A tisztességes minimum

Minden nem adható, de vajon megkapnak-e mindent a rákbetegek abból, ami gazdaságilag megengedhető? Kinek jár, s kinek nem a leghatékonyabb kezelés ma Magyarországon, ki dönt és szab határt, s milyen alapon?

Simonovits András
Simonovits András

Bodoky György
Bodoky György

Az eutanáziáról régóta nyilvános vita folyik, a gyógyuláshoz való jogról egyelőre nem beszélünk. Miközben az Európai Unió országai közül Magyarországon hal meg a legtöbb daganatos beteg, évente mintegy 33 ezer, naponta kilencven embert veszítünk el a betegségben és évente 75 ezer új megbetegedést diagnosztizálunk. Mégsem kerül a nyilvánosság elé, hogy betegek sora nem juthat a megfelelő kezeléshez - festi le a képet Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológusok Társaságának elnöke az orvos szemével. A szervezet konferenciát rendezett, ahol arra kerestek választ, hogy a hozzáférés a betegek számára meghatározható-e? Kötelesség-e kimondani, kinek járhat, járjon ma elsősorban a gyógyító kezelés, ebben pedig hol a politika, illetve a döntéshozók felelőssége? S adható-e lehetőség a költségvetés által nem biztosítható gyógyítás megvásárlására? Ami ugyanis szerinte tény: nő a szakadék az orvostudomány és a napi kezelési lehetőségek között, lényegesen rosszabb ma a rákbetegek hozzáférése a legkorszerűbb terápiákhoz, mint tíz évvel ezelőtt. Nagyobb a lemaradásunk Európa többi országához képest, rosszabb az egészségügyi állapotunk, mint azt a gazdasági helyzetünk indokolná. Az egészségügyre fordított kiadásainkat is lehetne hatékonyabban használni, még ha a mostani forrásoknál több adhatna csak igazi megoldást.

Kezelés a Szent László Kórházban
Kezelés a Szent László Kórházban

Bodoky György szerint az elmúlt évtizedekben robbanásszerű fejlődés történt a terápiás szerek számában, hatékonyságában, még inkább azok árában. Az orvosoknak pedig azzal kell szembesülniük, hogy szelektálni kénytelenek a betegek között. - Európa többi országára is igaz ugyan a tény, hogy a korszerű ellátás költségessége meghaladja adott ország gazdasági teherbíró képességét. Nálunk azonban, míg a biztosító kiadása nyolcszorosára nőtt, a terápiák ára ötszázszorosára - mondja a professzor, aki szerint nyilvánosan be kell ismerni, hogy ma léteznek súlyos egyenlőtlenségek. S azt is, hogy nincs jogunk elhallgatni, ha vannak gyógyulási alternatívák. Ahogy dönteni kell abban is, adunk-e lehetőséget arra, hogy a betegek megvegyék, amit a költségvetés nem biztosít.

A közgazdász szerint a kérdés egy bonyolult gazdasági-politikai-erkölcsi játszma, a cél viszont egészen egyszerű: a költségvetési korlátok mellett a lehető legnagyobb hasznot elérni. Simonovits András, az ELTE Közgazdaság-tudományi Intézetének tanára szerint a közgazdaságtan segíthet abban, hogy kiderüljön: milyen egészségügyi ellátást érdemes finanszírozni, kinek és milyen áron, persze, ha segítségül is hívják.

- Egyszerűen dönthetünk abban, lecseréljük-e az autónkat, gyógyíttassuk-e sok-sok pénzért a macskánkat, reálisan belátható, mi az, ami nekünk megéri. Bonyolultabb kérdés azt meghatározni, mekkora az emberi élet értéke, mennyi az, ami a társadalomnak, vagy az egyénnek megéri - mondta a közgazdász, aki különböző modellekkel próbálja érzékeltetni a szempontokat. - Egy meghatározott pénzértéket rendelhetünk, az élet értékét. Ez alapján kellene egy orvosnak eldöntenie, hogy érdemes-e adott egészségügyi kezelésben részesíteni az illetőt vagy sem: ha a kezelés költsége kisebb, mint az állapotváltozásból következő értéknövekedés, akkor kezelni kell, ha nagyobb, akkor nem kell kezelni. Miközben nincs mód az értékelésre.

