Szétperelhetik Orbánék felháborító tervét

Nemzetközi jogi és környezetvédelmi szakértők álláspontja szerint többszörösen jogsértő a rapid kerítésépítés a magyar–szerb határon. A beruházás ugyanis környezeti hatásvizsgálat-köteles lenne, és a hatásvizsgálati eljárásba a szerb felet is be kellett volna vonni.

 
 
műkincs
Tulajdonosától védik a képeket
Ongjerth Hanna

Az Európai Unió országainak többségében vannak szabályok a védetté nyilvánított műalkotások eladására és az országból való kivitelére. Németországban most szándékoznak szabályozni a kérdést, de a törvénytervezet nagy ellenállást váltott ki.

Jelölje meg, melyik állam nemzeti kultúrkincséhez tartozik Andy Warhol Triple Elvis és Four Marlons című festménye? A) Németország, B) USA, C) Nagy-Britannia.Ha a német szövetségi kormány nemzeti konzultációt indítana, hogy meggyőzze szavazóit, miért szorul a kultúrkincsvédelmi törvény mielőbbi megújításra, Monika Grütters kultuszminiszter az „A” választ ikszelné be. Hiszen Warhol korai munkái emblematikus szerepet töltenek be a Rajna-vidéki gyűjtemény történetében, így –ha csak közvetve is – meghatározzák az egész ország művészetét, tisztázta a Frankfurter Allgemeine Zeitung kérdésére. Késő: a képek tavaly novemberben elhagyták Németországot. Több mint 150 millió dollárért keltek el a Christie’s árverésén New Yorkban.

2016-tól azonban jóval rögösebb lesz a német műkincsek külföldre vezető útja, ha elfogadják a miniszter asszony törvénymódosítási javaslatát. A szabályozás értelmében szövetségi tartományonként felállna egy szakértői bizottság, melynek tagjai egyrészt minden ötven évnél régebbi, másrészt minden 150 ezer eurónál értékesebb alkotás fölött összedugnák a fejüket, és eldöntenék, hogy az adott tárgy nemzeti kultúrkincsnek számít-e. Ha igen: nem vihető ki az országból. A szempontok egyelőre illékonyak. De nagy valószínűséggel a hármas Elvis és a négyes Marlon sem kerülhetett volna New Yorkba.

A műkereskedelemben nagy lett a felzúdulás, de csak semmi pánik, üzeni a minisztériumi állásfoglalás: az Európai Unió 28 tagállamából 26-ban bevett gyakorlatról van szó, nem történik más azon kívül, hogy Németország is igazodik a többiekhez.

– És ha ők kútba ugranak, akkor mi is? – replikázik Kilian Jay von Seldeneck, a kölni Lempertz aukciósház berlini üzletvezetője. Szerinte a javaslat az indokoltnál drámaibban állítja be a német műkincspiac helyzetét, elvégre évente több alkotást hoznak be az országba, mint amennyit kivisznek. – Felháborító, hogy a kormány nem bízik meg a műgyűjtők és a kereskedők józan ítélőképességében annyira, hogy rájuk hagyja, mit kezdenek a birtokukban álló alkotásokkal – jelenti ki lapunknak. –Miért és hogy gondolhatja, hogy jobban ért hozzá, amikor nekünk ez a szakmánk?!

Nem csak az elviek bosszantják Von Seldenecket. A 150 oldalasra álmodott módosítási tervezet szerint az előírt határt meghaladó korú és értékű műtárgyak boldog tulajdonosainak kötelességük számot adni kincseikről. Ha elmulasztják, az bűncselekménynek minősül, és sokba kerül. Gyanú esetén pedig házkutatás is elrendelhető. Von Seldeneck – az irdatlan mennyiségű papírmunkán kívül – attól tart, hogy az új szabályozás a gyűjtők adakozó kedvét szegné, ami azért is volna baj, mert sok múzeum az önként rájuk íratott magángyűjteményekből él. – Ezek az emberek tisztában vannak a tulajdonukban álló tárgyak értékével. Értenek a művészethez, és lelkesen őrzik a náluk lévő alkotásokat. Ha a kormány kétségbe vonja a felelősségtudatukat, ráadásul bekukkant a nappalijukba is, hamar elüldözi őket, és eléri, hogy mielőbb külföldre vigyék a gyűjteményt.

