Hazaárulózók

A hazaárulózás legtöbbször nem más, mint retorikai nyaktilózás, melyet bizonyos korokban alig választ el valami a tényleges nyaktilózástól (főbelövéstől, akasztástól, felkoncolástól).

Kaliforniai magyar vásznak, vetítők

Idén tizenharmadik alkalommal tartották meg Los Angelesben a magyar filmek fesztiválját, és második alkalommal egy hasonló rendezvényt San Franciscóban, mely „kicsit kicsi, kicsit sárga”, de mégsem citrom. Sőt!

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák (részlet)

Apa még sosem ütötte meg Abdullahot.

Paktum Hitlerrel

King Kong igen, Tarzan nem. Kivágott jelenetek, a filmkockákról eltüntetett zsidók, soha be nem mutatott náciellenes produkciók. Ben Urwand A kollaboráció: Hollywood paktuma Hitlerrel című munkája a cenzúra és az öncenzúra, a fokozatos behódolás megdöbbentő történetét dolgozza fel.

Tan és a tan átmenete

A külvilág nem húz ki minket a slamasztikából, vagyis nem azt kell csinálni amit mások, vagy annak az ellenkezőjét, hanem túl kell teljesíteni - mondja Csaba László

 

Tánc az elsötétítésig

„Külön meglepetés volt, hogy a főbb férfiszerepeket igazi fiúk játszották, amit csak akkor hitt el igazán mindenki, amikor megszólaltak” – ezekkel a szavakkal összegezte a krónikás a pesti Ranolder Intézet jubileumi ünnepségének talán legrendhagyóbb pillanatait.

S valóban, mindazoknak a szemében, akik 1943 májusának első napjaiban összegyűltek a Thaly Kálmán és a Vendel utca találkozásánál álló, hatalmas épülettömbben, a hús-vér fiatalemberek felbukkanása az iskola falai között hallatlan formabontásnak tűnhetett. Még akkor is, ha a fiúk – a szomszédos Fáy gimnázium végzett növendékei – óvodáskorukban maguk is a Ranolder Intézet neveltjei voltak, s annak dacára, hogy az utolsó három évben „a felsőbb hatóságok sürgetésére” az intézmény gyakorló népiskolája már köteles volt az elemi osztályokba fiúkat is fölvenni.

A tanítóképzés megindulásának ötvenedik évfordulójára megjelentetett jubileumi évkönyvet jegyző és egészséges humorral megáldott Csorda Róza Romána nővér persze nem csak a fenti mondattal jelezte, hogy vincés apácák ide, szigorú regula oda, a Ranolder Intézet tanítói és nevelői tevékenységét illetően is két lábbal a földön állt. Utánozhatatlan derűvel idézte föl például, hogyan gyakorlatoztak a növendékek hónapokon át arra a díszfelvonulásra, amelyet – a székesfőváros által adományozott pompás dekorációval egyetemben – a nagy napon végül teljesen elmosott az eső.

„Mégis nem volt olyan nehéz még örülni is ennek, hiszen mindenki tudta, hogy hetek óta országszerte imádkoztak egy jótékony esőért, melytől a mindennapi kenyerünk függött” – összegzett. Az évforduló egyébként láthatóan hosszú időre programot adott az intézet elemijébe, polgárijába és tanítóképzőjébe járó sok száz diáknak. A Zeneakadémián megrendezendő díszünnepségre lankadatlanul készült az énekkar: noha a háborúra való tekintettel elég lett volna kilenckor kezdeni a tanítást, a Csorda Romána és tanítványa, Andor Ilona által kodályi szellemben vezetett énekesek már reggel nyolckor az iskolapadban ültek.

A nagylányok között pedig még csöppnyi ellentétet is ébresztett a két művészeti produkció, amelyen dolgoztak. A „balladások” a halálra táncoltatott leány történetét vitték színpadra Sallai Szép Kata címmel – a valódi fiúk mellett az előadás másik különlegessége a címszereplő eredeti kalotaszegi ruhája, „az intézet rajzszertárának egyik kincse” volt –, míg a „vonaglósok” Beöthy Olga mozdulatművész betanításában vallási tárgyú, angyalokkal teli ünnepi képet mutattak be. Csorda Romána nővérnek persze, aki ekkor a tanítóképző igazgatójaként tevékenykedett, nem ez volt az első jubileuma a Ranolderben. Mivel született ferencvárosiként kisgyerekkorától az intézet falai között nevelkedett, és már tizennyolc évesen, 1905-ben, tanítói oklevele kézhezvételével egy időben belépett a rendbe, jelen volt akkor is, amikor 1925-ben az intézmény alapításától eltelt első fél évszázadot ünnepelték.

