Ünnepel egy nagyjából 93 ezer négyzetkilométeren elterülő ország tízmillió lakója. A labdarúgósiker nem törli el az elmúlt évtized politikai és gazdasági nehézségeit, ám sokan szeretik a focit, és örülnek az eddig csak remélt eredménynek. Ha van hasonlóság a magyar és a portugál futballhelyzet között, az itt véget is ér.
Magyarországon, feltehetőleg, a többség örült, hogy a válogatott kvalifikált a kontinenstornára, majd csoportelsőként továbbjutott. Mégis közéleti vita tárgyává vált, mit kezdjünk ezzel az örömmel. Hiszen az Orbán-rendszer állama a labdarúgást leplezetlenül használja legitimációs és oligarcha-finanszírozási célokra. Csak a tájékozottabbak vélik tudni, hogy a válogatott munkájára Orbánnak nincs ráhatása. Ettől még a „na, ugye"-propaganda csúcsra járhat.
A drukkolni vagy sem problematikája két irányba ágazik el. Az egyik a túlzottnak vélt fociláz feletti értetlenség. Egy focigyőzelem mindenhol tömegeket mozgat meg, elvégre a világ legnépszerűbb sportjáról van szó. Nem kell ahhoz agymosás, hogy örüljenek a rajongók, mert végre van csapat, amit a sajátjukénak mondhatnak.