galéria megtekintése

Fejlesztés címén szegregálnak Ercsiben

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 08. számában
jelent meg.


Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

Szegregált első osztály elindítását tervezi Ercsiben egy digitális programot bevezető iskola. A Klik most azt ígéri: mindent megtesz azért, hogy az iskolán belül ne alakuljon ki a hátrányos helyzetű gyermekek elkülönítése.

Az Ercsiben lévő Eötvös József Általános Iskolában – itt tartott nemrégiben sajtótájékoztatót Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár a Hipersuli elnevezésű digitális program kapcsán – jelentős különbségek vannak az első évfolyamon tervezett osztályok között a roma és a nem roma gyermekek arányát illetően. Ahogy azt az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) kiderítette, a szeptembertől indítandó első évfolyamon három osztályt terveznek: egy kis létszámú, szinte csak roma tanulókból állót, egy vegyes és egy nagyobb létszámú, zömmel nem romákból álló osztályt. A CFCF mindezt onnan tudta meg, hogy a településen támogat egy roma–nem roma szülői közösséget, amely az integrált oktatásért küzd. E közösség fordult segítségért az alapítványhoz.

Az Ercsiben lévő Eötvös József Általános Iskola
Az Ercsiben lévő Eötvös József Általános Iskola
Korponai Tamás

Mivel a jogsértés még nem valósult meg, hiszen az osztályok szeptembertől indulnak csak el, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) még beavatkozhat. Ennek érdekében a CFCF a Klik martonvásári tankerületének vezetőjéhez fordult.

 

„A szülői közösséggel folytatott beszélgetések alkalmával világossá vált, hogy az 1. a. osztályba jár a legtöbb roma gyermek, arányuk meghaladja a teljes létszám 64 százalékát, amellyel az osztály szegregálttá válik. A másik két csoportba (1. b. és 1. c.) jóval kevesebb roma gyermek került. Összesen 50 gyermek kezdi meg tanulmányait szeptembertől az első évfolyamon, amelyből legkevesebb 17 gyermek (34 százalék) biztosan roma származású” – írja az alapítvány. A roma–nem roma arányokat az alapítvány – összhangban az ombudsmani ajánlásokkal – a gyerekek lakóhelye és a helyben szokásos cigány vezetéknév alapján állapította meg. A CFCF leszögezi, hogy az 1. a. egyértelműen szegregált osztály, s felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes évfolyamok és osztályok tematikájának kialakításakor, a csoportba sorolás véglegessé tételekor az államnak biztosítania kell azt, hogy a cigány tanulók aránya a különböző osztályok, csoportok között ne térjen el lényegesen az iskolán belüli összarányuktól.

A CFCF arra is rámutat, hogy az osztályok közötti jogellenes elkülönítés a felsőbb évfolyamokat is érinti. „A szülői beszámolókon, különböző híradásokon kívül a Web TV Ercsi adásaiban elhangzott szülői nyilatkozatok is ezt támasztják alá. Így például a 2013. március 28-i adásban Sárdi-Fekete Nikolett, egy szülő úgy nyilatkozott, hogy »összesen 70 diák indul most ősztől az iskolában, ebből két normál és a másik ilyen fejlesztő osztály lesz«. Egy 2012. augusztus 17-i adásban az igazgató, Orth László nyilatkozott akként, hogy »52 elsőssel indulunk három osztályban. Egy kis létszámú osztály van, ahol azok a gyerekek tanulnak, ahol nagyon nagy szükség van arra, hogy magasabb intenzitással több pedagógus foglalkozzon velük, szeretnénk, hogyha a hátrányokat, amivel indulnak, azt behozzák negyedik osztályig.«”

A jogszabály azonban nem ad lehetőséget efféle elkülönült fejlesztő/felzárkóztató osztályok létrehozására, az egyéni felzárkóztatást integrált formában kell biztosítani. Az alapítvány tapasztalatai alapján a felzárkóztató célú elkülönítés bevett gyakorlat, de ettől még jogellenes, feltéve, ha egyúttal etnikai alapú elkülönítést is okoz – írják levelükben a Klik tankerületi vezetőjének.

Klik-ígéret az elkülönítés megakadályozására

A Népszabadság megkereste az Emmi sajtóosztályát azzal, hogy a Klik megakadályozza-e a szegregált oktatás elindítását Ercsiben. „A Klik – az alkotmányosság alapján állva – nem vizsgálja a gyermek származását, csak a hátrányos helyzetére vonatkozó adatait: halmozottan hátrányos helyzet/hátrányos helyzet/egyik sem. 2015 szeptemberében három első osztály indítására van lehetősége az iskolának. Az osztályok egyelőre nincsenek kialakítva, de a tavalyihoz hasonlóan idén is az lesz a fő szempont, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók aránya az osztályokban hasonló legyen. A Klik mindent megtesz azért, hogy iskolán belül se alakuljon ki a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek elkülönítése” – így a válasz, amely annak ígéretét tartalmazza tehát, hogy nem e tervezetteknek megfelelően indítják az új első osztályokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.