A saját vállukat veregetik a belügyesek

Tavaly a BM-hez és a támogató hatóságokhoz országosan összesen 256 közfoglalkoztatási megkeresés – panasz vagy közérdekű bejelentés – érkezett, ebből 240 esetet vizsgáltak meg.
A közfoglalkoztatási programok 2015-ben elérték céljukat, segítették az inaktív rétegek munka világába történő visszaszoktatását, továbbá munkalehetőséget teremtettek a munkára alkalmas, dolgozni kész és akaró embereknek - írta a Belügyminisztérium (BM) kedden a kormány honlapján közzétett beszámolójában.

A közfoglalkoztatási programok múlt évi hatósági ellenőrzéseiről szóló dokumentum szerint a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási (illetve fővárosi kerületi) hivatalok munkatársai 2015-ben összesen csaknem 5300 közfoglalkoztatási programot ellenőriztek, mintegy 159 ezer közfoglalkoztatottat érintve. Az ellenőrzött programok összköltsége 166,9 milliárd forint volt.

A havi terveken felül a támogató hatóságok összesen 401 közfoglalkoztatási programot ellenőriztek. Mint írták: tavaly a BM-hez és a támogató hatóságokhoz országosan összesen 256 megkeresés - panasz vagy közérdekű bejelentés - érkezett, ebből 240 esetet vizsgáltak meg. A BM a megkeresések közül példaként említette, hogy a panaszost nem vették be a közfoglalkoztatási programba, a közfoglalkoztatottak egyáltalán nem vagy kevesebbet dolgoztak, mint ami a munkaidő-nyilvántartásban szerepelt, továbbá hogy nem voltak megfelelőek a munkakörülmények, a bánásmód és a munkavezető viselkedése.

Összesen kilenc esetben tártak fel súlyos hatósági szerződésszegést. Ezekben az esetekben közigazgatási eljárás keretében, visszafizetési kötelezettségről született határozat. Országos szinten a visszakövetelések összege 156,4 millió forint volt, amelynek 84 százalékát Jász-Nagykun-Szolnok megyében ítélték meg.

A hatóságok ellenőrzéseinek megállapításai alapján a közfoglalkoztatási programokat érintően, költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében 1-1 ügyben kezdeményeztek adóhatósági nyomozást, amely még tart.

Két esetben (Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében) szabtak ki rendbírságot adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, illetve nem valós tartalma miatt.

A közfoglalkoztatási programok múlt évi hatósági ellenőrzései nyomán a BM több ajánlást is megfogalmazott, többek között a kormányhivatalok munkatársainak továbbképzéséről, valamint a közfoglalkoztatotti programban érintettek hatékonyabb tájékoztatásáról.

A dokumentum összegzésében rögzítették azt is, hogy a közfoglalkoztatással érintett miniszterek az elsődleges munkaerőpiacról kiszorultak (különösen a munkaerőpiacon hátrányban lévők, az alacsony iskolai végzettségűek, a tartósan munka nélkül lévők, valamint a megváltozott munkaképességű személyek) foglalkoztatásának és foglalkoztathatóságának növelését tűzték ki célul.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.