Lemondott a haiti miniszterelnök

Bejelentette lemondását vasárnap Laurent Salvador Lamothe, Haiti miniszterelnöke, akárcsak a kormány néhány más tagja. Beszédében úgy fogalmazott: a jól végzett munka tudatában távozik tisztségéről. Szerinte kormányzásának két és fél éve alatt az ország mélyreható és dinamikus reformokon ment keresztül, olyan változások történtek, amelyek a nép javát szolgálták - írja a Híradó.
A karibi ország kormányfője a hírek szerint az államfő által létrehozott testületnek, a "konzultatív bizottságnak" az ajánlására köszön le posztjáról, ebben ugyanakkor közrejátszhatott az is, hogy az utóbbi időben számos erőszakos kormányellenes megmozdulás volt.

Lamothe 2012 májusában került a miniszterelnöki székbe, személyére akkor maga Michel Martelly államfő tett javaslatot, aki most a konzultatív testület javaslatára elfogadta a lemondást. Akkor nagyon nehéz volt olyan embert találnia a szigetország kormányának élére, aki képes lett volna hatékonyan megszervezni az ország újjáépítését a két évvel korábban pusztító földrengés után.

Bár Lamothe elégedett saját munkájával, az utóbbi időben megszaporodtak a meglehetősen heves kormányellenes tüntetések, ráadásul politikai patthelyzet alakult ki, az országot gyakorlatilag Martelly irányítja elnöki rendeletekkel. A 2010-ben pusztító földrengés óta ugyanis húzódik a parlamenti és az önkormányzati választások megrendezése. Október 26-ra ugyan meghirdették a választásokat, de bizonyos "szervezési" nehézségek miatt elhalasztották, új időpontot pedig egyelőre nem jelöltek meg.

A patthelyzet miatt nehéz lesz utódot találni a leköszönő miniszterelnök posztjára. Személyét, az esetleges új kabinet névsorát és programját a parlament mindkét házának jóvá kell hagynia. Viszont nem tudni, hogy a parlament nem oszlik-e fel januárban, ha a választások új időpontját esetleg kijelölik addig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.