Egyszervolt iskola

Mindössze öt esztendeig állt fenn. Ezalatt háromszor költözött, három parancsnok igazgatta, és közel ezer diák fordult meg a falai között. Eredetileg a legjobb középiskolai végzettséget akarta adni, hogy kulturált szocialista ifjakat képezzen. A történelem fintora, hogy ezek a rendre, fegyelemre, hazaszeretetre nevelt ifjak az első éles helyzetben nem egészen a tanultaknak megfelelve, inkább ösztönösen cselekedtek.

Az 1956-ban végzett IV/C focicsapata (archív fotó)
Az 1956-ban végzett IV/C focicsapata (archív fotó)

2006. június 3-án délelőtt elérzékenyült, öltönyös, idősebb urak csoportját kerülgették a Külkereskedelmi Főiskola vizsgára, konzultációra siető hallgatói. Az egykori katonaiskolások közül sokan ötven éve nem találkoztak egymással.

- A most jubiláló, elsőként végzett évfolyam volt a legszerencsésebb, hiszen mi még nyugalomban, és fantasztikus körülmények között tanulhattunk itt három évet, ráadásul be is fejezhettünk ezt az iskolát - meséli Hárai Tibor, volt IV/C osztályos tanuló. Tavaly ment nyugdíjba, mint vállalatvezető. A rendszerváltozás előtt sok éven át a Szakszervezetek Országos Tanácsa nemzetközi kapcsolatok osztályának élén állt, még korábban az egyik fővárosi nyomdában dolgozott. 1956 őszén, mielőtt a forradalom napjaiban átéltek miatt végleg levetette volna az egyenruháját, a Gábor Áron tisztiiskola hallgatójaként a Kőbányai Fogház, majd a Zrínyi Nyomda védelmére vezényelték ki. 1956 nyarán még hadmérnök szeretett volna lenni. Nem sokkal azelőtt érettségizett le Mátyásföldön, a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolában.

1953 nyarán a párt és a minisztertanács egy speciális, bentlakásos katonai középiskola létrehozásáról döntött, ahol művelt és sokoldalúan képzett ifjakat akartak kinevelni. A toborzást országszerte az első osztályos gimnazisták között kezdték. A felvétel feltétele volt, hogy a növendékjelölt szüleivel együtt politikailag, erkölcsileg egyaránt megbízhatónak bizonyuljon. A nevelés ugyanis "a hatalmas Szovjetunió iránti szeretet, valamint az ellenséggel szemben érzett izzó gyűlölet" szellemében zajlott. Persze, akadtak azért kivételek.

- Engem például 1953-ban kicsaptak a fővárosi Könyves Kálmán Gimnáziumból - meséli Csonka József. - Sztálin halálának napján viccből elénekeltem az iskolában, hogy "Meghalt a cselszövő...", és ez akkor főbenjáró bűnnek minősült. Csak az osztályfőnökömnek köszönhettem, hogy nem az ország összes középiskolájából tanácsoltak el végleg. Később ő ajánlotta az új katonaiskolát is. Jelentkeztem. Valószínűleg úgy gondolhatták, majd ők embert faragnak belőlem, hiszen felvettek. Az első nap azt mondták a tisztek, minket azért válogattak össze, hogy majd kicseréljék ránk a régi katonai elitet. Nem pontosan értettük, hogy ez mit is jelent, de az iskola nagyon tetszett.

Csonka József jelenleg vállalkozó, uniós pályázatíró. Tizenegy évvel ezelőtt ment előnyugdíjba, előtte egyebek mellett üdülők üzemeltetésével is próbálkozott, a rendszerváltozás pedig a csepeli tanács művelődési osztályán vezető beosztásban érte. Az azt megelőző évtizedekben nevelőotthonokat igazgatott, és magyar-orosz szakosként zömében vidéken tanított. Háromnegyed évvel az érettségije, és nem sokkal a forradalom után villanyszerelőként tudott elhelyezkedni. 1956. december 9-én döntött úgy, hogy végleg leszerel. A forradalom napjaiban tisztiiskolásként a szentendrei laktanyát őrizte, 1956 nyarán pedig még biztos volt abban, hogy híradóstiszt lesz belőle.

