Szexpartikra jártak a drogügynökök

Az amerikai drogellenes hatóság (DEA) ügynökei drogkartellek által finanszírozott szexpartikon vettek részt.

Az igazságügyi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra került jelentése szerint a drogkartellek biztosították a lányokat az orgiákon. A szövetségi jelentés azt is részletezi, hogy az drogellenes hatóság ügynökei és más bűnüldöző szervek dolgozói számos esetben nem megfelelő viselkedést tanúsítottak.

Hét ügynök elismerte, hogy szexpartin vett részt, egyet pedig sikerült tisztázni a vádak alól. A jelentésben nem írják, hogy a nyomozók melyik országban partiztak, de az AP hírügynökség szerint valószínűleg Kolumbiában jártak.

A vizsgálat szerint a szexpartikra a kormány által bérelt helyiségekben került sor, ahol az ügynökök a telefonjaikat és laptopjaikat is tartották. Néhány ügynök nemcsak a partikon vett részt, hanem pénzt, drága ajándékokat és fegyvereket is elfogadott - jegyzi meg a BBC.

Az egyik DEA-tisztviselő azzal védte a szexpartikra járó ügynököket a nyomozóhatóságoknak, hogy a prostitúció sok országban a helyi kultúra része, és bizonyos területeken vannak „türelmi zónák" is.

A jelentés szerint a DEA ügynökei tudták, hogy drogkartell finanszírozza a szexpartikat. A jelenlegi nyomozásra azért volt szükség, mert egy hasonló eset történt 2012-ben, amikor a drogügynökök Kolumbiában prostituáltakkal szórakoztak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.