budapesti tempó

Kicserélik az M3-as sínjeit, és utána elkezdik a felújítást

Több száz millió forint értékben írt ki pályázatokat a BKV az M3-as metró korszerűsítésére. Budapest közlekedési cége a teljes pályán kicserélné a síneket, ezenfelül korszerűsítenék a metrókocsik utastájékoztató berendezéseit, továbbá lecserélnék a rádiórendszert is.

Top cikkek
könyv
Jelentős történet
Pető Péter

„A futball problémái a világ problémái.” Ez az Esterházy Pétertől való idézet a mottója Takács Tibor tegnap bemutatott, Szoros emberfogás című, a Jaffa Kiadó gondozásában megjelenő könyvének.

A témával fél évtizede foglalkozó történész így indokolja a választást: „Nyilván alapos és árnyalt társadalomtudományi tételekkel is leírható lett volna a lényeg, ám ugyanaz lett volna a konklúziója, mint az író mondatának. Merthogy a labdarúgásban sűrítve jelennek meg a problémák. Városi legendák, mentalitás, hangulat, mind jelen van ebben a miliőben. Éppen ezért érdekes az állambiztonság futballközegben végzett tevékenysége.”

Ami egyébként finoman szólva sem volt elhanyagolható. Ennek fényében – és a sport legitimációs szerepének ismeretében – különösen érdekes, hogy a futball nincs a tudományos érdeklődés középpontjában idehaza.

„Kétségtelen, hogy kevésbé van fókuszban, mint például az angolszász területeken. Még akkor is így van, ha Hadas Miklós vagy Szegedi Péter fölöttébb sokat foglalkozik a témával” – mondja Takács, s felsorolását – saját hatáskörben – kiegészíthetjük az ő nevével.

Elvégre részletgazdag munkája újabb adalékokkal szolgál a sport diktatúrában játszott szerepének és az egész rendszernek a megértéséhez. Hiszen azt amúgy is nehéz lenne értelmezni a testkultúrát érintő kitekintés nélkül. „Aligha lehet úgy írni az ötvenes évekről, hogy a szövegben ne szerepeljen Puskás Ferenc vagy az Aranycsapat” – mondja erre Takács.

A Rákosi- és a Kádár-rendszerről pedig úgy, hogy az ügynökökről nem esik szó. Ugyanakkor a szakember hangsúlyozza: nem a beszervezettekről akart írni, hanem az állambiztonság működéséről. Ennek ellenére feltűnnek futballisták is a műben. Fatér Károlyról, Kereki Zoltánról is esik szó, s a nemrégiben elhunyt Novák Dezső története is gazdagodik. Meg is kérdeztük Takácsot, nem tart-e attól, hogy a nevek eltakarják majd a lényeget.

– A szerző sohasem írhatja elő, hogyan olvassák a könyvét. Természetes, hogy vannak, akiket elsősorban az ügynökök érdekelnek. Azt pedig nem tehettem meg, hogy nem írok neveket, hiszen nincsenek történetek szereplők nélkül – válaszolta a kutató, aki egyébként meghökkentő részletekre figyelt fel munkája közben. Például arra a fordulatra, amelyben a labdarúgást nemzeti sportként határozták meg. Márpedig a nemzet finoman szólva sem volt akkoriban politikailag korrekt kitétel.

– Szembeszökő mondat volt, mert az állambiztonságnál kiemelten ügyeltek arra, hogy a rendszer nyelvét használják. Ilyen kilengésekre ritkán volt példa. De talán ez is jellemzi a labdarúgás különleges helyzetét – magyarázza. Az kétségtelen: meghökkentő a speciális érdeklődés. Jellemző, hogy voltak ügynökök, akik kvázi átigazolási pletykákról jelentettek. Rá adásul – mint Takács megemlíti – az operatív tisztek több esetben is hasznosnak ítélték a vonatkozó információ kat.

