galéria megtekintése

Zürichi járat

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 03. számában
jelent meg.


Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Fáradt öregember lépked utazótáskával a kezében a kelenföldi pályaudvar váróterme felé, az imént szállt le a zürichi szerelvény másodosztályáról tizenhárom órás utazás után. Nem akarunk hinni a szemünknek, pedig ő volna az, a magyar miniszterelnök, a nemzet mindig magabiztos vezénylő tábornoka, oly egyszerűen, sallangmentesen mutatkozva, ahogyan csak Kádár János tudott a Moszkvába induló vonat ablakából kalaplevéve integetni.

Ekkor még nem tudjuk, hogy ugyanez az ember másnap reggel még a tévedését is hajlandó elismerni: „Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be”, mondja saját állami rádiójában, amire csak a legkiválóbb államférfiak képesek, elismerve népük egy részének gondolkodóképességét és az ellenük irányuló tüntetések igazát.

Ám most nem erről van szó. Hanem arról, hogy a pályaudvaron látott kép annyira nem illik a nagyobb, a megszokott képbe, hogy nyilvánvaló, a sajtó megint hazudott. Zürichből nem lehet így megérkezni, ilyen moszkvaiasan. Szinte egészen bizonyos, hogy Orbán nem járt Zürichben, miért is járt volna; csak nem képzeljük, hogy legidősebb lányát dekadens svájci magániskola mesterképzésére adja, pláne 15 millió forintos tandíj fejében!

 

Ez sehogyan se férne össze ennek a nyakas embernek az elveivel, nem szólva arról, hogy mit szólna a nemzet. Milyen iskola lehet az, ahol csupa nyugati politikus, profithajszoló üzletember taníttatja gyermekét, hogy azok még náluk is dekadensebbek legyenek, végső romlásba taszítva a nyugati civilizációt.

Nem volnánk meglepve, ha kiderülne, hogy a legidősebb lány valójában azeri vagy kirgiz egyetemen tanul, mintegy családilag is követve a nemzet keletre nyitását. Egyszersmind lépést tartva a honi arisztokráciával, amely most már kizárólag belső-ázsiai egyetemeken alapozza meg gyermekei jövőjét.

Annál is inkább, mert amit például az ulánbátori egyetem kínál a Bachelorstudios.com honlapon, az nem mindennapi: „Mongólia International University 2002-ben alakult, MIU elkötelezett amellett, hogy a világszínvonalú oktatás holnap ’s világ vezetői Mongólia, Oroszország, Kína és más nemzetek…MIU egy vibráló közösség, ahol a diákok minden lehetőséget tanulmányok különböző tudományos területeken. Az állatok egész egyetemi év, akkor elő a készségek és tudás kell kommunikálni a saját fegyelmi területeken” – nem lehet kétséges, hogy Ulánbátorból jött az a vonat.

Ami aztán a közrádiónak adott interjút illeti, a végére csak-csak visszatér a korábbi magabiztosság. „Magyarországon zéró tolerancia van a korrupcióval szemben”, hangzik el ellentmondást nem tűrő hangon, minek nyomán a beszélgetés végére az „ebben a formában nem vezethető be” kitétel marad meg a közönségben, azaz más formában nagyon is elképzelhető a netadó; úgyhogy egy pillanatra se hidd, kedves népem, hogy csak egy kicsit is legyőztél, sőt, nemzetileg hamarosan megint konzultálni fogsz velem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.