A Sallai Szép Kata előadása a jubileumi ünnepségen
Fent: a Sallai Szép Kata előadása a jubileumi ünnepségen

A pesti Ranolder Intézet abban az évben kezdte meg ugyanis a működését, amikor az alapító és a névadó, a műveltségéről és jótékony tetteiről híressé vált veszprémi püspök, Ranolder János elhunyt. De még ő szabta meg a működés kereteit: hogy miként a többi hasonló intézményben, a szeretet leányainak is nevezett vincés apácák itt is katolikus és magyar szellemben neveljék az akkor még teljesen német ajkú Külső-Ferencváros szegény iparosainak és gazdálkodóinak lánygyerekeit. Az 1875-ben még csak egy szerény, egyemeletes épületben működő intézet 1910-re Budapest egyik legnagyobb iskolájává fejlődött. Az elemit 1892-ben egészítette ki a polgári, a következő évben pedig a tanítónők képzésébe is belefoghattak.

A székesfőváros adományai, a vagyonát jótékony célokra hagyó Röck Szilárd ügyvéd pénze és egy névtelenségbe burkolózó mecénás segítsége tette lehetővé, hogy több ütemben megszülessék a ma is látható, négy utcára néző, különálló épületekkel is kiegészített, hatalmas neogót tömb, amelyben temérdek osztályterem mellett internátus, zárda és kápolna is helyet kapott, s melynek szertárai és művészeti termei a legmodernebb felszerelést rejtették. A fejlődés töretlennek volt mondható, egyetlen intermezzót leszámítva: akkor a proletárdiktatúra a társadalmi tulajdonba vett falak között néhány hétre a ludovikások börtönét rendezte be. Egyszóval ez az 1943-as már a második jubileum volt, de bizonnyal fényesebb az előzőnél.

Az iskolában emléktáblát avattak, az intézettől nem messze, a Haller és a Mester utca találkozásánál alig hét évvel korábban felszentelt Páli Szent Vince-plébániatemplomban rendezett szentmisén maga Angelo Rotta pápai nuncius is megjelent, a Zeneakadémián pedig dr. Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter beszéde pendítette meg az ünnepi szónoklatok hosszú sorának alaptónusát. Az intézet értékét „az adja meg, hogy az elmúlt fél évszázadban sok-sok öntudatosan katolikus és öntudatosan magyar nőt nevelt... Kell az imádságos asszony a magyar életben, amikor e nélkül az élet alig jelentene többet, mint szenvedést, reménytelenséget, szeretetlenséget és pusztulást” – mondotta.

A Klára iskola növendékei főzni tanulnak
Alul: a Klára iskola növendékei főzni tanulnak

Amikor aztán Kodály és Bárdos kórusművei is felhangzottak a színpadon, Csorda Romána nővérnek már nem kellett spanyolfal mögé rejtőznie, mint pár évvel korábban, amikor még meghökkentő látványnak számított volna, amint apácaruhában vezényel.

A legnagyobb sikert mégis Mécs László, a kor papköltő-celebritása aratta: személyesen szavalta el ugyanis minden intézeti hallgató kedvenc versét, a Valami nagyon tetszett nékem címűt. A költeményt még 1937-ben ihlette a Ranolder növendékek tavaszi felvonulása. A hivatalos programra természetesen az egykori diákok találkozója tette fel a koronát. Az iskola udvarán sok százan gyűltek össze, hogy megnézzék utódaik műsorát, megmutassák alma materüket férjüknek és gyermekeiknek, élettörténeteket cseréljenek a hajdani társakkal, és megkóstolják a büfé finomságait.

„Volt is nagy keletje itt minden darabnak, ami e háborús, cukor-jegyes világban érthető is” – jelezte a jubileumi emlékkönyv, amely arra is kitért, hogy a táncos forgatagnak azért voltak kénytelenek szigorúan véget vetni, „hogy 9 órára, az elsötétítés idejére már mindenki otthonában lehessen”. Bár a jubileumtól még igazán távol volt, ezzel a büfével azért igencsak észrevétette magát a Ranolder Intézet legújabb vállalkozása, a mindössze hat évvel korábban megalapított Klára Ipari Leányközépiskola. A Vendel utcai szárnyban működő intézmény, a ranolderi alapelveket tovább fejlesztve, az igazán korszerű nőnevelést tűzte ki céljául. A négyéves oktatás érettségit adott és vele szakképzést is: a növendékek modern idegen nyelveket, gyors- és gépírást, kereskedelmi ismereteket és szabásvarrást tanultak, mellette pedig elsajátították a korszerű otthon vezetéséhez szükséges összes ismeretet, a főzéstől egészen a zöldségtermesztésig.

