gyurcsánynak tökéletesen igaza van a beszéd tartalmában, de ezt a Parlamentben kellett volna elmondania" Ennyi.
Pakabubi | 2010. június 26. | 17:50:46
Moderálási alapelvek- komment törölve -
medve1942 | 2010. június 26. | 09:01:18
Ha rajtam állna, beprogramoznám a hazai számítógépeket úgy, hogy azonnal álljanak le, ha valaki lepötyögi a c-s-ő-c-s-e-l-é-k betűsort. Megérné a fáradságot.
Az MSZP meg jobban tette volna, ha most is Szilit jelöli. Esetleg azt a benyomást keltené, hogy olykor azt gondolja, amit mond. Annyira alkalmas most is Szili, mint öt éve, és úgysem választják meg az MSZP jelöltjét.
|