A képzőművészek között is nagy a felháborodás. Georg Baselitz, a leghíresebb német neoexpresszionista alkotó bejelentette, hogy visszaveszi festményeit a német múzeumokból, hasonló lépést forgat a fejében Gerhard Richter is, aki az élő művészek között az árrekordot tartja:Absztrakt festmény című képéért a Sotheby’s londoni árverésén februárban 30,4 millió fontot (13 milliárd 650 millió forintot) fizetett valaki.

Esze ágában sincs megkérdezni semmiféle bizottságot, eladhatja-e a képeit, mondta Richter a Dresdener Morgenpostnak, főleg, mert szerinte ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a művészetről. – Úgy tennék, ahogy Baselitz – nyilatkozta a festőművész –, bevonnám a munkáimat a múzeumoktól, és gyorsan elsóznám őket a piacon.

A kultuszminisztérium szerint viszont nem kell rémeket látni: az országban található alkotások legfeljebb tíz százalékát tiltanák le a külföldi piacról. Micaela Kapitzkyt, a berlini Villa Griesebach aukciósház üzletvezetőjét ez nem győzi meg. Azt mondja, olyan megállapodásra volna szükség, amely egyaránt szem előtt tartja az állam, a gyűjtők és a piac érdekeit. – A törvénytervezet jelenlegi formájában főleg arra lenne jó, hogy a fontos alkotásokat mielőbb kiűzzék országból – állítja ő is.

– Ha engem kérdeznének, a brit szabályozást tartom életszerűnek.

Nagy-Britanniában az államnak elővásárlási joga van: árverési vagy magáneladási áron megveheti az áhított műkincset. Ha 12 hónapig nem teszi, a tulajdonos abban az országban adja el, amelyikben neki tetszik. – Így senkinek az érdeke nem sérül: ez az eljárás igazságos az állam és a tulajdonos szempontjából is – összegzi Kapitzky, aki úgy számol, hogy a tervezett német szabályozással legutóbbi aukciójuk vevőköre is okkal lett volna kisebb.

A kérdés igazán egyszerűen is feltehető: ki vesz olyan képet, amit aztán nem vihet haza?

Az Európai Unió országainak többségében vannak szabályok a védetté nyilvánított műalkotások eladására és az országból való kivitelére. Németországban most szándékoznak szabályozni a kérdést, de a törvénytervezet nagy ellenállást váltott ki.

Jelölje meg, melyik állam nemzeti kultúrkincséhez tartozik Andy Warhol Triple Elvis és Four Marlons című festménye? A) Németország, B) USA, C) Nagy-Britannia.Ha a német szövetségi kormány nemzeti konzultációt indítana, hogy meggyőzze szavazóit, miért szorul a kultúrkincsvédelmi törvény mielőbbi megújításra, Monika Grütters kultuszminiszter az „A” választ ikszelné be. Hiszen Warhol korai munkái emblematikus szerepet töltenek be a Rajna-vidéki gyűjtemény történetében, így –ha csak közvetve is – meghatározzák az egész ország művészetét, tisztázta a Frankfurter Allgemeine Zeitung kérdésére. Késő: a képek tavaly novemberben elhagyták Németországot. Több mint 150 millió dollárért keltek el a Christie’s árverésén New Yorkban.

2016-tól azonban jóval rögösebb lesz a német műkincsek külföldre vezető útja, ha elfogadják a miniszter asszony törvénymódosítási javaslatát. A szabályozás értelmében szövetségi tartományonként felállna egy szakértői bizottság, melynek tagjai egyrészt minden ötven évnél régebbi, másrészt minden 150 ezer eurónál értékesebb alkotás fölött összedugnák a fejüket, és eldöntenék, hogy az adott tárgy nemzeti kultúrkincsnek számít-e. Ha igen: nem vihető ki az országból. A szempontok egyelőre illékonyak. De nagy valószínűséggel a hármas Elvis és a négyes Marlon sem kerülhetett volna New Yorkba.

