galéria megtekintése

Zsák utcai fiúk

7 komment


Pető Péter

Minden karakterjegyétől megfosztotta a Fidesz a Magyar Nemzeti Bankot, minek nyomán az már se nem magyar, se nem nemzeti, se nem bank.

Semmi köze ugyanis a közösséghez, pénzintézeti feladatait is hanyagolja, miközben kiemelt figyelmet fordít a műkincs- és ingatlanbizniszre, s egyéb átláthatatlan, a nemzeti érdekkel semmilyen kapcsolatban nem álló tevékenységekre.

A történet akkor ért véget, amikor a fideszes képviselők az MNB költéseinek titkosítása miatt lényegében azt foglalták törvénybe, a közpénz nem közpénz. A biztonság kedvéért elismételjük. Úgy döntöttek: a közpénz nem közpénz. Ennek nyomán az MNB százmilliárdokat osztogathat nemrég létrehozott alapítványain keresztül követhetetlenül, fordíthatja a forintokat bármire, adhatja bárkinek, a magyar állampolgároknak erről nem lehet információjuk. A vagyon magánosításának persze vannak előképei a történelemben, ám a fideszes módszer kétségkívül körültekintőbb és innovatívabb, mint például a Dalton fivérek metódusa.

 

Hogy épp idehaza sikerül megvalósítani a közvagyon tökéletes láthatatlanságát, az annyiban persze nem meglepő, hogy Magyarország államformája már régóta fekete doboz. Ennek ellenére újra és újra képesek vagyunk meglepődni Orbán Viktorék ötletein. Mert miközben az úgynevezett elmúlt huszonhat évben láttunk a romlott politikai elittől mindent, amit előző nap még elképzelhetetlennek tudtunk, mégis csak voltak valamiféle elmosódott határok. Úgy nőttünk fel, hogy a szemérmetlenségnek voltak fogalmi keretei. Elvégre nagyjából azért képesek voltunk belőni, hogy mit jelent, meddig mehetnek el és így tovább.

Csakhogy amit az utóbbi időben látunk, arra késztet, hogy újratanuljuk lehetetlenjeinket, elképzeljük, amit elgondolhatatlannak tartottunk. Alapvetésként kell elfogadnunk: itt tényleg nincs semmi, ami ne történhetne meg. Tényleg semmi. És ez arra is kényszerít, hogy a múltunkra is reflektáljunk. Ha ugyanis a Fidesz nyilvánossághoz való viszonyára tekintünk, arra, miként csökkenti könyörtelenül a szociális kiadásokat, miközben éppen kétezer fős stadiont emel az NB III-ban játszó, hatezer lakosú Kozármislenyben, arra, miként csinált olyan országot, amelynek egy kivételével az összes vidéki régiója az Európai Unió legnyomorultabb, legszegényebb térségei közé tartozik, ha végignézünk a kivéreztetett országon, lassan odáig jutunk, hogy Csák Máté tán nem is kiskirály volt, hanem a jobbágyok feltétel nélküli alapjövedelméért küzdő baloldali aktivista.

És ezzel rá is mutattunk ennek az Orbán-érának az egyetlen valódi politikai teljesítményére. Miközben az oktatással és az egészségüggyel láthatóan képtelenek bármit is kezdeni, mindennap megszépítik a tegnapot, miközben ezzel jövőtlenné tesznek mindent itt, ahol a Magyar Nemzeti Bank, ugye, se nem magyar, se nem nemzeti, se nem bank. Így sietnek mind gyorsabban a hónuk alá csapott Magyarországgal.

Rohannak tovább a zsákutcában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.