Orbán Viktor és Vona Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke (öltönyben) a Szövetség a Nemzetért polgári kör megalapításán, 2002. május 26-án Teknős Miklós Kérdés, hogy okkal állította-e Vona saját pártjával egy táborba, még ha más zászló alá is, a Fideszt. Illetve, ha igen, akkor miért folytatódott úgy a választások előtt kiadott szöveg, hogy "minden jó érzésű magyarnak arról kell döntenie, hogy Bokros Lajos, Göncz Kinga vagy Deutsch Tamás tett-e annyit a magyarságért, hogy Brüsszelben képviseljen bennünket. Hogy kerül ide Deutsch Tamás, ha egyszer a Fidesszel egy a tábor, bár más a zászló?
Lehet-e ezek után azt mondani, hogy a Fidesz és a Jobbik szavazatait összeolvasva a jobboldal egésze aratott különlegesen nagyarányú győzelmet június 7-én?
A két párt programját egybevetve ez az állítás megáll a lábán, ha pedig a másik, gyakorlatilag legalább ilyen fontos irányból közelítünk, az is érvényes: a Fidesz és a Jobbik három év alatt együtt verte meg, zilálta szét a modernizációval próbálkozó koalíció állásait.
Orbán Viktor tavaly a XIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, Tusnádfürdőn jól követhetően foglalta össze a pártszövetségét összetartó legfontosabb kapcsokat: "A család védelme, a magyar vállalkozások támogatása, a magyar gazdák védelme, a nemzeti kultúra istápolása és a nemzet határokon átívelő újraegyesítése azok a mérföldkövek, irányjelző táblák, amelyek jellemzik, leírják ezt a baloldalitól, a szocialistától vagy posztkommunistától jelentősen, lényegében, szívében eltérő más karakterű kormányzást" - mondta, természetesen a reménybeli kormányzásról szólva.
A Jobbik elképzelése ugyanerről: "Számunkra a nemzeti identitás és a kereszténység egymástól szét nem választható fogalmak (...) Magyarország jövőjét a tradicionális közösségek - család, szűkebb pátria, egyházak, nemzet - megtartó erejének újbóli felfedezésében látjuk".
Tettamanti Béla
A különbség a két idézett programrészlet között az egyházak, a kereszténység szerepének kiemelése. De - hol az európai alkotmánynak a keresztény gyökerekre utaló tételével kapcsolatos vitában, hol Orbán igen gyakori szerepvállalása során, elsősorban is a református egyház eseményeihez kapcsolódva - a Fidesz nem hagy kétséget afelől, hogy kiemelkedőnek tartja az egyházak szerepét a társadalom életének szervezésében.
Még a részleteknél maradva: a Jobbik vezető témájának tartja a termőföld magyar kézben tartását, a külföldieket e piactól távol tartó, hamarosan lejáró moratórium meghosszabbítását - örök időkre. A Fidesznek is feltett szándéka e korlátozás fenntartása.
E ponton már jelezni kell egy fontos különbséget, amivel kapcsolatban komoly kérdés, hogy nem magát a lényeget érinti-e. A világkapitalizmussal szembeni nemzeti védállásokat egyaránt nagy hittel építő két párt harcmodora igencsak eltérő. A Jobbik úgy fogalmaz, hogy ne engedjük eladni földjeinket, ne váljon az országból Palesztina. Ha választási győzelmükről beszélnek, hasonlatként az izraeli légierő ellen bevetett palesztin parittyákkal példálódznak, s a világ számtalan áldatlan konfliktusa közül egyedül Izraelnek a palesztinok elleni - civileket is elérő - viszszacsapása indította őket demonstrációra. A zsidóság elleni kiállás érzelmi szervező erőként szolgál számukra. Ez a legkevesebb, ami mondható. És sajnos csak ebben az összefüggésben értelmezhető, hogy miközben a Fidesz pártként azonos oldalra soroltatik, Deutsch Tamást a másik oldal emberei közé állítják. (A két listavezető, Göncz Kinga és Bokros Lajos mellé vajon miért nem a Fidesz EP-névsora élén álló Schmitt Pál került? Minek köszönhette Deutsch e váratlan előléptetést?)
Ilyesfajta húrokon a Fidesz csak nagyon viszszafogottan, áttételesen játszik, ha egyáltalán. "Magyarország államformája köztársaság és nem részvénytársaság"; "ha a szocialisták alakítanak kormányt, akkor valójában a nagytőke és a pénztőke alakít kormányt"; "nem bízhatjuk rájuk az ország kormányzását" - mondta a 2002-es kampány legvadabb napjaiban Orbán, amit például Litván György történész úgy kommentált: az ilyen és hasonló kijelentésekkel az emberekben szunnyadó külföldi, zsidónagytőke-ellenességet akarja felébreszteni.
De ennél tovább nem mennek.