A műkereskedelemben nagy lett a felzúdulás, de csak semmi pánik, üzeni a minisztériumi állásfoglalás: az Európai Unió 28 tagállamából 26-ban bevett gyakorlatról van szó, nem történik más azon kívül, hogy Németország is igazodik a többiekhez.

– És ha ők kútba ugranak, akkor mi is? – replikázik Kilian Jay von Seldeneck, a kölni Lempertz aukciósház berlini üzletvezetője. Szerinte a javaslat az indokoltnál drámaibban állítja be a német műkincspiac helyzetét, elvégre évente több alkotást hoznak be az országba, mint amennyit kivisznek. – Felháborító, hogy a kormány nem bízik meg a műgyűjtők és a kereskedők józan ítélőképességében annyira, hogy rájuk hagyja, mit kezdenek a birtokukban álló alkotásokkal – jelenti ki lapunknak. –Miért és hogy gondolhatja, hogy jobban ért hozzá, amikor nekünk ez a szakmánk?!

Nem csak az elviek bosszantják Von Seldenecket. A 150 oldalasra álmodott módosítási tervezet szerint az előírt határt meghaladó korú és értékű műtárgyak boldog tulajdonosainak kötelességük számot adni kincseikről. Ha elmulasztják, az bűncselekménynek minősül, és sokba kerül. Gyanú esetén pedig házkutatás is elrendelhető. Von Seldeneck – az irdatlan mennyiségű papírmunkán kívül – attól tart, hogy az új szabályozás a gyűjtők adakozó kedvét szegné, ami azért is volna baj, mert sok múzeum az önként rájuk íratott magángyűjteményekből él. – Ezek az emberek tisztában vannak a tulajdonukban álló tárgyak értékével. Értenek a művészethez, és lelkesen őrzik a náluk lévő alkotásokat. Ha a kormány kétségbe vonja a felelősségtudatukat, ráadásul bekukkant a nappalijukba is, hamar elüldözi őket, és eléri, hogy mielőbb külföldre vigyék a gyűjteményt.

A képzőművészek között is nagy a felháborodás. Georg Baselitz, a leghíresebb német neoexpresszionista alkotó bejelentette, hogy visszaveszi festményeit a német múzeumokból, hasonló lépést forgat a fejében Gerhard Richter is, aki az élő művészek között az árrekordot tartja:Absztrakt festmény című képéért a Sotheby’s londoni árverésén februárban 30,4 millió fontot (13 milliárd 650 millió forintot) fizetett valaki.

Esze ágában sincs megkérdezni semmiféle bizottságot, eladhatja-e a képeit, mondta Richter a Dresdener Morgenpostnak, főleg, mert szerinte ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a művészetről. – Úgy tennék, ahogy Baselitz – nyilatkozta a festőművész –, bevonnám a munkáimat a múzeumoktól, és gyorsan elsóznám őket a piacon.

A kultuszminisztérium szerint viszont nem kell rémeket látni: az országban található alkotások legfeljebb tíz százalékát tiltanák le a külföldi piacról. Micaela Kapitzkyt, a berlini Villa Griesebach aukciósház üzletvezetőjét ez nem győzi meg. Azt mondja, olyan megállapodásra volna szükség, amely egyaránt szem előtt tartja az állam, a gyűjtők és a piac érdekeit. – A törvénytervezet jelenlegi formájában főleg arra lenne jó, hogy a fontos alkotásokat mielőbb kiűzzék országból – állítja ő is.

– Ha engem kérdeznének, a brit szabályozást tartom életszerűnek.

Nagy-Britanniában az államnak elővásárlási joga van: árverési vagy magáneladási áron megveheti az áhított műkincset. Ha 12 hónapig nem teszi, a tulajdonos abban az országban adja el, amelyikben neki tetszik. – Így senkinek az érdeke nem sérül: ez az eljárás igazságos az állam és a tulajdonos szempontjából is – összegzi Kapitzky, aki úgy számol, hogy a tervezett német szabályozással legutóbbi aukciójuk vevőköre is okkal lett volna kisebb.

A kérdés igazán egyszerűen is feltehető: ki vesz olyan képet, amit aztán nem vihet haza?

Olvassa tovább a cikket!
Érdemes elolvasni
NOL Piactér