Ami itt látvány, ami kézzel fogható: a bútorszövetek, a fa megmunkálása, a textúrák, a fények mindmind tökéletesek, már-már zavarba ejtően. A hely névadója Romain de Tirtoff – akit a monogramja után emlegetnek Ertének – Mata Harinak is tervezett fellépőruhát, és több mint emblematikus figurája volt az art deco kornak. Éppen egy saját kezűleg szignált műve alatt ülök, amelyen Josephine Baker tart pórázon egy afgán agarat. A modellt illetően tévedhetek, de a szignó eredeti.

Amíg a vonzó részletekkel vagyok elfoglalva, pincérnőm vizet tölt a poharamba, de egyéb figyelmességekkel nem szolgál, sőt még a látszatát is elkerüli, hogy a hely nagyvonalúságához illő házi kenyeret, vajat vagy bármit felajánljon. Rajtam kívül egy lélek sincs. Hétfő kora délután a magyar étteremlátogatási szokások siralmas állapota teljes szomorú valójában mutatkozik. A szokásos étlap mellett szezonális, spárgaalapú specialitások sorakoznak. Ezúttal inkább az étlap kínálatából választok. Előételnek kecskesajtparfét édes céklával töltve, birsalmakompóttal és pirított kesudióval.

A környezetnek megfelelően kézműves kompozíció érkezik: a tányéron egy élénk céklaszínű, szabályos hasáb fekszik, vagyis a hasáb két felső éle le van nyesve, így még inkább olyan, mint egy art deco tárgy. Ahhoz képest, hogy kecskesajt, a színe kellemes meglepetés, a finom céklabevonat teszi. Mellette birsalmakompót, éppen csak az íze miatt, és néhány birsalmazselé-kocka, rajtuk a pirított kesudió. Az egész tányér arányos, szemrevaló. A kecskesajt belsejében búvik meg a céklatöltelék, ami szerencsére, az ígéret ellenére nem túl édes, hozza a cékla ízeit. A sajtnál már hiányolom az erősebb karaktert, a natúr pikantériát, sajátos érettséget. Két ropogós apróság, két csík karamellizált cukor a kesudió mellett további íz- és textúrajátékra hív. Alapvetően ötletes összeállítás, de sokkal több vibrálás, teltebb ízek is létrejöhettek volna. A forma túlszárnyalja a tartalmat, a hely kötelez.

Borjúconsommét kapok velős derelyével. A csészében vonzó tisztaságú és színű lében vékonyra szelt, rombusz formájú sárgarépa, fehérrépa és szintén rombusz formájú derelye úszkál. Megint csak a formai elem jelzi, hogy a konyha igyekszik minden elemében felnőni a környezethez. Az íze inkább édeskés és erőtlen. Némi sózás után mintha életre kelne, de nem eléggé. Hiányolom a rétegzett, egymásba olvadó ízeket, ahogy egy consommét elképzelek. A derelye nem igazán pihe-puha, pedig ebben a levesben, még így is, a hártyavékony tészta volna a helyénvaló. Benne a velő szép gesztus, bár csak jelzésértékűen van jelen. Mindezekkel együtt szívet melengető fogás, komoly igyekezet észlelhető a kivitelezésben.

Főételemet a heti ajánlatból választom: bélszínt Stroganoff módra, spenótos galuskával. A hús kiváló minőségű, igaz, teljesen más recept szerint készült, mint a nemzetközileg elfogadott. Az eredetiben gomba van, és nem tartalmaz se savanyú uborkát, se mustárt –írja a Larousse Gastronomique. Persze valójában nem az a hiba, hogy a hazai átértelmezést követi az étel, hanem hogy túlságosan kilóg belőle az uborka, már-már túlteng, és a tejszínes, krémes állag ellenére is határozottan savanyú. Érdekes viszont a spenótos galuska, de ebben a környezetben nehezen tud érvényesülni. Szépen zöldell, de ízében a domináns savanykás mártás mellett már nem tűnik fel a spenót.

A spárgaajánlatokból választok desszertet: vaníliás túrómousse-t zöldspárga-fagylalttal, eperöntettel. Szép pasztell színvilág, vonzó tálalásban. A túró vaníliássága nem kétséges, de a spárgafagylalt – ami nyilvánvaló, hogy a kellemes meghökkentés szándékával jött létre – lehetne karakteresebb. Sok cukrot tartalmaz, ami semlegesíti a spárga ízét. Mindazonáltal szép zöldes és kétségtelenül spárga.

Igyekvő, de kissé figyelmetlen a szerviz. Elismerem, nem könynyű felnőni ehhez a környezethez, de összességében sok pozitív vonás, ötlet jellemzi a konyhai munkát. Magasan a mérce…