galéria megtekintése

Zsúr

2 komment

A szerk.

– Tegnap a Csepreghy Nándinál voltam zsúron, Viktort Lázár helyettesíti, Lázárt meg a Nándi. – De akkor mondok egy olyat, hogy aki fölötte van. Az! – Jó, jó! Na, például akkor majdnem ugyanaz. – Konkrétan ő telefonált, hogy mikor melyik céggel kéne akkor, viszont öt évig csak és kizárólag, akkor csak ezen és csak velük.

A 168 Óra által nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint ezt mondta B. Szilvia pályázat­író E. Zsolt cégrésztulajdonosnak. A lehallgatott beszélgetés zavarosnak tetsző szavait az érintettek pontosan értették. A gyanú szerint ugyanis Mengyi Roland Fidesz-képviselő az EU-pénzek elosztásáért felelős Miniszterelnökség vezetőinek tudtával és hallgatólagos jóváhagyása mellett szégyentelenül nagy visszaosztást követelt volna a szociális szövetkezetükre EU-támogatásért lobbizó E. Zsolttól és társától. Jelenleg van, aki előzetesben ül. Lázár János, Csepreghy Nándor és Mengyi Roland nem. A képviselő elismeri, hogy találkozgatott a gyanúsítottakkal, de semmi „olyasmiről" nem esett szó. Amúgy mindenki mindent tagad.

És már működésbe is lépnek Orbánia elvágott fékei és a papír-ellensúlyai: maga Csepreghy Nándor indít vizsgálatot az ügyben. Nem tudjuk, mi történt volna hasonló esetben – hogy ne menjünk messzire – Romániában, Horvátországban vagy Csehországban, ahol kellő gyanú esetén kormányfők is kóterbe kerültek.

 

És akkor most izgulhatunk, mi lesz, ha Csepreghy Nándorék eljutnak a zsúrjelenetig. Ott lesznek a gyötrő kérdések: vajh mivel nyugtathatta a miniszter-helyettes B. Szilviát? És ki volt még ott a murin? Talán tiszteletét tette a Voldemortnak hívott Mengyi Roland is? Arról, hogy Csepreghy Nándort vagy épp Lázár Jánost miként becézik szűk körben, nincs információ.

De nem csodálkoznánk, ha kiderülne: egy rumpuncsra beugrott maga Darth Vader is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.