A menedékkérők negyedének azonnal terápiára van szüksége

Ausztria számára jelentős kihívást jelent a háborús területekről érkező, súlyos traumákat elszenvedett menekültek pszichiátriai ellátása - számolt be az osztrák közszolgálati média (ORF) kedden.
A németországi Ansbachban történt robbantás, amikor egy szíriai menedékkérő öngyilkos pokolgépes merényletet követett el egy terasz előtt, számos olyan kérdést is felvet, amellyel Ausztriának is szembe kell néznie - hangzott el a beszámolóban.

Aki erőszakos cselekmények részesévé válik, annak fel kell dolgoznia a vele történteket, ebben segít a terápia - mondta az ORF-nek a Caritas segélyszervezet által kezdeményezett pszichiátriai projekt egyik kurzusvezetője.

A menekülteknél azonban nem rögtön kezdik meg az akár néhány évig is tartó terápiát, hiszen először biztonságos körülményeket kell teremteni számukra - mondta a pszichiáter. A menekültek nagy száma miatt az arra rászorulóknak akár több mint egy évet is várniuk kell, míg elkezdhetik a pszichiátriai kezelést.

A segélyszervezet által indított, SINTEM elnevezésű projekt egyelőre Bécsben és Alsó-Ausztriában működik. Azokat a 16 év felettieket kezelik, akik szenvednek egy átélt trauma következményeitől vagy bizonytalanságban érzik magukat.

Az alsó-ausztriai egészségbiztosítási pénztár július elején arról döntött, hogy a menekültek számára több pszichoterápiás lehetőséget biztosít. A Caritasszal együttműködve megkétszerezték a látogatható kurzusok számát.

Alsó-Ausztria tartományban jelenleg 15 ezer, Bécsben 22 ezer menedékkérő él. A Caritas adatai szerint a menedékkérők 10-20 százaléka súlyos traumán esett át, így ők szorulnak leginkább pszichoterápiás kezelésre.

Ausztriában 2015 első fél évében 28 500 kérelem elbírálása zajlott, ez több, mint amennyi az idei év első hat hónapjában volt, amikor 25 700 kérelemről döntöttek. Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékkérelmet nyújtottak be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.