A különös tisztiiskola ideológiai - no meg tényleges - alapjait az ötvenes évek legelején fektették le. Akkoriban ugyanis tömegesen szereltek le az előző rendszer hadseregének tisztjei, az újakat pedig gyorstalpaló tanfolyamokon képezték, akár hat elemivel is komoly rangra tehetett szert valaki az új néphadseregben. A felkészültebb utánpótlás megszervezése létkérdéssé vált.

Az első évfolyam 1953-ban, még Esztergomban kezdett, majd amikor elkészült a mátyásföldi épület, a katonaiskolások átköltöztek ide. Az évfolyam ekkor több osztályra szakadt, a képzés kisebb egységekben, katonatisztek és nevelőtisztek felügyelete mellett folyt tovább. Lényegében reálgimnáziumi tanmenetet követtek, ám az ifjak itt lőni, vívni, lovagolni, autót vezetni, motorozni, síelni, úszni, vitorlázni, motorcsónakot vezetni, kerékpározni is megtanultak. Elsajátították a társastáncok alapjait, versenyszerűen sportoltak, két nyelvet - az egyik természetesen az orosz volt - is jól beszéltek, színházba, operába jártak, volt színjátszó körük és irodalmi szakkörük. Emellett tervszerűen bebarangolták Magyarországot. Csonka József azt meséli, hogy a sárospataki várba épp úgy ellátogattak, mint Komlóra, az egyik bánya mélyére, vagy Almásfüzitőre, a timföldgyárba. Nyaranta egy hónapot a Balaton mellett tölthettek - ennek, és az egész képzésnek a költségeit a néphadsereg állta, a katonaiskolások minden könyvet, füzetet, íróeszközt, ruhát - alsóneműtől az egyenruháig - ingyen kaptak, sőt zsebpénzt is kiutaltak nekik.

- Intézetben, árván nőttem fel, megszoktam a közösséget. Később talán ezért is választottam a hadsereget - mondja Jakab Sándor. - Lehet, hogy túlságosan puritán voltam, de eleinte bizony megütköztem azon, mi mindent kapunk az iskolában. Mindennapos volt a csokoládé, meg a téliszalámi, és a növendékek selyempizsamában aludtak. Olyan életszínvonalat biztosítottak nekik, amilyenről mások akkor még csak nem is álmodhattak.

Jakab Sándor mindössze hat esztendővel idősebb a "fiúknál". A Vörös csillag érdemrenddel kitüntetett nyugállományú alezredes utolsó munkahelye 1987-ben a Honvédelmi Minisztérium volt. Előtte több ezer katona kiképzéséért felelt az ország különböző pontjain, jóval korábban a flottilla aknakeresőinek vezetője volt. 1956-ban hivatalból besorozták a karhatalmisták közé, de ő inkább a gondjaira bízott tisztiiskolásokra vigyázott, hiszen 1953-tól a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola nevelőtisztjei közé tartozott. Azt mondja, azokat a diákokat szerette a legjobban, akikkel a legtöbb baja volt - "végül ember lett mindből".

Az 1956-ban végzett évfolyam a Kakas gúnynevet ragasztotta rá, "utálták, hogy mindig kizavartam őket reggeli tornázni", magyarázza elnéző mosollyal.

A Rákóczi fennállásának első három évében a szocializmus építésének szimbólumává vált. A hallgatók április 4-én felvonultak a díszszemléken, önként rész vettek az 1954-es árvíz mentési munkálataiban is.

Az 1956-ban érettségizett évfolyam tagjai - köztük Hárai Tibor, Csonka József - automatikusan tisztiiskolások lettek. Akkor még mindannyian katonai pályára készültek.

