Írók székkel, avagy anch’ io sono pittore

Volt idő, amikor szinte hetente lehetett arról olvasni: épp milyen nyelvre fordították le Esterházy Péter Harmonia Cæelestisét.

Kőolaj

A leghidegebb téli hónapokban, amikor se brikett, se tűzifa nem maradt már, a néni, aki akkoriban a kórházi konyhán dolgozott, valahogy kijárta, hogy a nevelt kislányt fölvegyék fekvő betegnek a Péterfy Sándor utcai kórház gyerekosztályára.

Közmédia: újra nyitnak

A nyitás egyelőre csak az eddigi műsorrend felborulásában és rengeteg új műsor indításában érhető tetten – a nézettség emelkedésében nem.

Notabilitás és kapacitás

Öregszem – ez az első gondolatom, mikor szembesülök azzal, hogy a kiváló pozsonyi Kalligram Kiadó Lengyel László válogatott műveinek kiadásába fogott.

Vesztes halottak köre

„A kommunizmusért, a népért éltek” – ezt olvasgatja Vörösmarty Mihál (sic!) fél évszázada, de nem panaszkodik.