Állítólag a márkushegyi bányában olykor szénporos lesz az uzsonna. Amikor a bányászok esznek, a levegőben szállongó szénfelhőtől beszürkül az abált vagy a csécsi szalonna, de a bányász ilyenkor csak mosolyog, bicskájával nagyjából lekapargatja róla a port, és falatozik tovább. A bányász nem kényes fajta, iszonyatosan keményen dolgozik, rettentő nehéz körülmények között, állandó veszélyben.

Keményen kritizálja a kultúrpolitikusokat és a színházi szakmát Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója.

Mint a hirtelen fékező villamoson, egy évvel a választások előtt mindenki reménykedve kapaszkodót keres. Pedig a remény – olvastam valahol – az a hazugság, amelyet a jövőről hajtogat magának az ember.

Az ántivilágban (mármint a preátkosban, vagyis a háború előtt) nálunk mindenki úr volt.

– Dzsúdószőnyeg, dzsúdószőnyeg – kiáltja boldogan két kisfiú az óvodai csoportszoba előtti öltözőben.