Bár a tisztek és nevelők mindent elkövettek, hogy 1956 őszén is egyben tartsák a katonaiskolát, november 4-én szovjet katonák vették körbe az épületet. A hallgatókat felsorakoztatták és megmotozták. Az órákat, gyűrűket, egyéb értéktárgyakat elkobozták, a fegyvereket begyűjtötték, az épületet pedig kiürítették. A diákokat azonnali hatállyal hazaküldték. Még a vidékiek sem maradhattak, egyetlen éjszakára sem. A katonaiskola épületébe 1956. november 4-étől Szerov tábornok vezetésével a szovjet államvédelmi bizottság, a KGB magyarországi parancsnoksága költözött be ugyanis. (November 22-én rövid időre ide szállították át a jugoszláv követségről a Nagy Imre-csoportot.)

- Az elsőévesekhez voltam beosztva - emlékszik vissza Jakab Sándor -, nem mertem szélnek ereszteni a huszonnégy diákomat, inkább hazavittem őket. A feleségemmel és a két gyerekemmel az iskolához közel, a tiszti házban laktam. A szovjetek annyit megengedtek, hogy matracokat és valamennyi ennivalót magunkhoz vegyünk. A zűrzavaros napokat így vészeltük át. Aztán persze minden megváltozott.

Az iskola a forradalom napjai után az egyik budai laktanyába költözött át. Még két évig működött. Mivel úgy hírlett, hogy több fiatal tisztje és növendéke fegyveresen is részt vett a forradalomban, az intézmény megbízhatósága kérdésessé vált.

Az 1956/57-es tanév végzős évfolyama a több hónapos iskolaszünet miatt már alig bírt leérettségizni. Hiába volt továbbra is óriási a túljelentkezés - évente kétszáz diákot általában 1400-1500 felvételiző közül választottak ki - 1958-ban politikai döntés született a Rákóczi végleges bezárásáról.

A mostani ötvenéves érettségi találkozóra érkezett urak elmúltak 68 évesek. Az eredetileg 181 fős évfolyam egyharmada már nem él. Sokuk karrierjét törte ketté az 56-os forradalom, sokan hagyták el közülük végleg a katonai pályát. Persze maradtak is, akik altábornagyi, vezérőrnagyi, alezredesi rangig vitték. A többiekből pedig orvos, ügyvéd, mérnök, tanár, diplomata, sportoló, vállalatvezető vagy rendőrtiszt lett.

A világ dolgairól és politikáról - ma már - különbözően gondolkodnak, abban azonban egyetértenek: olyan képzést, lehetőséget, és alapokat kaptak ebben az egyszervolt katonai középiskolában, amellyel - bárhová is vetette őket aztán a sors -, messze túlszárnyalták kortársaikat.

- Én a Rákóczi miatt lettem tanár - mondja Csonka József. - Ott értettem meg ugyanis, hogy az igazi gyereknevelés nem csak matematika vagy földrajz órán zajlik, hanem egész nap, egész héten, egész évben. Ötven éve nem találkoztam az osztálytársaimmal. Volt, akit azonnal felismertem, mások vonásait sokáig kellett nézegetnem. Ez az összejövetel azonban mégsem miattunk, hanem az iskolánk miatt volt különleges. Ami engem illet, az elmúlt fél évszázad alatt soha nem titkoltam el, hogy a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolában végeztem. Igaz, kérkedni sem szoktam vele.

A felvétel feltétele volt, hogy a növendékjelölt szüleivel együtt politikailag, erkölcsileg egyaránt megbízhatónak bizonyuljon.

Cikkünk szereplõi a fél évszázados találkozón: Jakab Sándor (balról a második), Csonka József (balról a harmadik) és Hárai Tibor (jobbról az elsõ)
Cikkünk szereplõi a fél évszázados találkozón: Jakab Sándor (balról a második), Csonka József (balról a harmadik) és Hárai Tibor (jobbról az elsõ)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.