Talán azért, mert szurkolók is dolgoztak az állambiztonságnál, noha aligha a futballrajongás volt az oka annak, hogy nem avatkoztak be sok zűrös ügybe: a labdarúgók egyszerűen több mindent tehettek meg, mint mások.

Pedig az illetékesek tudtak a csempészésekről, a valutabizniszekről vagy éppen a Mészöly Kálmán és Farkas János fémjelezte Vasas 36 ezer forintos bundájáról. Takács emlékeztet arra, hogy a futballisták is tisztában voltak a helyzettel, Puskás például többször is elmondta: ő és társai sokat köszönhetnek Farkas Mihály honvédelmi miniszternek.

Arra a felvetésre, hogy a politikai vezetés miért volt ilyen megengedő a sportág szereplőivel, Takács így felelt: – Az állambiztonság nagyon érzékeny volt a labdarúgásra. Lényegében mindent, akár egy csapatzászló-vásárlást is politikai megnyilvánulásként értékelt. Ez annyiban érthető, hogy a stadionokban hétről hétre több tízezres szervezetlen tömeg jelent meg. Erre más területen nem volt példa. A szurkolók felvonulása nem csupán közrendvédelmi, hanem politikai kérdés is volt. Arról nem szólva, hogy nem csupán az állambiztonság, de alighanem a drukkerek is politikai akcióként tekintettek arra, ha például a magyar–szovjet meccsen az ellenfelet szidalmazták.

A kötetben feltűnik még megannyi dilemma, ügy, jelentés, ám Takács az információsokaság birtokában sem ítélkezni akar: – Nem szeretnék kriminalizálni. Nem felelősöket vagy bűnösöket keresek. Nem akarok moralizálni, mert az ügynök felmentése vagy kiátkozása semmivel sem visz közelebb a megértéshez, csak egydimenzióssá teszi a kérdést. Márpedig ennél sokkal bonyolultabb, árnyaltabb a kép, amelyet meg kell értenünk.

Főként azért, hogy többé ne legyen ilyen szoros az emberfogás.

„A futball problémái a világ problémái.” Ez az Esterházy Pétertől való idézet a mottója Takács Tibor tegnap bemutatott, Szoros emberfogás című, a Jaffa Kiadó gondozásában megjelenő könyvének.

A témával fél évtizede foglalkozó történész így indokolja a választást: „Nyilván alapos és árnyalt társadalomtudományi tételekkel is leírható lett volna a lényeg, ám ugyanaz lett volna a konklúziója, mint az író mondatának. Merthogy a labdarúgásban sűrítve jelennek meg a problémák. Városi legendák, mentalitás, hangulat, mind jelen van ebben a miliőben. Éppen ezért érdekes az állambiztonság futballközegben végzett tevékenysége.”

Ami egyébként finoman szólva sem volt elhanyagolható. Ennek fényében – és a sport legitimációs szerepének ismeretében – különösen érdekes, hogy a futball nincs a tudományos érdeklődés középpontjában idehaza.

„Kétségtelen, hogy kevésbé van fókuszban, mint például az angolszász területeken. Még akkor is így van, ha Hadas Miklós vagy Szegedi Péter fölöttébb sokat foglalkozik a témával” – mondja Takács, s felsorolását – saját hatáskörben – kiegészíthetjük az ő nevével.

Elvégre részletgazdag munkája újabb adalékokkal szolgál a sport diktatúrában játszott szerepének és az egész rendszernek a megértéséhez. Hiszen azt amúgy is nehéz lenne értelmezni a testkultúrát érintő kitekintés nélkül. „Aligha lehet úgy írni az ötvenes évekről, hogy a szövegben ne szerepeljen Puskás Ferenc vagy az Aranycsapat” – mondja erre Takács.

A Rákosi- és a Kádár-rendszerről pedig úgy, hogy az ügynökökről nem esik szó. Ugyanakkor a szakember hangsúlyozza: nem a beszervezettekről akart írni, hanem az állambiztonság működéséről. Ennek ellenére feltűnnek futballisták is a műben. Fatér Károlyról, Kereki Zoltánról is esik szó, s a nemrégiben elhunyt Novák Dezső története is gazdagodik. Meg is kérdeztük Takácsot, nem tart-e attól, hogy a nevek eltakarják majd a lényeget.

