"Ez volt Simon Peresz élete, és ez Izraelé is"

Barack Obama amerikai elnök Simon Peresz volt izraeli államfő pénteki temetésén elmondott gyászbeszédében a közös amerikai és izraeli értékekről beszélt, valamint annak fontosságáról, hogy a következő nemzedék békét kössön a palesztinokkal.
A Peresz iránti tisztelete jeléül zsidó fejfedőt, azaz kipát viselő Obama a jeruzsálemi Herzl-hegyen az egész világból egybegyűlt vezető politikusok és közjogi méltóságok, valamint Izrael vezetői előtt kijelentette: Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenléte is a béke szükségességére figyelmeztet, s emlékeztetett rá, hogy Peresz mindig a palesztinok egyenlő jogaira, nemzeti önmeghatározásuk szükségességére hívta fel a figyelmet.

"Most Izrael következő nemzedékének és barátainak a kezében van a békekötés munkája" - tette hozzá az amerikai elnök a többi gyászbeszédnél jóval több politikai kijelentést tartalmazó búcsúztatásában.

"Peresz a cionista gondolatban rejlő igazságot és reményt mutatta nekünk, a visszanyert haza földjén a szabad életet. Biztonságos életet egy önmagát megvédeni képes nép számára"- hangsúlyozta Obama.

"Ez volt Simon Peresz élete, és ez Izraelé is, a zsidó nép története az elmúlt században"- tette hozzá, majd héber szavakkal köszönt el az izraeli államférfitől, aki hosszú politikusi pályája során John Kennedyvel kezdve tíz amerikai elnökkel találkozott, és tárgyalt.

Obama előtt a család nevében gyermekei búcsúztak el a Peresztől. Ők a közéleti szereplő mellett felidézték Peresz magánéletét, személyiségének családias vonásait. Előttük Bill Clinton volt amerikai elnök és Ámosz Óz izraeli író szólalt fel a család kérésére.

Clinton felelevenítette huszonöt éven át tartó barátságukat, és kijelentette, hogy a Peresz által megálmodott jövő már Izrael jelenkori valóságává lett. Elutasította bírálóinak vádját, hogy az elhunyt naiv álmodozó lett volna, s kijelentette: Peresz mindig tudta, miként valósítsa meg álmait, és soha nem adott fel semmit.

Ámosz Óz erősen politikai színezetű beszédében elmondta, hogy barátságuk kezdetén, negyven éve rájött Simon Peresz titkára: ez a naivitása volt, amellyel egyrészt elfogadta és felismerte a valóságot, másrészt meg akarta változtatni azt, miközben önmagában is kész volt változtatásra.

A gyászszertartás Reuven Rivlin jelenlegi jobboldali államelnök és Benjámin Netanjahu jobboldali miniszterelnök beszédével kezdődött: mindketten meleg szavakkal méltatták az izraeli politikai paletta ellenkező pólusán tevékenykedő (pályafutása túlnyomó részében az Izraeli Munkapárt színeiben politizáló) elhunytat.

A gyászbeszédek után a koporsót a Jichák Rabin és Jichák Samir volt kormányfők sírjai között kialakított, új sírhelyen hantolták el. Az elhunyt gyermekei elmondták a hagyományos zsidó gyászimát, a kaddist, majd elhelyezték a friss síron a különböző izraeli állami szervek és a család koszorúit.

Peresz temetésére - az izraeli állami méltóságok mellett - az egész világból hetven jelenlegi és volt politikai vezető sereglett Jeruzsálembe. Az izraeli média szakértői szerint idén még egy nemzetközi rendezvényen sem jelent meg egyszerre ennyi vezető a nagyvilágból, s Izraelben utoljára Jichák Rabin temetésén, 1995-ben volt jelen ennyi nemzetközi közjogi méltóság.

Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte.

A temetésen Mahmúd Abbász palesztin elnök is megjelent. Netanjahu és Abbász több év után először találkozott személyesen. Kezet fogtak és a temetési szertartás kezdete előtt néhány mondatot váltottak egymással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.