Mindezt zenei és mozdulatművészeti órák egészítették ki, hogy az iskolából kikerülő ifjú hölgyek tökéletesen készen állhassanak a családanyai hivatás és a modern nő szerepének betöltésére. Hogy a dolog működött, azt nemcsak az iskolába való állandó túljelentkezés igazolta, hanem az is, hogy a klárások saját terményeikkel látták el az intézet menzáját, a varrodájuk termékeit pedig három belvárosi üzletben is árusította a Klára Divatház Szövetkezet. Nem véletlen, hogy az iskola életre hívója, dr. Klinda Pál atya úgy képzelte, hamarosan az új típusú leányközépiskolák egész láncolata születik majd meg a Klára mintájára, és az otthonuk vezetésére tökéletesen kiképzett, kereső foglalkozásban is helytálló, keresztény világnézetű nők új nemzedékét bocsátják majd útjára. Ennek érdekében egészen nyitottá tette az intézményt, a Liszt Ferenc Hangversenyteremnek elnevezett tornateremben esténként még koncerteket is rendezett.

Aztán persze minden másként történt. A Ranolder apácáit – köztük Csorda Romána nővért – hamarosan leventekiképzésnek vetették alá, az intézet alagsori ebédlőit pedig óvóhellyé alakították. A növendékek egyre gyakrabban kényszerültek arra, hogy az Auguszta-telep nélkülöző gyermekei helyett a katonakórházakban fekvő sebesülteket látogassák, és mind többet kellett dolgozniuk, hogy újabb és újabb csomagokat, bennük csodás érmeket és cigarettát küldhessenek a fronton harcolóknak. Az épület mindazonáltal majdnem a felszabadulásig kitartott: csak 1945. január 3-án déltájban találta el egy bomba a házat, romba döntve a Thaly Kálmán utcai szárnyat, és megsemmisítve a kápolnát.

Emberéletben szerencsére nem esett kár, ahogy számosan megmenekültek azon üldözöttek közül is, akiket Klinda atya a nyilas-hatalomátvételig a Budakeszi úton, a hadiüzemmé nyilváníttatott Katalin-szakiskola varrodájában rejtegetett. Dr. Klinda Pál még 1945 nyarán meghalt – de ha nem őrölte volna fel az erejét az üldöztetés és a nélkülözés, akkor se hosszú időre térhetett volna vissza a Ferencvárosba. Alighogy rendbe hozták ugyanis az épületet, 1948-ban a többi egyházi intézménnyel együtt a Ranoldert is államosították.

Az iskola aztán még 1956-ig megmaradt tanítóképzőnek, ám amikor az oktatást főiskolai rangra emelték, gimnáziummá alakult át: nem sokkal korábban elnyert nevén, Leövey Kláraként működött tovább. Mire a hatvanas években a koedukáció is bekövetkezett, a ranolderi időkre már alig emlékeztetett más, mint az énektagozat és Andor Ilona messze földön híres kórusa. Ezeknek a fellépéseknek némelyikét, ebben egészen biztos vagyok, Csorda Róza Romána is meghallgatta. Az intézeti főnöknő 1950-ben már jócskán túl volt a hatvanon, ám az Újszászra való kitelepítést nem emiatt kerülhette el.

Egész egyszerűen nem volt otthon, amikor a nővéreket a zárda elhagyására kényszerítették, a helyükre pedig szakérettségire készülő férfiakat költöztettek. Így aztán Budapestről igyekezett segíteni egykori rendtársait, tartotta a nővérekben a lelket, míg végül 1954-ben formálisan is visszatért egyik legkedvesebb hivatásához: megszervezte az egykori szerzeteseknek megélhetést nyújtó Szolidaritás Háziipari Szövetkezet énekkarát, a Solit. Tíz éven át vezényelte még a kórust, amelyben persze rendkívül fontos volt a kodályi szellem őrzése, a magyar zene művelése. És hát a rendtársak is alkalmat kaptak általa arra, hogy legálisan összejárhassanak.

Kodály az első népdalverseny alkalmából látogatott el az intézetbe
Középen: Kodály az első népdalverseny alkalmából látogatott el az intézetbe
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.