Zseniális

Szeretném hinni, hogy nem igaz Albert Camus mondása, amely szerint a hatalom akarása váltotta fel az igazságosság akarását. De elgondolkoztató, amikor egy másik fideszes főtanácsadó Machiavellire támaszkodva minduntalan arról akar meggyőzni, hogy a politika művészete a hatalom megszerzése és megtartása. A többi máz, szirup, okoskodás vagy üres moralizálás. Ezzel az állásponttal már a kételyek megfogalmazása is a hülyék, inkompetensek, legrosszabb esetben a nemzetárulók közé löki az embert, ami bármiféle eszmecseréhez kimondottan rossz pozíció.

És lassan valamennyi problémához a hatalom hídján közelít az ország vezetése, propagandadömperek hozzák-viszik a téveszméket, keltenek fölös indulatokat. Észre sem vesszük, hogy közénk is kerítés épül. Néhányan eldugott műsorokban, sajtószegletekben próbálják értésre adni, hogy felfogják, mekkora gond és veszély a migránsáradat, csak nem hajlandók azt kriminalizálni. De még ez a halk kifogás is a „magyar ember” ellenségévé teszi őket, a tárgyilagosabb helyzetjelentések, a szolidaritás megnyilvánulásai belefulladnak a folyamatos vészjelentésekbe. Tényleg zseniális?

Vannak praktikák, s akad számos fortélya a manipulációnak, amivel él és élnie is kell a politikának. Ám az, hogy a rezsim csapatai nem is valamiféle őszinteségi rohamban, hanem tanáruras kioktatással mindössze erre koncentrálnak, ez nem dicséretes, hanem ijesztő. Az sem okoz fennakadást, ha a kormány saját korábbi tabuiba ütközik, lásd az „egészség nem üzlet” szajkózását vagy a népszavazás intézményét. Hogy hosszú távon célravezető-e a módszer, ki tudja, de jelenleg tág mozgásteret ad, s mintha minden kárt elsöpörne az útjából.

Nem követem a szabályokat. Én alkotom őket – jelentette ki egy győztes futam után a Forma–1-es pilóta, Kimi Räikkönen. Neki jól áll. Egy politikusnak kevésbé.