A Fidesz első harminc napos programja és a kritikája

Tizenegy pontból álló programot hajt végre a Fidesz kormányra kerüléseesetén az első harminc napban, többek között a társadalombiztosításijárulék és az áram árának csökkentése, valamint a kormányzatiluxusautók elárverezése is szerepel az intézkedések között - jelentettebe Deutsch-Für Tamás és Rogán Antal pénteken sajtótájékoztatón. Az MSZPreagálásában közölte: a Fidesz az utolsó pillanatban összeálított programjáról van szó.

A Fidesz reggeli elnökségi ülésén elfogadott "kezdő 11" szerint kormányra kerülésük esetén 19 százalékra csökkentik a tb-járulékot, annak érdekében, hogy a kis-és középvállalkozók tömeges méretben tudjanak munkahelyet teremteni, ugyanakkor 10 százalékkal csökkentik az áram árát is - mondta el Deutsch-Für Tamás kommunikációs vezető.

Kóka János, az SZDSZ országgyűlési képviselő-jelöltje erre reagálva azt mondta: "a felelőtlen igéretek beváltása, a választások után a költségvetés azonnali összeomlásához vezetne. Ezzel szemben a liberálisok tudják, mi a teendő: kisebb állam, egykulcsos adó és az egészségügy reformja".

A szabad demokrata gazdaságpolitikus közölte: "egy bukott sportminiszter olyan kezdő 11-et állított össze, ami leginkább jobbszélsőkből áll. Az elmúlt hónapokban nem sikerült programot alkotniuk, a 92. percben, a vesztes állásnál új stratégia után néznek".

Deutsch-Für elmondta: az első harminc nap programja szerint azonnal tárgyalásokat kezdenek a gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal egy olyan öt éves megállapodás reményében, amely szerint a gyógyszerárak nem emelkedhetnek az inflációt meghaladó mértékben. Deutsch-Für szerint "a magyar szolidaritás kormánya" törvényjavaslatot alkot a 14. havi nyugdíj lépcsőzetes - négy éven át tartó - bevezetéséről.

Az Orbán Viktor által javasolt 11 pont szerint döntenek arról, hogy szeptembertől 450 ezer forintra emelik a diákhitel maximálisan felvehető összegét, a kamatok pedig csak egy százalékkal haladhatják meg a mindenkori jegybanki alapkamatot - mondta el.

Közölte: a földtörvény módosításával lépnének fel a magyar termőföld védelmében és a külföldiek bújtatott földvásárlása ellen, a helyi magyar gazdáknak elővásárlási jogot adva.

Az első harminc nap intézkedései között szerepel a Budapest Fejlesztési Minisztérium létrehozása, valamint a körbetartozások felszámolása is. Ez utóbbit a Fidesz azzal kívánná elérni, hogy törvényben rögzíti: a vállalkozásoknak csak a nekik kifizetett számlák után kell az áfát befizetniük.

Deutsch-Für elmondta: a közpénzek felelős felhasználása érdekében költségvetési tanácsot alakítanának, amelynek egyetértésével kerülhetne csak az Országgyűlés elé a költségvetési törvény, s amely a kihirdetés előtt is értékelhetné annak megalapozottságát. Emellett a kormány tagjai személyes anyagi felelősséget is vállalnának abban az esetben, ha kedvezőtlen irányba módosulnak a költségvetés számai - fűzte hozzá.

A politikus azt ígérte, hogy a Fidesz, ha győz a választásokon, feleannyi állami vezetővel alakít majd kormányt, mint amennyi a jelenlegi kabinetben van, és az Országgyűlés elé terjeszti a kisebb parlamentre vonatkozó elképzelését is.

A 11. pont szerint pedig a takarékosság jegyében nyilvános árverésen értékesítenék a kormányzati luxusautókat - többek között a Gyurcsány Ferenc kampányfilmjéből ismert autót is - a befolyt összeget pedig jótékony célra fordítják - fűzte hozzá Deutsch-Für, aki kérdésre válaszolva elmondta: az intézkedések közül hat tartozik a kormány hatáskörébe, a többiben az Országgyűlés dönthet, a kisebb parlamentre vonatkozó javaslat elfogadtatásához pedig kétharmados többségre lenne szükség.

A Fidesz kampányfőnöke kérdésre válaszolva úgy vélte: a 11 kezdő lépés intézkedéseit július 1-ig hatályba lehet léptetni.

Reagálásában az MSZP választási kampányának kommunikációs vezetője közölte: a választások előtti utolsó munkanapra a Fidesz végre pontokba tudta szedni, mit is ajánl az országnak.

"Éppen tizedannyit, mint amennyit a második Gyurcsány-kormány fog megvalósítani az Új Magyarország programjából az első száz lépésben" - szerepel Gál J. Zoltán közleményében.

A szocialista képviselő szerint míg a Fidesz programot keresett a támogatókhoz, az MSZP támogatást kér a programjához. Hozzátette: Orbán gyorsabb lovakat ajánl Magyarországnak, Gyurcsány Ferenc viszont autót.

Gál J. Zoltán úgy vélte, az elmúlt két nap két vitájából is egyértelműen kiderült, mi a különbség a két program, az országnak ajánlott két út között.

"A Fidesz egy közvélemény-kutatásra építette a programját, amitől a legnagyobb támogatást reméli Orbán Viktor. Valódi programjának hiányát leplezi azzal, hogy az emberek kérésére hivatkozik. Gyurcsány Ferenc és csapata viszont kidolgozta az Új Magyarország programját, és ehhez kéri a választók támogatását" - fogalmazott Gál J. Zoltán.

Kiemelte: a kettő között óriási a különbség, mert Orbán Viktor csak a választást akarja megnyerni, Gyurcsány Ferenc viszont Magyarországot szeretné nyertessé tenni.

A minimálbér 100 ezer forintos emelése ellen a teljes magyar közgazdásztársadalom egyszerre szólalt fel, kifejtve azt a véleményt, hogy a gazdaság több szereplője is elvesztené versenyképességét. Összességében legalább 200 ezer munkahelyet veszélyeztetne - mondta Kóka János.

A budapest minisztérium ötlete az adófizetők pénzéből végrehajtott támadás a főváros és az önkormányzatiság ellen. "Volt már ilyen kisérletük, Grespik Lászlónak hívták" - tette hozzá a szabad demokrata politikus.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.