Lengyelországban is bevezetnék a kötelező vasárnapi boltzárat

Lehet, hogy a magyaroktól lesték el az ötletet, hogy majd' minden boltot bezárassanak. A kezdeményező szakszervezet rabszolga-felszabadításról beszél, az ellenzők tömeges leépítésről. A tilalom megszegőit akár két évre is börtönbe zárhatnák.

Újabb heves társadalmi konfliktusba áll bele a lengyel jobboldal. A szejmben minden jel szerint többséget kap az a társadalmi törvényjavaslat, amely – kevés kivétellel – betiltaná a boltok vasárnapi nyitva tartását. A kezdeményezés a Szolidaritás szakszervezettől indult, és sikerült ötszázezer aláírást is összegyűjteni hozzá.

A Gazeta Wyborcza tudósítása szerint a törvényjavaslatot támogatja a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt mellett a Kukiz '15 jobbra húzó protestpárt, valamint a Parasztpárt (PSL) is. Ez biztos parlamenti többséget ad a javaslatnak.

Az előterjesztők arra hivatkoztak, hogy a vasárnapi boltbezárással „felszabadítják a kasszáknál ülő rabszolgákat". A nyitva tartás – hangozott el – csak a lengyel elitek, az oligarchák érdeke, akik vasárnap vásárolnak olasz szalámit.

Egyedül a tulajdonos által üzemeltetett kis boltok tarthatnának nyitva, illetve azok a pékségek és cukrászdák 13 óráig, ahol termelés is folyik. A tilalom alól mentesítik a benzinkutakat, hírlapárusokat, virágárusokat, éttermeket és az idegenforgalmi körzetben lévő ajándékárusokat. A törvény megszegőit a tervezet szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék.

A tiltás ellen felszólalók tömeges, 30 és 100 ezer fő közötti elbocsátásokat jósoltak a kereskedelemben és a kiszolgáló ágazatokban. Hiányolták, hogy az előterjesztők nem készítettek gazdasági számvetést a vasárnapi tilalom hatásairól. Azzal is érveltek, hogy sok diák számára fontos az így szerzett kereset. Ezek az érvek azonban lepattantak a kormánypárti oldalról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.