– A szerző sohasem írhatja elő, hogyan olvassák a könyvét. Természetes, hogy vannak, akiket elsősorban az ügynökök érdekelnek. Azt pedig nem tehettem meg, hogy nem írok neveket, hiszen nincsenek történetek szereplők nélkül – válaszolta a kutató, aki egyébként meghökkentő részletekre figyelt fel munkája közben. Például arra a fordulatra, amelyben a labdarúgást nemzeti sportként határozták meg. Márpedig a nemzet finoman szólva sem volt akkoriban politikailag korrekt kitétel.

– Szembeszökő mondat volt, mert az állambiztonságnál kiemelten ügyeltek arra, hogy a rendszer nyelvét használják. Ilyen kilengésekre ritkán volt példa. De talán ez is jellemzi a labdarúgás különleges helyzetét – magyarázza. Az kétségtelen: meghökkentő a speciális érdeklődés. Jellemző, hogy voltak ügynökök, akik kvázi átigazolási pletykákról jelentettek. Rá adásul – mint Takács megemlíti – az operatív tisztek több esetben is hasznosnak ítélték a vonatkozó információ kat.

Talán azért, mert szurkolók is dolgoztak az állambiztonságnál, noha aligha a futballrajongás volt az oka annak, hogy nem avatkoztak be sok zűrös ügybe: a labdarúgók egyszerűen több mindent tehettek meg, mint mások.

Pedig az illetékesek tudtak a csempészésekről, a valutabizniszekről vagy éppen a Mészöly Kálmán és Farkas János fémjelezte Vasas 36 ezer forintos bundájáról. Takács emlékeztet arra, hogy a futballisták is tisztában voltak a helyzettel, Puskás például többször is elmondta: ő és társai sokat köszönhetnek Farkas Mihály honvédelmi miniszternek.

Arra a felvetésre, hogy a politikai vezetés miért volt ilyen megengedő a sportág szereplőivel, Takács így felelt: – Az állambiztonság nagyon érzékeny volt a labdarúgásra. Lényegében mindent, akár egy csapatzászló-vásárlást is politikai megnyilvánulásként értékelt. Ez annyiban érthető, hogy a stadionokban hétről hétre több tízezres szervezetlen tömeg jelent meg. Erre más területen nem volt példa. A szurkolók felvonulása nem csupán közrendvédelmi, hanem politikai kérdés is volt. Arról nem szólva, hogy nem csupán az állambiztonság, de alighanem a drukkerek is politikai akcióként tekintettek arra, ha például a magyar–szovjet meccsen az ellenfelet szidalmazták.

A kötetben feltűnik még megannyi dilemma, ügy, jelentés, ám Takács az információsokaság birtokában sem ítélkezni akar: – Nem szeretnék kriminalizálni. Nem felelősöket vagy bűnösöket keresek. Nem akarok moralizálni, mert az ügynök felmentése vagy kiátkozása semmivel sem visz közelebb a megértéshez, csak egydimenzióssá teszi a kérdést. Márpedig ennél sokkal bonyolultabb, árnyaltabb a kép, amelyet meg kell értenünk.

Főként azért, hogy többé ne legyen ilyen szoros az emberfogás.

Olvassa tovább a cikket!
Rab László
Népünk kamasza
N. Kósa Judit
Válófélben
Varga G. Gábor
Matek
Lencsés Károly
Kamu
Uj Péter
Egy karakter-öngyilkosság anatómiája
Tamás Ervin
A nagy terem sarkában
Hargitai Miklós
Kevesebb Európát?
Czene Gábor
A bűnös „n” története
Vitatott
Facebook
A NOL kiadója a Népszabadság zrt. © Minden jog fenntartva.