Megtalálták az oroszt, akinek gépeiről támadás érte a Demokrata Pártot

Megtalálták azt az orosz fiatalembert, akinek a szervereiről elkövették az amerikai Demokrata Párt és két amerikai szövetségi állam számítógépes rendszere elleni hackertámadásokat - jelentette a The New York Times című amerikai napilap.
A 26 éves Vlagyimir Fomenko - akit a lap úgy jellemez, hogy tetoválásokkal ékesíti magát, gördeszkázik és kisvállalkozásban egy bérelt lakásban szervereket ad bérbe - a mongol határhoz viszonylag közeli, nyugat-szibériai Bijszk városában él.

A ThreatConnect nevű, kiberbiztonsággal foglalkozó amerikai cég nyomozta ki, hogy az ő szerveréről törték fel a Demokrata Országos Konvenció (a demokrata párt vezető szervének) számítógépes rendszerét, valamint megkísérelték feltörni Arizona és Illinois állam választási rendszerének számítógépeit is.

Vlagyimir Fomenko - a The New York Times helyszínen járt tudósítója szerint - szívesen beszél az ügyről, sőt némi szarkazmussal azt mondta: ha az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bizonyítékot mutat fel az Arizonában és lllinois államban megkísérelt hackertámadásra, akkor készen áll megosztani az FBI munkatársaival az ő információit is, és átad IP-címeket, naplófájlokat, mindent, ami alapján beazonosíthatók a szerverét használó hackerek.

Mindazonáltal leszögezte: nem törődik azzal, hogy kinek adja bérbe a szervert. Kliensei között állítólag vannak pornóval foglalkozók is.

A Fomenkóhoz vezető nyomozás az Egyesült Államokban még júniusban kezdődött, azt követően, hogy megpróbálták feltörni a két említett állam választási rendszerének számítógépeit. Az amerikai szakemberek azonnal orosz hackerekre gyanakodtak, gondolván, hogy Moszkva megpróbálja megingatni az amerikai polgárok hitét a saját választási rendszerükben. Az FBI által felkért biztonságtechnikai cég pedig beazonosította Fomenko szervereit, amelyek a többi között Hollandiában, Kaliforniában, New York államban és Moszkvában működnek. A hackerek nyolc internetes címet használva támadtak, bonyolult áttéteken keresztül.

Moszkva mindig tagadta, hogy köze lett volna a hackertámadásokhoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Bloombergnek szeptemberben adott interjújában szintén visszautasította a vádat, de kérdésbe fogalmazott állításával - "Számít egyáltalán, hogy ki csente el az adatokat?" - tovább erősítette az amerikaiak gyanakvását.

Vlagyimir Fomenko a The New York Timesnak egyelőre csak annyit mondott, hogy klienseit csupán a becenevükön ismeri, személyesen soha nem is találkozott velük, a szolgáltatást online rendelték meg, és a fizetést is interneten keresztül bonyolították.

A szervereket bérbe adó nyugat-szibériai férfi közleményt is kiadott, amelyben nem tagadta ugyan, hogy hackerek használják a szervereit, de leszögezte, hogy szeptember 15-ig nem volt tudomása arról, hogy amerikai államok számítógépei ellen intéztek támadásokat róluk. Fomenko azt is hangsúlyozta: nem ismeri ugyan, hogy kik az elkövetők, de belső adatbázisát áttekintve biztosan nincs közük az orosz nemzetbiztonsági szervekhez.

A The New York Times tudósítóján keresztül pedig segítséget ígért ahhoz, hogy annak a 60 IP-címnek a révén, amelyet a hacker használt, az FBI eljuthasson magához a számítógépes bűnözőhöz is.

Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje egyértelműen Oroszországot tette felelőssé a hackertámadásért, s azt ígérte: elnöksége idején az Egyesült Államok ugyanúgy fog reagálni a hackertámadásokra, mint az országot érő bármilyen más agresszióra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.