Viharálló Mol

Miközben a Shell vagy az ExxonMobil az olajárak miatt folyamatosan zuhanó eredményről számol be, a Mol az első félévben majdnem megduplázta nettó nyereségét, ami így megközelítette a 200 milliárd forintot.

A Mol mintegy kétszázmilliárdos féléves nettó nyeresége a tavalyi év hasonló időszakának közel kétszeresére rúg, de a második negyedéves százmilliárd is 50 százalékos ugrásnak számít - derül ki az olajcég ma közzétett jelentéséből. Az első hat hónapban háromszázmilliárdos, a második negyedévre pedig közel kétszázmilliárdos kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírások előtti eredményük (EBITDA) alig csökkent. Az árbevétel-zuhanás viszont megállíthatatlannak tűnik: az az első félévben ötödével 1613 milliárd forintra esett.

Kommentárjában Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató újfent az üzletágak kiegyensúlyozó szerepére hívta fel a figyelmet: az emelkedő olajárak miatt a kitermelés növelte eredményét, a kevéssé kiugró finomítói haszonlehetőségeket pedig a műanyagipar és a kiskereskedelem ellensúlyozta. Az olyan nagy olajcégekhez képest tehát, mint például az ExxonMobil vagy a Shell, a Mol igencsak állja az olajsarat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.