- Két elméleti szélsőség között kell egyensúlyozni, vagyis az emberi élet mindent megér, illetve annyit ér, amenynyi a csereértéke, azaz amennyiből helyettesíteni lehet. Az emberi életnek nincs közgazdasági értéke, mint a használt autónak vagy a rabszolgának, de van ésszerű egészségügyi gazdálkodás - mondja Simonovits András, miközben szempontokat sorol, amelyek segíthetnek a döntésben. Így például nem mindegy, hogy úgy hosszabbít-e a kiadás emberéleteket, hogy az élet minősége vagy a szolgálati idő hossza semmit sem javul. Szerinte ugyan nincs olyan szám, vagy számítási módszer, amely megmondaná, hogy ki az, akit meg kell menteni és ki az, akit nem.

- Egyaránt vállalhatatlan, hogy idő előtt meghalni hagyjunk egyes embereket azért, hogy mások még jobban éljenek; illetve, hogy nyomorba döntsünk embereket, hogy ők vagy mások élő halottként tovább szenvedjenek még egy-két hónapot. A fenti két szélsőség között azonban széles tartomány húzódik - mondja még a közgazdász.

- Hogy mennyit érdemes költeni az egészségügyre? Az ösztönös válasz, hogy minél többet, rossz. Nem biztos ugyanis, hogy az egészségügy "termeli" a leghatékonyabban az egészséget - jutott a következtetésre Kovács József, bioetikus, aki szerint ugyanakkor ma épp az tud az egészségére a legkevesebbet költeni, akinek a leginkább szüksége lenne rá. - Míg a hagyományos orvos-beteg kapcsolat a bizalomra épít, a doktor mindent megadhat, amiről úgy gondolja, használ, s a beteg is bízik abban, hogy ez segít. A mai, modern orvos-beteg viszonyban ugyanakkor a finanszírozási korlátok miatt az orvosetika a beteget inkább mint csoportot nézi: vagyis a kezelés választásakor tekintettel kell lennie a többi betegre is. Ugyanakkor a beteg szószólójaként is küzd saját kórházi vezetésével szemben, amely a korlátot állítja. Így gyógyít, s akkor etikus, ha mindezt a páciensével is tudatja. A két rendszer óriási különbsége még, hogy míg az első túlkezelésre ösztönöz, ami ellen a beteg könnyen védekezni tud, az utóbbi az alulkezelésre bíztat, amivel szemben viszont mindenki tehetetlen, kizárólag a hálapénzzel igyekeznek védekezni ez ellen - vázolja a képtelen helyzetet a bioetikus, aki a különböző egészségügyi elméletekkel keresi a választ arra, ki és mihez férhessen hozzá ma az egészségügyi rendszerben, kitől lehet megtagadni bármilyen ellátást, s mindez minek alapján dől el? Kovács József szerint ugyanakkor mindezek tisztázása után a nagy kérdés, hogy megveheti-e a beteg azt az egészségügyi ellátást, amire amúgy várnia kell, úgy, hogy azzal időt nyer? - Alapvetően nyilván pénzért nem lehet életesélyt vásárolni, hisz ez súlyosan etikátlan. Érdekes viszont az az eset, ha ez a pénz ide kerül vissza, a sor pedig emiatt, illetve a vevő kikerülésével rövidül, vagyis összességében mindenki jól jár - vezeti le Kovács József, aki az amerikai Oregon Államban felállított rendszert hozza mintaként.

- Ott meghatározták a tisztességes minimum fogalmát, prioritási listát állítottak, amely alapvetően abból indul ki, hogy minél hatásosabb egy ellátás, annál inkább biztosítani kell, a költséghatékonyság önmagában nem határozhatja meg, mi élvezzen elsőbbséget. A sorrend az alapján alakul, hogy mi a kezelés haszna a társadalomra, az egyén számára, s hogy mennyire tartozik bele a lakosság értékrendje alapján az alapvető ellátásba. Így alakulnak az alapvető ellátási formák, a nagyon fontosak, illetve azok, amelyek csak bizonyos betegek számára elvártak - fejezi be a bioetikus.

Kovács József
Kovács József
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.