A Fidesz általában megelégszik az idegenszerűség bélyegével, vagy például a bankárok, a banktőke néha meglepően intenzív ostorozásával. Ha a Jobbik direktben cigánybűnözésről beszél, a Fidesz elnöksége a Cozma-gyilkosság után két nappal szükségét látja közleményben rögzíteni, hogy bizonyos fajta bűncselekményeket cigányok az átlagosnál gyakrabban követnek el. És itt megáll. E tekintetben tehát nem lehet párba állítani a két pártot, de éppenséggel az ellenkező pólusokra sem, ahogy például a Vona által odasorolt hat másik pártot viszont nemigen kísértik meg az ilyesfajta állítások.
A jobboldal radikális és mérsékelt szárnya között nemcsak az állítások, hanem a tagadás síkján is sok az azonosság.
A Jobbik szerint: fel kell tárni az 1988 óta elkövetett, a nemzeti vagyon elherdálását eredményező jogsértéseket, és a jogellenes szerződéseket érvényteleníteni kell az eredeti állapot helyreállításával. A megmaradt nemzeti vagyon védelmében olyan törvény kell, amely hatékonyan akadályozhatja meg a megmaradt tulajdon eladását, illetve hatékony szabályozást ad a csalárd módon elidegenített nemzeti vagyon jogi eszközökkel történő visszaszerzésére. - E szövegben legfeljebb csak a dátumot kell átírni, a Fidesz valószínűleg nem menne vissza 1988-ig.
A tagadásban való gyakorlati találkozás 2006 szeptembere óta nyilvánvaló. Az utcai demonstrációkon, harcokban mindig ott lengtek az árpádsávos zászlók, a szószékeken viszont egymást váltották a fideszes politikusok. A Fidesz a kormánypártok - elsősorban is a szocialisták - folyamatos megalázásával (lásd kivonulás, kordonbontás), a Jobbik a nyilvános nyomásgyakorlással komolyan elhasználta a koalíciós, még inkább a közvélemény ellenálló képességét. Az e tekintetben meghatározó jelentőségű vizitdíj- és tandíj-népszavazás a Fidesz, a Jobbik és a Munkáspárt közös sikerének mondható. A Fidesz a politikai intézményrendszerben erős, de például a HospInvest egri kisprivatizációjának szétzilálásához kellett a folyamatosan akciózó Jobbik is.
A két párt közötti párhuzam, ha csak a programokat tekintjük, nem lehet bántó a Fideszre. A Jobbik papíron ugyanis belül marad a politikai civilizáción. Hogy aztán Hegedűs Loránt lebarbárállatozza a szembenállókat, s általában, élőszóban, tíz perc után verbálisan gyakran brutalizálódnak a párthoz tartozók, nos, azt majd az idő dönti el, hogy ez a lényegük, vagy éppen fordítva. Csak addig van rá szükség, amíg a figyelmet meg nem szerzik. Ugyanígy komoly kérdés a Magyar Gárda majdani szerepe.
Ha elfogadjuk, hogy a Fidesz és a Jobbik EP-sikerével két - bár közel sem azonos mértékben - védekező, a modernizációval szemben a nemzetet önmaga felé fordító párt bizonyult a legmeggyőzőbbnek az emberek számára, ehhez tartozik egy lábjegyzet is. Nemcsak a választási eredmény különleges, Európában páratlan, a magyar helyzet is az. A koalíció 2006-tól mesterséges válságba került, amikor saját kormányzását kellett megszorító intézkedésekkel folytatnia, miközben az őszödi beszédből kiragadható mondatok ezt mintegy szándékos merényletként állították be. Mindez önmagában is szinte reménytelenné tette a modernizációt, amit mégsem hagyhattak el karaktervesztés nélkül. Ehhez a belső válsághoz gerjedt a világválság, amelyet a jobboldal egyetlen mozdulattal ráhúzott a kormányerők fejére, mintha ezt is ők idézték volna elő, s nekik hosszú ideig nem volt erejük, hitelük a két helyzet szétválasztásához. Legvégül megtették: a kormány kezeli a világválságot, a koalíciós pártok pedig mentek a választási vesztőhelyre.
Most úgy fest, hogy csak valami felsőbb kegyelemben bízhatnak. Csakhogy a krízisnek is vége lesz egyszer, ami nem azt jelenti, hogy bárki megbocsát, hanem azt, hogy az élet ismét kikényszerít majd modernizációs kérdéseket. S egyelőre nincs, aki válaszokat fogalmazzon. A jobboldal jelenleg kínosan ügyel arra, hogy ennek semmiféle jelét ne adja.
A mindenkori helyzet áldott bizonytalanságának igazolására pedig álljon itt egyetlen mondat, amelyet az egyik legpontosabb politikai elemző, Tölgyessy Péter írt a 2006-os választások után a Magyar Nemzetben, Második megintés című cikkében: "Bármennyire fájdalmas is milliónyi tisztelőjének, Orbán Viktor végleges és visszavonhatatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra."
Most is így van?
|
belépés |
segítség |
alkalmazások |
RSS |
előfizetés |
akciók
Nol.hu |
NolBlog |
NolTV |
Hírmátrix |
NolRandi
Címlap |
Belföld |
Külföld |
Gazdaság |
Kultúra |
Vélemény |
Sport |
Tud/Tech |
Noller |
Mozaik |
A Lap 
NolTwitter |
Rend és nyugalom